komaromonline.sk
FELHÍVÁSOK
Párizs után Komáromban az EXPO – itt a helye Önnek is!
  •   

Ezüstben az erő

Jövőbe mutató, újszerű rendezvény helyszíne lesz 2018. április 20-21-én a dél-komáromi Monostori erőd: az ezüst gazdaságban érdekelt mintegy 125 szlovákiai és magyarországi vállalkozó, szervezet mutatkozik be a nagyközönségnek. Ehhez hasonló tematikájú expót eddig csak Párizsban rendeztek, 2017 novemberében.

Köztudott tény, hogy a népesség öregedése visszafordíthatatlan. A Szociális Biztosító 2017. márciusi adatai szerint Szlovákiában közel 1,4 millió nyugdíjas kapott járadékot, s ez a szám a jövőben tovább emelkedik: a csúcsot várhatóan 2020 és 2030 között éri el. Az öregedő társadalom negatív gazdasági következményeinek – pl. a nyugdíjrendszer fenntarthatatlansága, a fiatal munkaerő számának csökkenése, az állami költségvetés megterhelése – hangsúlyozása mellett azonban a szükségesnél kevesebb figyelem irányul az egyre idősebb népesség fogyasztói magatartásának, vásárló erejének változására. Ezen próbál változtatni az „Ezüst gazdaság” (Silver economy SKHU/1601//4.1/164) pályázat, mely az Interreg V-A Magyarország-Szlovákia Együttműködési Program keretében valósul meg négy partner – a Rába-Duna-Vág Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás, a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, valamint a Komáromi és a Szenc-Bazini Regionális Fejlesztési Ügynökség – együttműködésével.

De mit is értünk ezüst gazdaság alatt? Az ezüst gazdaság piacát az 50 év feletti korosztályhoz tartozó fogyasztók, alkalmazottak vagy munkaadók alkotják. Ez a társadalmi réteg a gyártók számára új termékek és szolgáltatások óriási lehetőségét jelenti az élet számos területén: például a banki, a pénzügyi és a biztosítási szektorban, a kommunikációs technológiák, az idegenforgalom és turizmus, az ingatlanpiac, a gépjármű-, az építő-, az elektrotechnikai-, az élelmiszer-, a mezőgazdasági-, a szórakoztató- és az egészségügyi ipar, valamint a kiadók, a poligráfia és az oktatás terén. A Monostori erődben megrendezett kiállítás és vásár főként az 50 év felettiek igényeire alapoz: ez a korosztály hatalmas vásárlóerőt jelent, hiszen gyerekeiket már felnevelték, iskoláztatták, lakás-és autóhitelük nagy részét kifizették, így most már saját vágyaik kielégítésére koncentrálhatnak.

Ebből a korosztályból kerülnek ki leginkább az egészséges életmód követői, sokkal többet utaznak, kirándulnak, keresnek fel éttermeket. Nagyobb összeget költenek oktatásra, biztosításra, divattermékekre, luxus-kiegészítőkre, egészséges élelmiszerekre és egészségügyi termékekre, számítás-és biztonságtechnikára, wellness és szépségipari szolgáltatásokra.

Mindezen területeken tevékenykedő, termékeket, szolgáltatásokat nyújtó kiállítókkal találkozhatnak az expo látogatói, akiket a két nap során színes kulturális, gasztronómiai és gyerekprogramok, előadások, torna- és divatbemutatók is várnak. Tehát nemcsak az 50+ generáció tagjai, hanem gyerekeik, unokáik számára is remek családi nap lehet a páratlan Monostori erőd falai közt megrendezett kiállítás és vásár, amelyen ingyenes a részvétel.

A cikk tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.

(nyitókép: illusztráció)

 


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

About the author

komaromonline.sk

Like Us On Facebook