komaromonline.sk
HÍREK
Kiss Péntek József: Nálam nagyobb lokálpatriótát a föld nem hordoz a hátán
  •   

Szeptember 22-én, szombat hajnalban 66 éves korában elhunyt Kiss Péntek József tanár, a Gimisz létrehozója, a Komáromi Jókai Színház egykori igazgatója. Emlékére megosztjuk a 2016-ban, vele készült interjút. NYUGODJON BÉKÉBEN!

 

Ha most azt írnám, ő a felvidéki magyar színjátszás és kultúra nagykövete, tudom, nem tetszene neki. Számára soha nem a díjak, az elismerés, mások véleménye volt a fontos, hanem az, hogy minőségi szórakoztatáson keresztül tanítsa az embereket a jóra, a szépre. És ha ennek eléréséhez néha fejjel kellett mennie a falnak, ha meggyőzhetetlen embereket kellett meggyőznie, ha a semmiből kellett támogatást teremtenie, akkor ő megtette, mert számára nincsenek akadályok. Csak a hit, mellyel a Mics Károly Életműdíjas és Kulcsár Tibor-díjas tanár, rendező, író PaedDr. Kiss Péntek József felpattan kerékpárjára, mint egy posztmodern  Don Quiote, és már ott is van mindenütt, ahol „játszani“, tanítani, nevelni  lehet.

az interjút készítette Janković Nóra 

Remélem nem gond, hogy kicsit csúsztattunk az időponton, de elhúzódott a városi képviselőtestület megbeszélése.  – sóhajt nagyot Jóska – Amikor elvállaltam a képviselőséget, sejtettem, hogy stresszel jár majd, de azt gondoltam, megéri, mert tehetek majd valamit a városért, és a lakosokért, akik megválasztottak, bizalmat szavaztak.  A valóság azonban kicsit más. Hiába szeretnék én segíteni, hiába a szándék – egy fecske nem csinál nyarat.  A közös nevezőt meg nehezen találjuk meg. Miközben a városban nem egy olyan sarkalatos, égető gond van, aminek a megoldásához együttes erőre lenne szükség. Ehhez azonban az kellene, hogy semmilyen politikai akarat, – elképzelés – erővonal, ne kerüljön porondra. Nekünk, képviselőknek, csakis és kizárólag a város sorsának, mindennapjainak és jövőjének jobbá tételét kellene szem előtt tartanunk, mert ha nem így lesz, Komárom pár évtized múlva egy poros szellemváros lesz csupán.

joskaKICSI

Kiss Péntek József

Soha nem gondoltál arra, hogy talán máshol, egy nagyobb városban, ahol több a lehetőség, a kihívás könnyebben tudnál érvényesülni?

Viccelsz?!  Komáromon kívül pár nap után „fuldoklom”! Egyszer egy régész barátom jóvoltából a római korban Felső-Pannónia fővárosának számító Petronell Carnuntum feltárásán dolgoztam hét hónapig.  Egy hét nem hosszú idő, és jöhetek haza – gondoltam, de tévedtem. Itt valahogy vánszorgott, sehogy sem akartak eltelni a napok! Pénteken már majd szétvetett a várakozás, mikor érünk végre haza.  Ledobáltam a cókmókom, a feleségem kapott két cuppanós puszit, és már rohantam is be a városba, hogy végre lássam a Nádor-utcát, a Klapka-teret….  Amikor láttam, minden a helyén van, még véletlenül sem változott semmi, akkor bennem is minden a helyére került.  Nekem már a nagyszüleim, a szüleim is itt születtek. Pici gyerekkoromtól az összes emlék, életem fontos eseménye, ideköt engem. Innen elmenni?! Pedig szomorú látnom a város hanyatlását, a fájdalmait, a sebeit, melyek valahol legbelül, lelkem mélyén, az enyémek is. Itt jártam ki az iskoláim- nem éppen zökkenőmentesen -, itt voltam népművelő, színházigazgató és most itt vagyok tanár. Itt vált teljessé az életem.

Fiatal korod óta arra tetted fel az életed, hogy csiszold a közműveltséget, hogy vezesd az embereket egy láthatatlan lépcsőn, fokról-fokra, egy magasabb kultúra megismerése felé. Otthonról hoztad magaddal ezt az indíttatást?

Nem. Illetve nem tudom a választ. Nagyon egyszerű szülők, nagyon kései gyermeke vagyok. Édesapám halász volt, édesanyám pedig főállású anya. Nagy szegénységben neveltek, tisztességgel, becsülettel, szeretettel és végtelen türelemmel. Amire szükség is volt, mert nem voltam egy könnyű eset. Már kisgyerekként, amikor teátrumot belülről még nem is láttam, állandóan „színházasdit” játszottam.  A kopott karosszéket letakartam egy még kopottabb pléddel, és már kész is volt a „csillogó” színpad, jöhettek a szereplők, Mackó úr és a többiek, akik szépen sorban, a Búj-búj zöldágtól a Hallod-e Rozikáig órákon át ontották magukból a dalokat, szövegeket. Azt azért nem mondom, hogy szünet nélkül, mert néha édesapám, aki nézőként édesanyámmal együtt sámlin kuporogva nézte a véget nem érő „előadást”, kikéredzkedett cigarettázni.  Rettenetes lehetett szegényeknek.

Ezek után nem meglepő, hogy életed a mai napig szorosan kötődik az amatőr színjátszáshoz. Ugyanezt a színházról azért már nem merném kijelenteni, hiszen az alatt a négy év alatt ért Téged a legtöbb kritika, rágalom, amíg a Komáromi Jókai Színház igazgatója voltál!

Az én színházi credóm nem arról szól, hogy a nézőtér homályában ücsörgünk kiöltözve, majd feljön a színpadra a szép kislány – szép ruhában és elénekli a „semmit”!  Véleményem szerint a művészetnek az kötelessége, hogy a nézőt szembesítse önmagával, és azzal a valósággal, amiben él.  A nemzetiségi kultúrának és művészeteknek az a feladata, hogy a világ felé megmutassa, hogy mi, akik itt vagyunk, igenis képesek vagyunk minőségi, európai szintű előadásokat színpadra vinni.  És azáltal, hogy sikerült olyan konfliktusmentes fiatal, tehetséges színészeket leszerződtetnem, akik nyitottak voltak a korszerű színházi gondolkodásmódra, akik fogékonyak voltak az újra, elindult lassan egyfajta minőségi változás a színház munkájában. Felavattuk a Stúdió 2000 nevű, ma Vasmacskára keresztelt stúdiószínpadot, amely a különleges, fajsúlyos előadásokra vágyó nézőket szolgálta.  Kezdett kialakulni egy új, minőségi kultúrát igénylő és értő közönségünk. Azok, viszont akik ezt nem tudták vagy akarták be- és elfogadni, kiszelektálódtak, ami egy természetes színház-evolúciós folyamat. Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy a könnyedebb műfajokat ki kell irtani! Ezt az irányvonalat azonban sokan nem tartották „hasznosnak” ,és régi, berozsdásodott vonulatot próbálták és próbálják azóta is, rátukmálni a felvidéki magyarságra. Négy év után megelégeltem a kialakult helyzetet, és inkább önként távoztam, megelőzve az erőszakos eltávolításomat, mert a színházért élni kell és nem belehalni.

13161155_1191744430850311_1950189925_o

Jóska 6 évesen

A Te életed alakulása tökéletesen alátámasztja a mondást, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik, hiszen a színháztól egyenesen a Városi Művelődési Központba kerültél.

A VMK-ban dolgoztam előtte is. De előttem akkor nem csak egy ajtó tárult fel! A sors úgy hozta, hogy pontosan akkor nyitotta meg a kapuit a Selye János Egyetem is. Ha maradok a színháznál, valószínűleg nem lett volna időm, energiám, visszaülni az iskolapadba. Életem legfantasztikusabb öt éve volt! Alig vártam, hogy végre szombat legyen, és mehessek „iskolába”. Pedig ötven felett már nem volt könnyű visszarázkódni, órákon át tanulni, beadandókat írni…. Nem is értették sokan, hogy minek nekem „vén fejjel” egy magyar nyelv és irodalom – református hitoktató szakos tanári diploma. Minek?! Miért?!  Ha az ember úgy érzi, hogy valahol a lelke mélyén van egyfajta hiányérzet, valamivel adósa önmagának, akkor hiába is próbálja mással betölteni ezt az űrt, hiába fog kompenzálni az élet más területein, nem fogja megtalálni a belső harmóniáját, nem lesz teljes mértékig elégedett önmagával. Legalább meg kell próbálni! Soha nem késő!

Egy ízig-vérig világi emberként miért pont a hitoktatást választottad a magyar nyelv mellé szakpárosításként?

Úgy gondolom, az életben az egyik legfontosabb dolog, hogy abban, amit csinálunk, higgyünk, mert csak így lehetünk hitelesek. Az én hitem pedig biztos, és erős. Édesapámmal annak ellenére, hogy a szocialista rendszerben nem igazán nézték jó szemmel, rendszeresen jártunk templomba.  Mégsem mondhatom azt, hogy belém nevelték a „készen kapott” Istenhitet. Kételkedések sorozatán keresztül történt meg az én  hitre jutásom.  Más magyarázat nincs a világban uralkodó vasrendre! A csillagrendszerek és a végtelen univerzum rendszere nem lehet nem „irányított, kontrolált, determinált”! De ez igaz a mi életünkre is! Ha az ember egy kicsit bölcsebb, pontosan fel tudja fedezni életében az ok-okozati törvényeket, ahogy például a  bűneinkért fizetünk.  Az élet igazságos, még akkor is, ha néha méltánytalannak, vagy igazságtalannak tűnik.

13161535_1

Gimisz – a Jó estét nyár, jó estét szerelem szereplőivel- de hogy mikor volt..

A korosztályodból sokan fanyalognak a neved hallatán, míg a fiatalok rajongásig szeretnek! Tisztában vagy azzal, hogy Te egy igencsak megosztó személyiség vagy?

Igen. Szeretnék nem az lenni, de ez nem választás, döntés kérdése. Megosztó személyiség csak az lehet, aki a szó minden értelmében „valamilyen“. Mondjuk: karakteres. Nem vagyok hajlandó „simulni” és a meggyőződésemmel ellentétes akaratokat és gondolatokat támogatni, és nem fogok rábólintani semmire, amivel nem értek egyet! És ez nem egy személyes hóbort, hanem a szólásszabadság, a demokratikus létezés alapfeltétele. De ez nem csak rám vonatkozik! Mindenkit, aki kicsit is önállóan gondolkodó, véleményt alkotó, gyanúsan méregetnek a kispolgárok. A fiatalok ellenben pontosan ezt a „valamilyenséget” szeretik bennem. Nem tudok úgy végigmenni a városon, hogy ne „süvegeljenek” meg legalább tízen: „Jóska bá hogy van?” „Jóska bá, de jó hogy látom!” etc. A kedvelt közösségi oldalon is nagyon gyakran írnak, kérdezik, hogy vagyok, beszámolnak életük alakulásáról, sikereikről, kudarcaikról.  A szeretet ereje a legnagyobb éltető erő és engem nagyon sokan szeretnek.

Ez nem meglepő, hiszen az elmúlt négy évtizedben, a nevedhez kötődő komáromi amatőr színjátszásnak köszönhetően rengeteg fiatal tapasztalta meg az együttjátszás örömét, a színpadi siker ízét.  És azok közül, akik a Gimisz égisze alatt léptek először színpadra, a melletted tanulták a színészmesterség fortélyait, ma már, – ( Csémy Balázs, Jókai Ági, Dédány Niki, Borbély Alexandra, Lajos András, Andruskó Marcella, Ficza István ) – ismert színészek. A Visztából pedig Matusek Attila. Hogy kezdődött rendezői munkásságod, melyért komáromi Jókai Napokon többször is elnyerted a rendezői, ill. a nagydíjat?

Másodikos  gimnazista voltam, 1971-ben, amikor Tóth László Menekülés-próbák c. versét, a rendezésemben, színpadra állítottuk. Kísérő zenének a Led Zeppelin Milyen nagy szerelem c. dalát választottam. Lett is belőle nagy botrány! Az igazgató megijedhetett, mert ki akart rúgni! A többiek azonban kiálltak mellettem, ultimátumot adtak neki, hogyha engem kirúg, ők sem jönnek többet iskolába,- amiből nagy botrány lett volna, mert nem egy nagy pártfunkcionárius csemetéje volt a csapatban – így az összetartás és lojalitás erejének köszönhetően megmenekültem. Mostanára több mint félszáz színpadi művet és összeállítást vittem – szerzőként, társszerzőként, dramaturgként, rendezőként színpadra .A Gimiszt Gáspár Tibor tanár úr nyugdíjba vonulása után, 1993 –ban alapítottam. Ez alatt olyan sikerdarabokat vittünk színpadra, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, Valahol Európában, Dzsungel könyve vagy a  Padlás.  Ami nem ment volna olyan könnyen, gördülékenyen, ha a VMK és a Selye János Gimnázium mindenkori igazgatója nem támogatta volna a munkámat, ha nem védi meg az elképzelésemet egy-egy gáncsoskodóval szemben. Nyugodtan ki merem mondani, hogy olyan színvonalas előadásaink születtek, melyek hosszú évek után ma is élnek az emberek emlékezetében.

Emlékszem a Hair hatalmas sikerére! Egyébként ezzel a szókimondó, öntörvényű személyiségeddel miképpen tudtál tanárként beilleszkedni ebbe az igencsak „kockásított” oktatási rendszerbe?

Remekül. Egy fantasztikusan elfogadó, nyitott tanári közösség alakult ki az Ipari Szakközépiskolában. Nagyon szeretek ott tanítani, nagyon szeretek osztályfőnök lenni, és nagyon utálom az ezzel járó papírmunkát. Viszont amikor becsukom magam mögött az osztályajtót, a harmadikos gépésztanulóknak felolvasok egy verset, legyen az Tóth Árpád,  Villon vagy Verlaine – és halálos csönd van, az maga a boldogság. Megesett, hogy az egyik enyhén szólva, nem igazán irodalomkedvelő diákom, miután Pilinszky Négysorosát elemeztük, megosztotta a Facebook oldalán. Másnap rákérdeztem, mi vitte rá, és a fiú azt válaszolta: Mert ez egy csodálatos vers, és köszönöm, hogy a Tanár úr megértette velem! Ennél nagyobb ajándék egy tanárnak nincs! Ezek az élet igazi ajándékai! Ezt nem lehet felülmúlni!

Az eddig megjelent hét könyved sikere fölött érzett örömöd sem múlja felül?

Az életrajzi regényem, az Életpor, megjelenése után sokan visszajeleztek, hogy milyen fantasztikus élményt nyújtott számukra a könyv elolvasása. Talán ez azért van, mert én nem irodalmat szerettem volna írni, hanem mesélni akartam.

13149860_1191740130850741_2060860212_n

Spátay Adriana és Szabó Csilla közreműködésével ünnepi műsort készítettem Komárom várossá történt emelése 750. évfordulójára

Vészirat címmen megjelent versesköteted után, a Kihallgatásban a kispróza, A vendégben a drámai műfaj, A megbecsült színházban pedig a színikritikák világába kalandoztál el. Melyik áll hozzád a legközelebb?

Az, amivel éppen foglalkozom. Talán az eddigi beszélgetésből is kiderült, hogy egyszerre többfelé figyelek. Több műfajban és művészeti ágban is szeretem kipróbálni magam. Megmártózni az alkotás borzongató világában… Olykor felemel, máskor lesújt, de ettől izgalmas a dolog.

Kevesen tudják rólad, noha régebben kiállításaid is voltak, hogy nemcsak nagy rajongója, de képviselője is vagy a felvidéki képzőművészetnek. Régi szerelem vagy új keletű hobbi? 

Régi szerelem. Az unokanővérem férjének köszönhetően nagyon fiatalon megismerkedtem a művészeti irányzatokkal.  Ráadásul a hatvanas-hetvenes években volt egy népszerű képzőművészeti füzet-sorozat, az Én múzeumom, melyből könnyedén meg lehetett ismerni a festészetet. Legalábbis a fontos alkotásokat, korokat, irányzatokat. Imádtam. Sajnos, egyre kevesebb az időm a rajzolásra, de ha elkap a hév, akkor nincs megállás, tíz-húsz rajzot, főleg portrékat készítek egymás után.  Groteszk világ az enyém, valahogy az embereknek is a fonákját látom.  Leginkább a karikatúra műfajához állnak közel a rajzaim, de gúnyolódás, ítélkezés, bántó szándék nélkül.

Illik hozzád, hiszen Karinthy parafrázisával élve Te aztán a humorban nem ismersz tréfát! Egész személyiségedet átitatja!

A humort igenis komolyan is kell venni, mert életünk egyik lételeme.  Az én életem annyi buktatót tartogatott számomra, hogy humor nélkül már nem is élnék. Korán elveszítettem édesanyámat, a kudarcok és nyavalyák sem kerültek el, nagyon-nagy szükségem volt a humorra a túléléshez kellett, de ez nem jelenti azt, hogy nem veszem komolyan az életet!  Csak humorral kezelem! Már amit lehet!


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

About the author

Leave a comment

komaromonline.sk

Like Us On Facebook