komaromonline.sk
FELHÍVÁSOK
Mindenkit szeretettel várnak a szervezők a jótékonysági Kantha Dóra-emlékestre
  •   

2019/4/9

Április 15-én 17 órától a Komáromi Városi Művelődési Központban Iveta Radičová exkormányfő és Keszegh Béla, Komárom polgármestere védnökségével jótékonysági Kantha Dóra-emlékestet tart a Kantha Dóra Alapítvány.

Miután az orvostudomány rohamos fejlődése és az onkológusok lelkiismeretes munkája ellenére, 2000 karácsonyán, az akkor 11 éves Kantha Dóra elvesztette a harcot a betegség szövődményeivel szemben, édesanyja, JUDr. Kantha Mária az első sokk után úgy érezte, csak akkor kap ismét értelmet élete, ha segítő kezet nyújthat a daganatos megbetegedésben szenvedő gyermekeknek.

2001. február 12-én a Nyitrai Kerületi Hivatal már be is jegyezte az alapítványt, mely az elmúlt tizennyolc évben majd 300 ezer euróval támogatta az onkológiai betegséggel sújtott gyermekeket és fiatalokat, valamint a pozsonyi Egyetemi Kórház Gyermekonkológiai Klinikáját. Az elmúlt években többek közt infúziós pumpákat, EKG gépet, CT és RTG felvételek másolásához szükséges szkennert, betegmegfigyelő monitorokat, a csontvelővételhez szükséges biopsziás tűket és sok egyéb orvosi felszerelést vásároltak. Mivel az onkológiai osztályon az anyukák olykor hónapokat töltenek el, az alapítvány összecsukható ágyakat és kihúzható fotelágyakat vásárolt a gyermekonkológiai osztály minden szobájába, hogy a kisbetegeknek éjszakánként se keljen nélkülözniük a biztonságot adó anyai szeretetet. Mindemellett pedig évek óta segítik a beteg gyermekek részvételét a Bátor-táborban.

Köszönhetően annak, hogy ma már egyre többen támogatják az alapítvány munkáját, egyre többen utalják át az adójuk 2%-át már nemcsak a rákbeteg gyerekeket, a kórházat, de a súlyos egészségkárosult gyermekeket és azok családját is nagyobb mértékben tudják anyagilag támogatni. Nagy szükség van a segítségükre, ugyanis a legtöbb esetben a kezelések hónapokig tartanak, és ilyenkor az egyik szülő – legtöbbször az édesanya – kiesik a munkából, aminek következtében általában a családok nehéz egzisztenciális helyzetbe kerülnek.

Az alapítvány jövőheti, jubileumi estjének bevezető részében a nézők egy tíz perces kisfilmet láthatnak majd, Kantha Dóráról, aki idén áprilisban lenne harminc éves, valamint a róla elnevezett alapítvány munkájától. Ezt egy közel kétórás, színvonalas program-összeállítás követi majd.

Az alapítvány ügyvezető igazgatójának, Kantha Máriának sikerült a nemes ügy mellé állítania az ismert Vadkerti-Zsapka-Sipos Triót is. A Külhoni Magyarságért-díjjal kitüntetett Vadkerti Imre a jótékonysági emlékesten nem csupán a népszerű formáció kereten belül fog szerepelni, hanem a magyarországi színésznővel, Papadimitriu Athinával közösen is hallhatja majd énekelni a közönség.

 

Az est folyamán láthatjuk még a komáromi Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola tánccsoportjának Harc az Olympusért c. előadását. Kalmár Zsuzsa, a helyi művészeti alapiskola zenetanárának zongorakíséretében színpadra lép Bertók Tibor hegedűművész. Továbbá fellép a művészeti alapiskolai tanárainak gitárkvartettje és zenekara, valamint Prohászka Péter, akinek gyógyulását azokban az években, amikor kiskamaszként onkológiai megbetegedéssel küzdött, rendszeresen támogatta a Kantha Dóra Alapítvány. Péter ma már utolsó éves medikus és a múlt évben Second Chance c. megjelent második lemeze is, melynek zenei felvételében Farnbauer Péter segített a fiatal tehetségnek.

A jótékonysági emlékest során mindenki a lehetősége szerint járulhat hozzá az alapítvány munkájához, adományával támogatva a rákos megbetegedéssel küszködő gyermekeket és azok családját.

Aki megteheti a következő számlaszámon segítheti az alapítvány munkáját:
2628846182/1100 IBAN SK4411000000002628846182

(komaromonline.sk-JN)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook