komaromonline.sk
HÍREK
CSEMADOK – A film, ami tizenkét évig készült
  •   

Az 55. Jókai Napok rendezvénysorozaton belül, 2018. június 13-án mutatták be a tizenkét évig készült Csemadok című dokumentumfilmet, melyen megjelent Kurucz Sándor a film rendezője, Szederkényi Miklós gyártásvezető, Kollányi Judit vágó és a saját magát szakmai skizofrénnek titulált Dr. Zsebők Csaba történész- szerkesztő. A bemutató elején Varga Anna, a Komáromi Városi Művelődési Központ igazgatónője köszöntötte a jelenlévőket, majd át is adta a szót Dr. Zsebők Csabának, aki úgy fogalmazott, hogy ez a film egy hiánycikket pótolt.

A film Szabó Rezső visszaemlékezésével kezdődött, aki a Csemadok működését a deportációtól és a hontalanság éveitől kezdte mesélni. Kovács István a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesületét mítosznak titulálta, hisz nemcsak egy szervezet volt, hanem kultúra, filozófia és vallás is egyben. Dobos László, a Csemadok nagy reformátora úgy fogalmazott, hogy egy sereg volt, hisz volt idő, mikor nyolcvanezer munkatárssal működött, szavait Mácza Mihály komáromi helytörténész is megerősítette.

 

 

Majd szó esett a Gombaszögi fesztiválról is, ami akkor kicsit másként zajlott mint napjainkban. Ennek történetét leginkább Vadkerty Katalin tudta kifejteni, aki háziasszonya is volt az eseménynek. Úgy fogalmazott, hogy Gömbaszögön abban az időben harminc-negyvenezer ember volt jelen, köztük sok gyerek is. Vadkerty Katalin elmondása szerint, mikor ott megjelentek a nagy párttitkárok és szlovák/ csehszlovák vezetők, ő akkor látta először az arcukon, azt a meglepődést és félelmet, amit az összetartó magyar közösség okozott neki.

A film vége felé a normalizáció időszakában történő Csemadok visszaesésről sem feledkeztek meg. Majd Mácza Mihály elmondása szerint a 89-es rendszerváltás után a Csemadok elvesztette az igazi, régi jelentőségét, de Petheő Attila és Bárdos Gyula szavai mégis reményt keltettek a nézőben.

 

 

A film legnagyobb üzenete talán annyi, hogy ha nem lett volna Csemadok, ma nem lenne ennyi magyar sem Szlovákiában. A filmet érdekessé tette a történelemből érettségiző diákok által nem igazán kedvelt Csehszlovákia történetét, éppen az oral-history stílusa miatt.

(komaromonline.sk – MA,  fotók: Kádek Péter)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

About the author

komaromonline.sk

Like Us On Facebook