“Kapa- Pepe nekünk egy részünk, és lehet, hogy az a felkapottabb”
A Kapa- Pepe párosként elhíresült két színművész, Mucsi Zoltán és Scherer Péter az 55. Jókai Napok szervezőinek meghívására egyetlen előadás erejéig érkezett Komáromba. Az előadás előtt beszélgettünk velük a pályájuk kezdetéről, a közönségről, Kapa – Pepe és Mucsi Zoltán- Scherer Péter párhuzamáról, az itt bemutatott A fajok erdete című előadásról és a jövőbeli terveikről.
Jancsó Miklós filmjeiben bukkant fel először a mára már klasszissá vált Kapa – Pepe páros. Hogyan kezdődött a történetük?
Scherer Péter: Zoli, mondjam gyorsan én?
Mucsi Zoltán: Igen, ez végülis úgy kezdődött, hogy felbukkantunk. Talán annyi, hogy nem is ott kezdtük együtt.
Hanem a Szentivánéji álom című előadásban.
Mucsi Zoltán: Igen, igen ott kezdtük, a Szentivánéji álomban. Majd a Roncsfilmben és a Genszterfilmben.
Scherer Péter: Annyi viszont bizonyos, hogy a legnagyobb publicitást a Jancsó – filmek hozták nekünk az újságírók felé, meg egyáltalán akkor kaptak fel jobban minket, de valóban egy színházi előadásban talákoztunk. Újraimprovizáltuk a mesterember – jeleneteket, és ott két főszerepet játszottunk. Emlékszem, jól sikerült, nagyon vicces volt.
Nem unják még egymást?
Mucsi Zoltán: Dehogynem.
Scherer Péter: De, persze.
Mucsi Zoltán: Nem találtunk jobbat. (nevet)
Scherer Péter: Rengeteg pénz van benne. (nevet)
Mucsi Zoltán: Igen, rengeteg, és a többi mind unalmasabb volt rövidtávon.
Önök legtöbbször a káromkodós Kapa- Pepe párosként jutnak az emberek eszébe. Pedig szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy korunk egyik legnagyobb színészei. Nem zavarja Önöket, hogy mondjuk az embereknek nem a Don Quijote-ról vagy a Nehéz című előadásról jutnak eszébe?
Mucsi Zoltán: Általában a színész nem gondolkodik azon, hogy mit gondolnak róla. Csinálunk mi sokfélét, nekem van jónéhány előadásom a Péterrel is és külön is, ami nem tíz előadást ért meg. Nem ötvenet, hanem százat meg kétszázat. És abban teljesen más fajta figurát játszunk akár egymással is, és amikor nem együtt játszunk, akkor ott is. Kapa- Pepe nekünk egy részünk, és lehet, hogy az a felkapottabb. De valószínűsíthető az is, hogy egy kevésbé felkapott filmet is többen néznek meg mint egy színházi előadást, így a Jancsó – filmeket valószínűleg többen látták, mint az összes előadásunkat.
Scherer Péter: Együttvéve! Pedig azok nem számítottak nagyon nézettnek.
Mucsi Zoltán: Még az is benne van ebben a net korszakban, hogy felkerülnek különböző megosztókra részletek, és szerintem van olyan, aki engem vagy a Pétert csak abból ismer. Filmet sem látott, színházat sem, csak azt az egy jelenetet.
Scherer Péter: Sőt, még azt sem tudja, hogy az egy film. Tehát a “fütyülsz…”-ről szerintem nagyon sokan nem tudják, hogy miből van, és nem is látták azt a filmet. Ez biztos. Én még annyit szeretnék ehhez hozzáfűzni, hogy a balance benned van. Nekem van egy Klamm háborúja című monodrámám, amit ötven nézőnek játszom a Kolibri Színházban, és tudom, hogy az egy jó előadás, és tudom azt is, hogy olyan típusú szerepet játszom benne, ami rám nem jellemző igazán. És ez így kikompenzálódik bennem annak ellenére, hogy tudom, nem látja közel sem annyi ember. Egyébként ezen én csak mosolyogni szoktam, és azt mondom, figyelj, lehet, hogy onnan ismernek többen, de még mindig jobb, hogy egyáltalán ismernek, mert van olyan ember, akit sehonnan sem ismernek. Ezzel nem tudsz mit csinálni. Hogy mondjak egy amerikai példát, ott van például a George Clooney, aki szerintem egy tehetséges faszi, de meggyőződésem, hogy a világ sokkal jobban ismeri a Nespresso reklámokból, mint a filmjeiből. Többen látják, mert a reklám jó, ő pedig sármos benne. Ha most megkérdeznéd tőle, hogy nem baj-e, biztos azt mondaná, hogy nem, mert sokat fizetnek érte.
Mucsi Zoltán egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy “Az alkotó embereknek folyamatosan reagálniuk kell a mindenkori hatalomra. A társadalomnak szüksége van a tükörre, hogy lássa magát.” Ezt szolgálják ezek szerint a Nézőművészeti Kft. abszurd társadalmi célú hirdetései is. Gondolják, hogy a humorral felhívhatják a közönség figyelmét a mindennapok problémáira?
Mucsi Zoltán: Nem tudom, lehet, hogy így mondtam, akkor módosítanám, mert úgy mondanám, hogy a korára kell reagálnia. Azt, hogy pont a hatalomra vagy csak egy társadalmi történésre reagál, az nemcsak a színház, hanem minden művészeti ágnak és értelmiségnek a feladata is. A színháznak reagálni kell, ha a mindenkori hatalomról van véleménye, úgy gondolja, hogy az valamiben nem jól működik felhívva rá a figyelmet humorral vagy esetleg egy drámával. Amiben élünk, arra reagálnia kell a kortárs művészetnek.
Scherer Péter: Keresek egy Shakespeare- idézetet, addig kérdezz még valamit a Zolitól, mert erre van a Shakespeare-nek egy jó szövege. Csak találjam meg!
Megesett, hogy az erős áthallások miatt cenzúráztak egy darabot?
Mucsi Zoltán: Ilyen velem, mivel én matuzsálemi korban vagyok, és a hetvenes évektől vagyok színházban, nyilván volt, de részt vettem olyan előadásban is, amit nem egedtek bemutatni vagy levettek tíz előadás után. Ez inkább a nyolcvanas években volt. Nem tudom, hogy csináltunk-e olyat kilencven után, amit cenzúráztak volna. De a kilencvenes évek után is biztosan részt vettem olyan darabban, amit nem nézett mindenki jó szemmel.
Scherer Péter: Nézd, itt van. Shakespeare Hamlettel mondatja ki, mit gondol a színjátszás feladatáról: “… színjáték (…), melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Szerintem egzakt, nem?
Mucsi Zoltán: Picivel pontosabban fogalmazott a mester mint én.
Scherer Péter: Azt hittem, hogy azt mondod, hogy te. (nevet) De szép nem? De ezt nyugodtan írd bele, ez a Hamletből van. Shakespeare akkor mondja el, hogy mit gondol a színházról, amikor a színjátékosok jönnek, és ezt ő nagyjából meg is tudta csinálni. Mi csetlünk- botlunk ezen, és próbálkozunk.
A fajok eredetét több helyen úgy jellemzik mint Darwin azonos című művéből kiindulva egy olyan formai kísérletre vállalkoztak, mely ötvözni próbálja a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. Ki tudnák fejteni ezt egy kicsit bővebben?
Mucsi Zoltán: Ezt nem mi mondtuk ugye?
Scherer Péter: Ezt valaki más mondta.
Így volt jellmezve a darab a Jókai Napok programfüzetében, például, és több más leírásban is.
Scherer Péter: Húha, akkor itt sokan melléfognak, ha jönnek. Szerintem ez inkább egy ügyes műsorfüzet szlogen. Darab számomra nem erről szól, de lehet, hogy találni benne ilyet si. Az alapötlet az volt, hogy Tasnádi István író barátunk azt mondta nekünk: “Figyeljetek, van egy ötletem. Az lenne a darab a címe, hogy Darwin. Három férfi játszaná, középen lenne egy boxzsák, és valahogy az evolúció történetét kéne feldolgozni. Hogy lett az, hogy mi lettünk az evolúciós piramis csúcsán, mármint hogy mi, emberek. Van kedvetek?” Mondtunk, van, és elkezdtük csinálni. Boxzsák az nincs a darabban, de a három férfi maradt. A Darwinból pedig annyi, hogy tulajdonképpen Az evolúció bukása címmel egy forgatókönyvíró/rendező, akit Zoli játszik ír egy forgatókönyvet, ami senkinek nem kell. Végül egy lecsúszófélben lévő producer, akit én játszom azt mondja neki, hogy k… jó a darab, k… jó az egész, de csináljuk meg csirkéknek. Azért, mert a csirkéket most úgy keltetik és, hogy jobban egyenek filmet vetítenek nekik. Na most, hogy ez az-e amire ebben a szlogenben gondoltak? (nevet) Persze, ezenkívül még van sok minden. Megnézed?
Természetesen, bár már láttam kétszer.
Scherer Péter: Jól van. Ha te már láttad, akkor tudod! (nevet)
Mert ugye ezt a darbot két évvel ezelőtt a Jókai Színházban bemutatták.
Scherer Péter: Persze, persze, tényleg. De akkor ki fog ma jönni? Mindegy, majd meglátjuk.
Ha jól tudom, ebben az előadásban fontos szereplőváltozás történt. A Piroska nevű tyúk helyett Jessica debütált a színpadon. Jól szerepelt?
Scherer Péter: Ez úgy van, hogy ez a darab olyan százötven felé közeledik most, annyit játszottuk. Pötyi volt az első színésztyúkunk, aki egyébként kakas. Nálunk a női tyúkokat férfiak játszák, mert kevésbé hisztisek. Ezt az állatszakértőnk mondta. Ő kilencvenöt előadás után kimúlt, búcsút vettünk tőle. És utána jött Piroska, aki olyan negyvenet bírt velünk, szintén kimúlt. Most van Jessica. Úgyhogy ez valóban így van, és egészen ügyes volt.
Egyiküknek sincs a színművészetiről végzettsége. Nem érezték magukat soha kívülállóként?
Mucsi Zoltán: Ezen a pályán nem ketten vagyunk, akinek nincsen. Szerintem ugyanúgy van, aki elvégezte a színművészeti egyetemet, és nem színész, nem úgy megy vagy ment neki a pálya. Nyilván ez nem azt sugallja, hogy nem szabad színművészetit elvégezni, mert akkor nem megy a pálya. És nem is azt akarom sugallni, hogy jól végzed, ha nem végzed el. Én nem éreztem ennek hátrányát. Gondolom, a Péter sem.
Scherer Péter: Azért én az elején éreztem ennek hátrányát, de inkább önmagamban. Volt egyfajta kisebbségi érzés vagy önbizalomhiány, hogy én tényleg az vagyok-e, aki szeretnék lenni, vagy esetleg más is azt gondolja rólam. Hogy vajon a nagy kollégák mit fognak mondani? Én azért ezt éreztem, és azt gondolom, Zoli, hogy ezt te is érezted.
Mucsi Zoltán: Igen, lehet. De szerintem ezt inkább mi éreztük és nem éreztette velünk senki, “hogy neked nincs főiskolád? Hát, akkor te nem lehetsz senki.”
Scherer Péter: Nem, de mondjuk tizenkét évig én egy független társulatban játszottam, ahol nagyjából senkinek sem volt diplomája, és mi azt gondoltuk magunkról, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint a diplomások, ők pedig azt gondolták rólunk, hogy ügyesek lennének ezek, ha tudnának beszélni. De nem tudnak, tehát szarok. Azért ez volt. Itt szerintem tudod, mi a nagy kérdés? Hogy ezt a kis önbizalomhiányt és bizonyítási vágyat, ezt tudod-e akkora fűtőanyaggal föltölteni, hogy ez vigyen, mert ha ez visz, akkor ezt jóra is lehet fordítani. Ahhoz hogy színpadra menj, kell önbizalom. Mindenképpen azt kell gondolnod, hogy te tudsz valamit adni az embereknek. Én például huszonkét évesen megnéztem Marlon Brandoval az Utolsó tangó Párizsban című filmet. Néztem a csávót, aki egyébként az egyik legnagyobb színészideálom, imádom amit csinál, és úgy jöttem ki a moziból, hogy szerintem ezt én is meg tudnám csinálni. Na, ma már tudom, hogy nem tudnám megcsinálni, főleg nem pont azt. De akkor nekem ezt kellett éreznem.
Szeretnek amatőr színjátszók közé járni, esetleg, gyakran is járnak közéjük? Vagy ez a Jókai Napok kivételes alkalom?
Scherer Péter: Szerintem mi azért vagyunk itt, mert van itt valaki, aki nagyon szeret minket, és most visszahívott. Ha hívnak valahová, jól érezzük magunkat és pénzügyileg is meg tudunk egyezni, akkor mi szívesen megyünk és visszük az előadásainkat. Én az utóbbi időben már kétszer is zsűriztem. Egyszer egy diák versmondó versenyen, egyszer pedig ilyen osztályterem- színházi fesztiválon, ahol persze voltak hivatásosak is, de egy csomó fiatal, ha úgy tetszik amatőr vagy pályakezdő volt. Én ezt kedvelem, nekem ez tetszik, de most nem ezért vagyunk itt.
Mucsi Zoltán: Nincs ilyen, hogy nézzük már meg, hol lesz ifjúsági fesztivál és oda mindenképp menjünk el. Amit mondott a Péter, az van. Ha meghívnak szívesen megyünk, és ha ott jól működünk, akkor valószínűleg meghívnak később is.
Scherer Péter: Ez egy véletlen egybeesés, szerintem. Ugye, az megint más lenne, ha most itt maradnánk és megnéznénk a színjátszócsoportokat, vagy netán zsűriznénk a fesztivál számára. Én is azért mondtam ezt a zsűrizést, mert nem áll a szívemtől távol. Minden idő és egyeztetés kérdése.
Milyen terveik vannak a jövőre nézve? Min dolgoznak mostanában?
Mucsi Zoltán: Én szeretném megcsinálni az Utolsó tangó Párizsbant Péterrel, filmen.
Scherer Péter: Úgy, hogy mi lennénk a szerelmes pár.
Mucsi Zoltán: Hogy bebizonyosodjon, hogy meg tudja-e csinálni vagy nem. Erre gyűjtök. Ez majd még kiderül. (nevet)
Scherer Péter: Most komolyra fordítva a szót, most próbálsz valamit Zoli. Azt mondd el, az tök jó.
Mucsi Zoltán: Most próbálunk egy Háy János darabot, aminek ősszel lesz a bemutatója. Utána valószínűleg folytatódik a Tóth János sorozat valameddig, és ami évad végére várható, az nem teljesen biztos. Arról még nem mesélnénk, mert még nem dőlt el, hogy létre jön-e.
Scherer Péter: Nekem a nyaram lazább lesz egy kicsit. Most forgatok egy kisfilmet, meg előadások vannak még. Jövünk egyébként még hozzátok azt hiszem, szerdán Dunaszerdahelyre, a Tündérkertbe, oda is már úgy megyünk vissza. Lesz két fesztivál is, kicsi fellépés, kicsi koncert. Ősszel pedig fogok rendezni egy kétszereplős darabot, női szereplőkkel. Ez egy ifjúsági előadás lesz, ami egy ilyen iskolán belüli bántalmazásról szól. Egy duci lányt tönkretesznek a szép vékony csajok úgy, hogy gyakorlatilag az öngyilkosságig kergetik. Utána pedig még Bérczes Laci fog rendezni egy négyszereplős angol darabot, ami két házaspár történetéről szól, abban az egyik férjet fogom játszani.
(komaromonline.sk – MA, az interjú 2018. június 18-án készült)
az interjút készítette Magyarics Arianna 
VIDEO: Nézőművészeti KFT – A FAJOK EREDETE (youtube.com)
