Hatalmas tapssal zárult korunk egyik legméltatottabb magyar filozófusának estje a Zichy-pontban
Élményszámba menő író-olvasó találkozón mutatták be a komáromi Zichy-pontban Mészáros András filozófus, nyugalmazott egyetemi professzor, a Szlovák Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének munkatársa, a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnöke, az MTA külső tagja Nem alszom című önéletrajzi kötetét.
A hét közepén, koraeste, mondhatjuk így, mert már besötétedett, de az este még odébb volt, és ilyenkor az ember már soha nem biztos a „Jó napotban “és a „Jó estében “, egyre-másra jöttek az emberek a Zichy-pont irányába.
Senkit nem zavart, hogy a felújítási munkálatokat szolgáló állványzatok és a szélvédőfóliák közt lehet eljutnia az ajtóig, talán észre sem vették, mert gondolataikban már előre siettek, már a várakozás jövő idejében éltek, s előre örültek a különleges estének, amiben, aki, akár csak egyszer is találkozott már Mészáros András filozófussal, biztos volt.
A komáromiaknak, tíz évvel ezelőtt egy Szalon esten már volt szerencséjük megismerni korunk egyik legkiemelkedőbb filozófusának sziporkázó, lebilincselő stílusát. Most sem volt ez másképpen.
A Villa Camarum szervezésében megtartott esemény főszervezője Hanusz Rónai Szilvia volt, a tizenötödik könyvét bemutató szerzővel pedig a Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék adjunktusa, H.Nagy Péter irodalomtörténész, kritikus beszélgetett.
Az indító kérdésre, – hogy Mészáros András, miért tért el a hagyományos, megszokott lineáris és kronologikus írásmódtól, és választotta a töredékesebb, lexikális formát – adott válaszból megtudhattuk, hogy a könyvben, amit a járványban elhunyt Árpád öccse emlékére, a gyászfeldolgozás részeként írt, saját magát, mint különböző szerepeiben mozgó magánembert próbálta jobban megismerni, és ezáltal számot vetni saját személyes múltjával, jelenével. A jó kétszázötven oldalas könyv lapjain feltűnnek mindazok a családtagok, barátok, kollégák, akik valamilyen szempontból meghatározóak voltak a számára, a melléklet családi fotóarchívumában pedig a történetekből már ismerős személyek néznek vissza ránk. Komolyan, mosolyogva, elrévedve, büszkén vagy éppen dacosan.
Hetvenkét év alatt rengeteg időtálló és sok időszerűtlenné vált jegyzet gyűlik össze a munkahelyek fiókjaiban, amiket, ha eljön a nap, amikor át kell adni másnak, át kell nézni, egyenként, rendszerezve, jobbra-balra, mert ezek a fragmentumok ugyanúgy részei az életműnek, mint ahogy a könyv olvasmányos történetei, Mészáros András egész életének, amibe most beengedett minket hallgatókat és olvasókat.
Önéletrajzott írni, mint azt megtudhattuk, komoly vállalás, rengeteg etikai kérdést vet fel, hiszen amikor az ember önmagáról vall, akkor óhatatlanul azokról is, akik megosztják vele, akár csak közös metszéspontokban, életterüket vagy életidejüket. Átgondolva és családja tanácsára, így egy fejezet ki is maradt a negyvenhat szócikket tartalmazó könyvből.
A kérdések és válaszok nyomán csapongtunk az időben és az időbeniségben, ismerkedtünk az idővel, ami a legrégebbi idők óta foglalkoztatja a tudósokat és a filozófusokat, így Mészáros Andrást is. „Transzcendencia, vagyis tapasztalaton túli idő a filozófia múzsája. “Ahogy a művészetekben, az irodalomban sem születhetnének e nélkül időtálló művek.
Transzcendencia nélkül nincs szerelem sem, árulta el a professzor, aki 1989-ben fogadást kötött egy barátjával, hogy márpedig ő ír egy könyvet a szerelemről. Így született meg A transzcendencia lehelete – A szerelem időiségéről c. műve, melyben az ember számára az egyik leggyötrőbb és legédesebb érzés filozófiatörténeti és irodalmi megítélését és a kultúrtörténet nagy szerelmi történeteit vette górcső alá.
A szerelem „édessége “mellett saját bevallása szerint Mészáros András, a cukrászdai édes finomságok tökéletességének is nagy rajongó és lelkes kutatója. „Egész életemben, nem igazán „férfias “tulajdonság elismerem, szerettem a cukrászdákat. Nem a kávéházakat, az első kávémat majd negyvenévesen ittam meg, hanem CUKRÁSZDÁKAT. Csupa nagybetűvel. Platón nyomán úgy képzelem, hogy valahol létezik a cukrászdák kvinteszenciája, a cukrászda eszményi volta, a cukrászda, mint olyan, amelynek az evilági cukrászdák csupán hitvány, de létező másolatai. Nos, ezekbe a cukrászdákba jártam be attól az időtől fogva, amikor a hatvanas évek végén Pozsonyba kerültem. “
Sütemények és sütemények közt azonban óriási a minőségbeli különbség, a legrosszabbra egy tátrai cukrászda pultjában akadt rá. A helynek örökre hátat fordított, de nem úgy a hegyeknek, ahová már jó negyven éve jár vissza, túrázni, családdal, barátokkal. Nappal megpróbálják meghódítani a sziklákat, túllépni saját határaikon, este pedig nagyokat beszélgetnek a vele tartó családtagjaival, barátaival. „Az egyéni sportok nevelnek arra, ami része az ógörög világszemléletnek is: Ismerd meg önmagad! Utólag ebből ideológiát csináltam magamnak: azért voltam jó kapus a fociban is, mert mögöttem már csak a háló volt, vagyis én már nem számíthattam senkire a csapatban, csakis saját magamra. “
H.Nagy Péter remekbe szabott kérdéseire adott egyszerre érdekes és elgondolkodtató válaszoknak köszönhetően a jó másfél órás beszélgetés alatt a jelenlévők kicsit jobban megismerhették korunk egyik legjelentősebb magyar filozófusát, és kedvet kaphattak a Mészáros András Nem alszom című kötetének elolvasásához.
(komaromonline.sk, JN)
