komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Több száz év után ma ismét látható lesz a Betlehemi csillag

 

A legtöbb ember, ha tehetné, még emlékeiből is kitörölné a 2020-as évet és ha módja volna rá, lapozna egy nagyot élete naptárában és biztos, ami biztos inkább 2022-nél ütné fel. A sok nehézség és sok szorongás után, mégha elméletileg „buborékban “tölthetjük is csak a karácsonyi ünnepeket, valójában egy csodának lehetünk majd részesei, ugyanis a Betlehemi csillag fogja beragyogni az esti égboltot.

A csillagászok jelen álláspontja szerint a három királyokat ( napkeleti bölcsek ) a Jupiter és Szaturnusz Nagy Együttállásának köszönhetően kialakult különleges látvány, amit Betlehemi csillagnak neveztek el, vezette el a megszületett kis Jézushoz a júdeai Betlehem városába.

Naprendszerünk két legnagyobb bolygója, a fényes, fehér Jupiter és halványabb, narancssárga Szaturnusz nyolcszáz év után idén december 21-én, egy történelmileg rendkívül ritka és különleges konstellációban lesz majd látható az égbolton.

A két égitest 0,1 fok közelségben lesz, ami viszonylag különös látványt mutat majd, ugyanis Földünkről egyetlen csillagnak tűnhetnek.

Nagyjából 1 órával napnyugta után, délnyugati irányban ajánlott kémlelni az égboltot. Amennyiben nem takarja sűrű felhőréteg, akkor a Bak csillagkép déli részén szabad szemmel is látható lesz a két szorosan egymás mellett álló bolygó, melyeknek a fényessége és a színe egyetlen egyesült „ponttá “olvad majd össze, hogy az év legrövidebb és legsötétebb napján megismétlődjön és karácsonyig velünk maradjon a betlehemi csillag.

 

24hu

Legutóbb a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritka Nagy Együttállása 1623-ban következett be, de akkor a Nap mögött, így a Földről nem volt látható. Szabad szemmel utoljára nyolcszáz éve volt megfigyelhető ez a ritka jelenség. A számítások szerint a két bolygó 2080. március 15-én, majd 2400 után lesz ismét ilyen közel egymáshoz, mint most karácsonykor.

Addig is minden derült estén nézzük meg naprendszerünk két legnagyobb bolygóját, és figyeljük, ahogy közelednek egymáshoz. Eközben, a karácsonyra készülve, merengjünk el a betlehemi csillag történetén! Hiszen pontosan 2027 évvel ezelőtt, egy betlehemi fogadóba napkeleti bölcsek érkeztek, hogy királyi ajándékot hozzanak egy újszülött csecsemőnek. Ez a csecsemő pedig nem volt más, mint Jézus Krisztus, a földön valaha élt talán legnagyobb hatású személy, a máig legnépesebb világvallás alapítója, aki a keresztények hite szerint Isten Fia, és a világ megváltója egyben. Hozzon melegséget a szívünkbe ennek a megpróbáltatásokkal teli évnek a végén!

(komaromonline.sk, JN, forrás: Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet)

Hozzászólások

hozzászólás