komaromonline.sk
FELHÍVÁSOK
Szombati véradás a kórházban
  •   

A megszokottól eltérő időben szervez véradást a komáromi kórház hematológiai és transzfúziós állomása. Március 17-én, szombaton 7.30 és 11 óra között várják mindazokat, akik ilyen módon szeretnének segíteni embertársaikon és hétköznapokon esetleg nincs lehetőségük a véradásra.

„Mesterségesen máig nem tudunk vért előállítani, így kizárólag embertársainkra vagyunk utalva ezen a téren – mutatott rá Radi Enikő főorvos. – Öröm számunkra, hogy az utóbbi öt évben egyre növekszik a véradók száma osztályunkon. Ez egyrészt a folyamatos felvilágosító munkának, a rendelési idő módosításának és annak is köszönhető, hogy munkatársaink egyre több községbe kiszállnak, hogy helyben adhassanak vért a lakosok. A szombati akcióval is ösztönözni szeretnénk mindenkit e nemes cselekedetre.”
A véradással – amellett, hogy jó ügyet szolgálunk vele – saját egészségi állapotunkról is képet kapunk, hiszen a levett vérmintát komplett vizsgálatnak vetik alá, ami nagyon hasonlít az éves preventív kivizsgáláshoz. Ha az orvos valami rendellenességet észlel, azonnal konzultál a véradóval, így akár egy komolyabb betegséget is időben ki lehet szűrni.
Véradó lehet mindig 18 és 65 év között, 50 kilónál nagyobb súlyú egészséges ember. A véradást megelőző napon sok folyadékot kell inni, kerülni kell a zsíros ételeket, az alkoholt, reggel pedig könnyű reggelit kell fogyasztani.

A komáromi kórházban egyébként minden hétfőn és pénteken délelőtt van véradás.

(Alžbeta Sivá, a kórházat irányító Agel SK szóvivője)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook