Ovációval és tapsviharral ért véget a Komáromi Jókai Színház legújabb bemutatója
2019/10/20
Október 19 – e estéjén ismét elégedetten sóhajthattak fel a Komáromi Jókai Színház művészei, hiszen Martin Huba rendezésében nagy sikerrel zajlott le a számos nemzetközi irodalmi díjjal kitüntetett horvát szerző, Miroslav Krleža A Glembay ház c. drámának bemutatója.
Összezárult a függöny. Lecsukódtak a lámpák a piros szalonban, ahol darab elején a jobbágysorból felemelkedett Glembayek pénzintézetének hetvenedik évfordulójára rendezett ünnepséget tartották. Az összejövetel hangulata azonban ugyanolyan borús és sötét volt, mint a színpad mögötti esti égbolt.
Vihar készült. Kint és bent.
Tizenegy évnyi távollét után az ünnepségre betoppant a család fekete báránya, a világcsavargó Leone Glembay (Szabó Viktor), a családfő első házasságából származó fia. Leon, aki a filozófia tudományok doktora és középszerű festő miközben elsétál a „dicsőséges “ősök portréi előtt, kendőzetlen őszinteséggel és mély megvetéssel mondja el véleményét a csaló, szélhámos, becstelen felmenőiről. Azokról a fehérgalléros bűnözőkről, akikben ugyanaz a transzgenerációs traumáktól sűrű Glembay vért folyt, mint benne.
Eladták a lelküket, de a lelkiismeretüket nem tudták, így örökös harcot vívtak saját démonaikkal, míg végül feladták és öngyilkosok lettek, ahogy Leone bátyja is, akinek halála után özvegye, Angelika nővér (Holocsy Krisztina) belépett az apácarendbe. A tiszta szívű, jótét lelkű nővér az egyetlen, aki szeretettel és barátsággal fordul Leon felé. A neurotikus férfi figyelmét azonban, bár bátyja feleségéhez mindig is vonzódott, mégha talán kezdetben nem is tudatosan, de most a bosszú köti le, amihez a fegyvert a sors véletlenül adja a kezébe amikor megtudja, hogy a mostohaanyja, Castelli bárónő (Holocsy Katalin), aki miatt annak idején az édesanyja inkább a halált választotta, mint a megcsalt és megalázott asszony szerepét, viszonyt folytat a gyóntatójával Dr. Sildebrandtel ( Olasz István ).
Nincs konkrét terve, hiányoznak belőle a mocskos emberi játszmákhoz szükséges tulajdonságok, csak annyit tud, szeretné tisztázni apjával, akit kétes pénzügyi machinációi miatt mélyen megvet, Ignác Glembayval ( Horányi László Jászai Mari-díjas, m.v) a kapcsolatukat, a múltat.
Innentől kezdve apa és fia közti párbeszéd minden egyes mondatával egyre jobban nő a feszültség, az összetűzés intenzitása és érződik a családi tragédia elkerülhetetlensége. Szabó Viktor, aki Miskin hercegként már bizonyította különleges színészi kvalitásait, zseniálisan azonosul a lelkileg sérült, idegbeteg Leon rendkívül összetett, hamleti karakterével, akinek minden egyes kézrángásában benne van harca a környezetével, önmagával és az őrület fekete szellemével. Saját Glembayságával. És játssza ezt úgy, hogy mindkét felvonás alatt szinte folyamatosan színpadon van.
Vihar készül. Kint és bent.
Az egyetemes drámairodalom fontos részeként jegyzet Glembay ház történetének végére nemcsak a csontvázak potyognak ki a szekrényből, derülnek ki múltbéli félrelépések, hűtlenségek, hazugságok, de morálisan, intellektuálisan és anyagilag is a padlóra kerül teljesen a család.
Ezen a ponton kiderül valójában milyen ember Castelli bárónő, a két főbb nőalak egyike ebben a férfi-tragédiában. Érdekes, hogy Miroslav Krleža drámai életművét az irodalomtörténészek Dosztojevszkij, Ibsen és Brecht alkotásaival teszik egyenrangúvá, miközben nőalakjainak karaktere elnagyolt, sztereotip módon ábrázolt.
Leon, aki a saját erkölcstelen vére, Glembay génjei ellen hősien küzd, nem tud menekülni sorsa elől. Utoléri őt is a családi átok. És sorra hullanak le az álarcok, legalábbis arról, aki még életben van, mert az egyébként is komor hangulatú, sötét indulatokkal telt darab vége azért erősen emlékeztet a Shakespeare királydrámáira.
Mennydörgés. Színpadon innen és túl.
Miroslav Krleža darabjait nálunk méltatlanul ritkán tűzik műsorra a színházak. Valószínűleg ennek az egyik oka, hogy legtöbb művét, így az 1928-ban íródott rendkívül izgalmas Glembay ház c. darabját is, még a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság fennállása idején a szocialista országok barátsága jegyében fordították le magyar nyelvre. Hogy a nehéz, régies nyelvezettől – aminek a befogadása a mai kor embere számára már plusz erőfeszítést igényelne – megkíméljék a nézőt, a darabot Fabó Tibor Petheő Boglárka segítségével cseh nyelvből újrafordította. A fajsúlyos, sokszor filozofikus tartalmú, többször ironikus szöveg így könnyen befogadhatóvá vált.
Értjük. Minden szavát. Minden mondatát, ami sokszor mélyen, fájdalmasan belénk hasít. Ismerős történeteket, helyzetek, gondolatok. Az egyetemes Glembay-ősök emléke. Mindannyiunkban. Elhallgatva. Tabunak nyilvánítva. Most mégis, a színpad történéseinek görbe tükrében felszínre törnek, felszabadulnak és felszabadítanak.
Tapsvihar.
Szereposztás:
Leone – Glembay Szabó Viktor
Náci (Ignác Jacques) Glembay – Horányi László m. v. (Jászai Mari-díjas)
Castelli-Glembay báróné – Holocsy Katalin
Angelika nővér – Holocsy Krisztina
Titus Andronicus Fabriczy-Glembay – Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Puba Fabriczy-Glembay – Béhr Márton
Dr. Paul Altmann – Rancsó Dezső m. v.
Dr. Alois Silberbrandt – Olasz István
Ballocsanszky főhadnagy – Bernáth Tamás
Lakáj – Nagy László
Szobalány – Leczkési Dóra
Olivér Glembay – Németh Bence m. v.
Ügyelő – Nagy László
Súgó – Leczkési Dóra
Fénytechnikus – Rózsás Silvia Jakab Csaba
Hangtechnikus – Csicsó Tamás Števko Kristián
Fodrász – sminkes Varga Boglárka
Kellékes – Bajcsi Viktória
Öltöztetőnő – Hók Adrianna Pallag Marianna
Fordító – Fabó Tibor (Jászai Mari-díjas)
Díszlettervező – Jozef Ciller m. v.
Jelmeztervező – Peter Čanecký m. v.
Koreográfus – Juraj Letenay m. v.
Zenei munkatárs – Pálinkás Andrássy Zsuzsanna
A rendező asszisztense – Balaskó Edit
Rendező – Martin Huba m. v.
(komaromonline.sk – JN, forrás jokai.sk)
