komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Idén is Komáromi Egyetemi Napok

2018. április 9. és 13. között immár tizennegyedik alkalommal rendezi meg a Komáromi Egyetemi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A program kilencedikén reggel kilenc órakor veszi kezdetét és egészen péntek délutánig tart.

A hétfői napon háromnegyed tízkor veszi kezdetét a megnyitó, melynek keretén belül a Selye János Egyetem rektora, Dr. habil. PaedDr. György Juhász, PhD. és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Szabó Barnabás köszönti az egybegyűlteket, majd negyed tíztől aztán Dr. Povedák István előadása következik, Összeesküvés-elméletek világképe címmel. Ezután a K1-es teremben a Női vállalkozók fóruma lesz látogatható déltől. Tizenhárom órától a Tanárképző Karon folytatódik, ahol Dr. Farkas Szilárd Zoltán tart előadást, A válság filozófia, mint a XX. századi magyar gondolkodás egyik jellemző irányzata címmel a T404-es teremben. A nagy érdeklődésre való tekintettel tizenöt órától a „Mi is az a Bit Coin?” elnevezéssel, Debreczeni Balázs tart nekünk betekintést ebbe a hálózatba. Négy órától a száguldás szerelmesei kipróbálhatják magukat egy Gokart bajnokság keretein belül. A hétfő estét már sok éve hagyományosan a Tanár-Diák estek zárják öt órai kezdettel. A Sirály kollégium étkezőjében Mgr. Csiba Balázzsal beszélgetnek a hallgatók, míg a Viking pubban PhDr. Erika Seres Huszárikkal, emellett Dr. Tanító Péterrel a Lux pizzériában.


A keddi napon reggel nyolc órától délelőtt féltizenegyig vért lehet adni a K2-es és K8-as termekben. Tíz órától Marek Senkovič a Strukturális változások és trendek az energia világában, azaz a Slovnaft átalakulóban előadás lesz megtekinthető a K1-es teremben szlovák nyelven. A Tanárképző Karon, Kulcsár György ad elő: Komplex mozgásterápia – A tanulás is öröm lehet címmel, tizenegy órától, ezzel párhuzamosan Szabóné Dr. László Lilla: „Meghalok én is?”, a gyermekek nagy kérdései és a mi felelősségünk válaszadásban elnevezéssel lesz megtekinthető az RTK E14-es teremben. Déltől a Konferenciaközpont Aulájában Nógrádi György ismertet meg minket a globális kihívások és a 2018-as világpolitikával, Az Európai Unió helye, szerepe a globális erőtérben címmel. A K1-es teremben Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet: A magyarországi nemzetiségi oktatás helyzete és Ravasz Ábel – A Romák integrálásának lehetőségei, veszi kezdetét tizennégy órától. Hallgatóknak lehetőségük van kis plusz kikapcsolódásra is, hiszen a Hallgatói Önkormányzat Paintball meccset is szervez Dél-Komáromban. A Komáromi Egyetemi Napok keddi napját a Művészetek Éjszakája zárja a Pince klubban, hat órai kezdettel.
Hétfő és a kedd a közélet, a szerda pedig a tudományosság jegyében. A szerdai napon sor kerül a Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi fordulójára az egyetem Konferenciaközpontjában. A majd’ egész napos eseményen közel hatvan hallgató mutatja be tudományos munkáit. Délután két órától a T404-es teremben, Kubiszin Viktor mutatja be új könyvét, amely a Drognapló nevet viseli. Később Vojtek Sándor tart előadást újonnan írt könyvéről, Olvasóközpontú irodalomtanítás címmel. Ezután öt órától kezdetét veszi a biliárdbajnokság a Saturnus bárban, majd a könnyed szórakozás a Danubius kollégium nagytermében folytatódik, ekkor veszi ugyanis kezdetét a Játékok éjszakája c. rendezvény, ahol az érdeklődők kipróbálhatják magukat rengeteg játékban versenyszerűen, vagy épp a kihelyezett társasjátékok közül bármelyikkel játszhatnak.


A csütörtöki napot a Sportnap nyitja, ami egész napos elfoglaltságot biztosít a sportjátékokat kedvelők részére. Több bajnokságban is kipróbálhatják magukat a magukat megmérettetni kívánó jelentkezők, lesz futball-bajnokság, kosárlabda, röplabda-bajnokság, erőemelő-bajnokság és harcművészeti bemutató kerül megrendezésre.
Tizenegy órától sor kerül egy kollektív várlátogatásra is, előtte fél órával találkoznak az érdeklődők a Konferenciaközpont parkolójában.
Déltől Jótékonysági Kutyasétáltatás és Adománygyűjtés lesz a Komáromi Rex menhelynél, ahol átadjuk közösen az adományokat, és közösen elvisszük a kutyusokat sétálni. „Isten veled, Hazánk!” megemlékezés a Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából, tizenhárom órától a Konferenciaközpontban. Ezzel párhuzamosan Vass Vilmos tart előadást a Kompetenciafejlesztés a 21. században című könyvéről, a T404-es teremben. A csütörtöki nap lezárását egy fergeteges egyetemi buli zárja a Pince klubban, olyan fellépőkkel, mint: Rico & Miss Mood és Dj Szecsei, aki már ősszel is nagy sikert aratott a szórakozni vágyó egyetemisták körében.
A pénteki nap afféle lezárása a Komáromi Egyetemi Napoknak, ám a legszimbolikusabb, és a felvidéki magyarságot legjobban érintő eseménye a KEN-nek erre a napra esik. Ezen a napon kerül sor ugyanis a Futás a jövőért elnevezésű eseményre, mely egy szimbolikus, és fordított stafétafutásként kell elképzelni. Féltíztől Hodossy Péter maratonfutó tart előadást a Sirály Kollégium étkezőjében. A Sirály kollégiumtól kezdenek futni az egyetemisták, későn csatlakoznak hozzájuk a középiskolások, aztán az alapiskolások, majd az óvodások, és az egész tömeg együtt fut tovább a Klapka térre. Idén Hodossy Péter vezeti a futókat a Klapka térig. A futás azt kívánja szimbolizálni, hogy Felvidéken igenis lehetséges anyanyelvünkön tanulni az óvodától egészen az egyetemig, és otthonunkban, Komáromban. A XIII. Komáromi Egyetemi Napokat délben aztán a Református Teológiai Karon megtartott Istentisztelet után tizenhét órától megrendezésre kerülő Alumni est találkozó zárja le.

(sje)

Hozzászólások

hozzászólás