komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Újraválasztották Vetter Jánost igazgatónak

MEGOSZTÁS:

 

Január közepén került sor a szakmai meghallgatásra, amit követően az iskolatanács újra Vetter Jánost javasolja a Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskola élére.

Vetter János 1988 óta dolgozik az intézményben, amelynek már 2002 februárja óta a vezetője. Milan Belica megyeelnök kinevezése után az ötödik ciklusát kezdheti meg.

Az elmúlt években fokozatosak voltak a felújítások az „Ipariban“, nem csak az épületszárnyak, de a műhelyek és a technikai felszereltsége is megújult az intézménynek, amelyet a térség egyik legeredményesebb szakközépiskolájának tartanak az értékelések.

Az oktatási intézmény nem csak a tanulmányi előmenetelek terén sikeres, de a folyamatos visszajelzések alapján a végzőseik közt szinte nulla a munkanélküliség, azaz minden diákjuk keresett a munkaerőpiacon és munkára talál.

A középiskolának közel 500 diákja van jelenleg, évfolyamonként öt osztályban – négy magyar és egy szlovák – zajlik az oktatás.

(fotó: Szalai Erika)

Vetter János: A nevelés legjobb eszköze a személyes példamutatás

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons