Holocsy Katalin: „Hatalmas a felelősségünk abban, hogyan bánunk az emberekkel”
December 8-án, pénteken 19 órai kezdettel tartja Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij A félkegyelmű című önéletrajzi ihletésű, 1868-ban Genfben írt regényéből készült színpadi adaptáció premierjét, Martin Huba rendezésében, a Komáromi Jókai Színház. Holocsy Katalin játssza Nasztaszja Filipovnát, a női főszerepet. Erről beszélgettünk egy próba után.
Kemény életet szánt a nőnek a sors, ugye?
A figura kulcsmondata az, hogy „nem az én bűnöm, hogy így alakult a sorsom”. Nasztaszja Filipovna beleszületik egy élethelyzetbe, amelyről nem tehet. Leég a birtokuk, ketten maradnak a testvérével, és felkarolja őket Afanaszij Ivanovics Tockij. Elviszi egy birtokra, nevelőnőt hoz, luxusban nevelteti. Cserébe évente kétszer két hónapot nála tölt, és piszkos dolgokra használja a nőt, aki hétéves korától ebben a sorsban él. Nasztaszja Filipovnának nincs egyéb célja az egész előadásban, csak hogy leszámoljon Tockijjal a rémtetteiért.
Egyszer csak találkozik Miskin herceggel.
Életében először találkozik olyan valakivel, aki azt mondja neki, hogy így, minden nélkül elvenné, szeretni, tisztelni, becsülni fogja, és ez sokk a nő számára. Mondja is, hogy „Énrám mindenki csak alkudozott, de senki sem kérte meg a kezemet a rendes emberek közül”. Nasztaszja Filipovna utolsó mondata is az, hogy „Életemben ma láttam először embert”.
Rogozsin egy férfi a múltjából?
Rogozsin a pénz, a mocsok, a szenny! Nasztaszja Filipovnának a Tockij iránt vívott bosszúján túl, két útja van. Elmegy Miskinnel, ami a mennyországot jelentené, vagy Rogozsinnal megy el, ami magát, a poklot jelenti. És a nő Rogozsint választja. Hogy miért? Talán ehhez a történethez hasonlítanám. Láttam egy interjút Böjte Csabával, aki elmesélte, hogy volt egy alkoholista apa, aki a tíz éves kisfiával élt nagyon rossz körülmények között. Azután az alkoholista apa felakasztotta a saját fiát. Sikerült megmenteni, Dévára vitték az árvaházba. Szeretetben, boldogságban, nyugalomban, rendezett körülmények között élt, mégis szomorú volt. Amikor rákérdeztek, hogy miért szomorú, hiszen itt mindene megvan, a kisfiú azt mondta, szeretne hazamenni az édesapjához. Úgy nevelkedett, számára az volt természetes, az jelentette a biztonságot, az otthont. Hatalmas a felelősségünk abban, hogyan bánunk az emberekkel, a környezetünkkel, a családtagjainkkal. Nagy felelősség, milyen impulzusokat, érzéseket adunk nekik, hogyan bocsájtjuk őket az életbe. Nasztaszja Filipovna szennyben és mocsokban él le éveket, megváltás lenne számára az élet Miskin herceg mellett, de tudja, hogy nem bírná azt az életet élni, őt is magával rántaná. Kérdezi is a darabban „Te komolyan azt hiszed, tönkreteszek egy ilyen ártatlant?”. Számára nincs menekülés. Csak Rogozsin. És a halál.
Az előadás izgalmas játéktere kimozdítja a nézőt a megszokott nézőpontjából.
Közelről láthatja majd a közönség a rezdüléseinket. Izgalmas este vár ránk és a nézőkre.
A fekete-fehér jelmezek a drámát vetítik előre?
A díszlet és a jelmez a letisztultságot mutatja, csak a színész lelke a fontos. A mozdulataink, a mondatok, amiket mondunk. Egy letisztult színpadi világban az ember érzései a lényegesek.
Rogozsint a férje, Tóth Tibor Jászai Mari-díjas színművész, színházigazgató alakítja. Ezt nem okozott gondot a családi háttér szervezésében?
Lányaink nagyon jól bírták a próbafolyamatot, de már visszaszámolnak, még mennyi nap van hátra. Jó segítőink vannak a családi háttér megszervezésében. Öt évig otthon voltam, és úgy gondolom, adtam nekik egy erős alapot, egyfajta biztonságot. Tudják, hogy az a foglalkozásom, hogy néha este eljárok otthonról. Nem rosszabb ez, mint egy nővérke anyukának, aki egész éjjel műszakban van. Lányaink tudják, hogy hazajövök, természetesen megvárnak, nehéz is őket másnap óvodába kelteni, de egyszer sem kellett úgy eljönnöm otthonról, hogy sírtak volna, hogy anya ne menj el. Amikor olyan előadás megy, amit megnézhetnek, jönnek, és látják, milyen ez a világ. Ami számomra is egy csodavilág volt, amikor annak idején bejöhettem a színházba édesapámhoz. Sokat gondolkodtunk a férjemmel, hogy csak az egyikünk legyen A félkegyelműben, de rettenetes vágytam arra, hogy ismét színpadra állhassak vele, megint partnerek lehessünk. Azért is vállaltuk fel, mert visszaemlékeztem, milyen jó volt a Karamazov testvérek, melyet szintén Martin Huba rendezett, és mindketten játszottunk benne. Azt az érzést vártam újra. És megérkezett.
Otthon is próbáltak?
Nincs rá idő, otthon a lányok a főnökök. Ott azt hallgatjuk, hogy mi történt az óvodában, anya, ez kell, de hol a ragasztó. Otthon nincs esélyünk egymással két szót sem váltani. Úton hazafelé marad húsz percünk Radványig. Akkor beszéljük meg a fontosabb dolgokat.
Martin Huba a régi formájában volt?
Ilyen, amióta ismerem. Hetvenöt évesen annyi energia, vehemencia, temperamentum, intelligencia van benne, hogy csodálom! Bámulatos, ahogy a mólókon, a lépcsőkön fel-le szaladgált! Hihetetlen energiákat képes megmozgatni.
És milyen formában van ön?
Most, a próba után fáradt vagyok. Ez a szerep öröm és lehetőség számomra. Nagy érzelmi skálát lehet befutni a szerepben, amely remélem az előadások alatt egyre nyugodtabb és jobb lesz. Most még stresszes a társulat a főpróba és a premier miatt. Mivel fél nézőtér előtt játszunk, sok előadás lesz. Várom, hogy miután egy kicsit megpihenünk, januárban újra nekilendüljünk. Hálás vagyok, hogy Martin Huba bízott bennem, és rám osztotta Nasztaszja Filipovnát. Minden színésznő számára ajándék egy ilyen szerep, ötévente kerül az ember útjába. Köszönöm, hogy nekem most megadatott.
Talán kellett is, hiszen öt év után nemrég tért vissza a színpadra.
Mindig kell egy ilyen szerep a színész energiái felméréséhez. Hogy mi van benne, mennyit bír, miket tud mutatni általa. Kellenek az ilyen szerepek.
(Köncöl Jagelló, fotó: Kiss Gibbó Gábor)
