De mi lett a nővel? – A Komáromi Jókai Színház művészei Benkő Géza emlékének ajánlották a vasárnapi nagysikerű premiert
2019/9/23
Vasárnap este, a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán a City Reboot Polgári Társulás égisze alatt bemutatott Kiss Csaba, Jászai Mari- és József Attila-díjas rendező, író, egyetemei tanár De mi lett a nővel? c. férfimeséjének premierje mondhatni, tapstörténelmet írt. A nézők szűnni nem akaró vastapsát, ami nem csak a jelen lévő színművészeknek, de az égi páholyból figyelő Benkő Gézának, aki annak idején felvetette, hogy készítsenek a darabból előadást is szólt, végül Olasz István színművész kedves és meghatódott köszönő szavai csitították el.
A humorban, helyzetkomikumban rendkívül gazdag történet első hallásra kifejezetten egyszerű. Három nem éppen sikeres vidéki színész útja pont egy irányba visz, és beszélgetés közben felmerül a kérdés, vajon mi lett Bikulina bankár unokahúgával, Irinával, a legendás szépséggel, aki kitüntetett figyelmet és helyet kapott mindegyik szereplő életfilmjének egy-egy epizódjában. Átutazó volt, ugyanolyan tünemény, mint a fekete, sejtelmes színpadon őt szimbolizáló, hol felbukkanó, hol eltűnő piros selyemkendő, mégis mély nyomott hagyott a férfiak lelkében, szívében, és persze fantáziájában.
De mi lett a nővel? Faggatják a „főmesélőt “, Jurát (Olasz István), akinek humoros, ironikus, tragikus, abszurd történetei egyre közelebb viszik a temperamentumos, nyüzsgő Gyabkint (Culka Ottó) és az érzelmes, szenvedélyes Aljosát (Szabó Viktor), a nő minden, csak nem unalmas élettörténetének megismeréséhez. Mintha Irinával való találkozás, akár egy mitológiai rókatündérrel, magában hordozná a férfisorsok végzetté válását – akasztás, remeteség, megcsalás, elhagyás – kit mire predesztinál a személyisége vagy a körülmények alakulása.
Groteszk, sarkalatos történetek a múltból, férfiak és a Nő múltjából, mégis Kiss Csaba remek meglátásainak és írói tehetségének köszönhetően, burkoltan ott van benne a mának, annak a mai kornak a lenyomata, amelyben élünk, hiszen számunkra sem ismeretlen fogalom a mélyszegénység, a sikertelenség, az önkeresés, a társadalmi különbségekből fakadó megkülönböztetés, de még az akasztással felérő bizonyítékok nélküli karaktergyilkosság sem.
Apránként, mintha egy puzzle darabjai közt válogatnának, néha nem találva az odaillő darabot, illesztgetik össze az emlékezetük mélyéről előkeresgélt, más helyszíneket, más Irinákat ábrázoló képekből, az egészet. A Nőt. Akiről mindhárman ugyanúgy ábrándoznak, akit ugyanúgy szerettek volna maguk mellett tudni, éhségben és nyomorban, reggel és este. Szerették volna, de valójában egyikőjük sem tett semmit azért, hogy megkapja és megtartsa. Már a kezdetben, amikor még hinniük kellett volna a reményben, önmagukban, feladták. Vesztesekre, örök vesztesekre jellemző kishitűséggel. Harc nélkül. Tartás nélkül. Férfiasság nélkül.
De mi lett a nővel? Teszik fel a kérdést, kíváncsian, aggódva, türelmetlenül, vágyakozva és szerelmesen. Újra és újra, mígnem a nézőnek az az érzése, hogy ezt a három különböző karakterű vándorszínészt, csak a megismerés vágya, Irina emléke köti össze.
Jura pedig lapoz egyet képzeletbeli naplójában és belefog a Nő múltjának újabb csehovi történetébe, melyek a realista orosz drámaíró A fogadás, az Ellenségek, a Szerencse fia, az Általános műveltség, a Sebészet, A diplomata, a Vesztett ügy és a Regény nagybőgővel című novelláinak részleteire, illetve motívumaira épülnek.
Előttünk, nézők előtt pedig megelevenednek Irina életében felbukkanó sikeres és sikertelen alakok, fantasztikus lehetőséget nyújtva a három komáromi színésznek arra, hogy egymás után lényegüljenek át más-más szereplővé, különböző, egymástól megdöbbentően eltérő karakterré. Culka Ottó, Olasz István és Szabó Viktor pedig a végsőkig élnek a darab adta játéklehetőségekkel. Szívből, önfeledten, örömmel játszanak. Együtt.
Jura, Gyabkin és Aljosa, a vándorszínészek azonban nem tudnak kibújni a bőrükből, ők egymásnak is játszanak, de humoros, könnyed játékuk mögött ott van élet szomorú igazságtalanságának üzenete, nem az lesz sikeres, aki tehetséges, aki valóban jó, hanem az, akinek szerencséje van.
„Minden a sorson múlik.“
RENDEZŐ: Rédli Károly
JÁTSSZÁK: Szabó Viktor, Culka Ottó, Olasz István
DÍSZLET-JELMEZ: Gadus Erika
DRAMATURG: Kardos Tünde
Zenei munkatárs: Madarász András
A rendező asszisztense és súgó: Schlár Gréta
(komaromonline.sk – JN)
