Az iskolai közösség hiánya nem pótolható
Korábban szülők milliói tették fel naponta a megszokott kérdést a gyermekeiknek, hogy „mi volt ma az iskolában?”, melyre gyerekek milliói, koruktól és személyiségüktől függően, hol azzal az unalomig ismételt egy szóval válaszoltak, hogy „semmi”, vagy jobb esetben pár mondattal. Néha meg lelkes történetmesélésbe kezdtek. Az iskolai élmények, események, feladatok és osztályzatok, ahogy a gyerekek, úgy a családok mindennapjaihoz is hozzátartoztak. Talán nincs ember, akinek megfordult volna a fejében, hogy a 21.században mindez egyszer távolinak tűnik majd, és Földünk 195 országában csaknem 1,6 milliárd gyerek marad reggelente otthon, és várja egy kis monitor mellett kuksolva a tanító néni vagy a tanár úr bejelentkezését. Már ha a családban megvan hozzá minden feltétel. Ugyanis az iskolák bezárásáról szóló rendelet aláírása egyet jelentett az oktatási esélyegyenlőség megszüntetésének aláírásával. Egyelőre nem tudható mekkora tudásbeli hiánnyal és milyen érzelmi sérülésekkel és fel nem dolgozott traumákkal fog majd ez a korosztály egyszer kilépni a nagybetűs életbe. Egyáltalán, pótolható mindez? – kérdeztük Strédl Terézia pszichológust, a Selye János Egyetem Neveléstudományi Tanszékének adjunktusát, egyetemi oktatót.
– A kimaradt tudást pótolni lehet. Az egyik középiskola igazgatója szerint a tananyagnak jó 60 százalékát tudták a múlt év során érdemben átvenni. De ezt be lehet hozni. Sokkal komolyabb gond, hogy a távoktatás ideje alatt megszűnnek a szociális kapcsolatok is. A gyerekek számára a kortárs csoportban eltöltött idő egy jelentős formáló erő. Korosztálytól függetlenül szeretnek egymás között lenni, egymással beszélgetni és játszani. Az iskolában megélt öröm, játékosság, sikerélmény elmaradása sokkal aggasztóbb, mert ezeknek az örömforrásoknak a hiányai teszik búskomorrá a gyerekeket.
– Ráadásul amikor már rákészülnek, hogy végre mehetnek iskolába, találkozhatnak az osztálytársaikkal, „odafönt” megint gondolnak egyet és elhalasztják az iskolanyitást. A gyerekek rugalmasabban viselik ezeket a változásokat, mint mi felnőttek vagy pont fordítva?
– A gyerekeknek szükségük van arra a biztonságérzetre, amit számukra a család és a világ kiszámítható, megszokott rendje ad meg. Azzal, hogy az iskolák megnyitásának időpontját rendre megváltoztatják, a biztonságérzetük egyik alapköve ingott meg. A mostani helyzet, amikor senki sem tud semmi biztosat, és maga a szülő is bizonytalan, nyugtalan, feszült, amit a gyerekek minél kisebbek annál hatványozottabban megéreznek, még nyomasztóbban hat rájuk. Helyzetüket nehezíti még a bezártság is. A kertes házban lakók legalább az udvarra kimehetnek, de a lakótömbökben élőknek még ez sem adatik meg. A mozgáshiány, a levegőhiány rárakódhat a bizonytalanságérzésre, szorongásra. Most, hogy a korlátozások elhúzódnak, még mi felnőttek is egyre nehezebben viseljük a bezártságot és izoláltságot. A gyerekek meg duplán. Ők még intenzívebben élik meg a határok limitáltságát.
– Egy helyütt arra panaszkodott egy gyógypedagógus, hogy az iskolák tavaszi bezárása idején sok tanulójuk még az addig elsajátított alapvető készségeket is elfelejtette. Ez a jelenség máshol is tetten érhető?
– Igen. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknél is tapasztalható. Gömörben az egyik kisiskola igazgatónője mesélte, hogy amikor visszajöttek a kisgyerekek az iskolába, sokan nem tudták leírni a nagy betűket. Az iskolákban az írást igen sokrétű előkészítő gyakorlatokkal alapozzák meg. Ez távoktatás során nehezen kivitelezhető. Minden iskolában, minden évfolyamban lesz mit pótolni, mert profi pedagógussá nem tehetjük a szülőket. Nem is minden gyerek él szeretetteljes, támogató családban. Ha egy családban nem működnek a kapcsolatok, tehát nem egymással élnek, hanem egymás mellett, az egyértelműen agresszió növelő. Több a türelmetlenség, a veszekedés, az agresszió. Az érzelmileg, vagy fizikailag elhanyagolt gyerek most még inkább elmagányosodhatnak.
– Mennyire kell aggódnia a szülőnek, ha a gyereke, még most, ennyi idő után is örül annak, hogy nem kell iskolába járnia, nem hiányoznak neki az osztálytársai?
– A magyar azonban eleve individualista nép, ahogy azt Kopp Mária magatartáskutató is mondta. A nyitott személyiségtípusú gyerekek, akiknek a szociális kapcsolataik gazdagok sokkal nehezebben viselik a jelen helyzetet, mint az introvertált személyiségtípusúak. Azokban az esetekben is, amikor egy gyerek nem érzi jól magát az iskolában a kortársai közt, mert például kiközösítik, gúnyolódnak rajta, nincsenek sikerélményei, érezhet némi megkönnyebbülést. Az okokról mindenképpen érdemes elbeszélgetni a gyerekkel. Egyébként is a mostani időszakban rendkívül fontosabb, hogy segítsünk nekik megérteni, hogy miért következtek be „világukban” a változások.
– Egy magyarországi felmérés szerint a szülők a számonkéréseken és a napi szervezési feladatok megbeszélésén túl napi 10 percet beszélget a gyerekével. Megdöbbentő adat!
– A televíziózás és az internetezés elterjedésével a verbális kommunikáció már a szülők generációjánál is sokat gyengült, ugyanis a tévénézéssel nem fejlődik a beszédkészség. A számítógépes játékok is a jobb agyféltekét gondolkodtatják, míg a beszédért a bal agyféltekénk a felelős. Általában van gond a kommunikációval. Az elsős pedagógusoknak sok esetben először meg kell tanítaniuk a gyerekeket beszélgetni. Beszélni tudnak, de kölcsönös interakcióra már nem képesek. Idegen számukra a másik meghallgatása. Egy vállrándítás, egy grimasz a válasz. És most, az online oktatás során gyerekek kommunikációs képességei még jobban megkopnak, mert akármennyire is próbáljuk interaktívvá tenni az órát, technikai okokból nem igazán tudjuk. Inkább frontális oktatásról beszélhetünk.
– Egyre több tanulmány készül arról, hogy miképpen hat az iskolabezárás a tanulókra. Az Európai Gyermekgyógyászati Társaság (EPA-UNEPSA) felmérése szerint a megkérdezett alapiskolásoknak a 22,6 százaléka depresszív, 18,9 százaléka pedig szorongásos tüneteket mutatott, míg a Szlovák Tudományos Akadémia vizsgálata szerint a kamaszoknak és a felső oktatási intézmények hallgatóinak 48,2 százaléka küzdött szorongással, stresszel és depresszív hangulattal az elmúlt év során. A kisebb gyerekeket miként érinti a hétköznapi rutin változása a járvány következtében?
– A hétköznapi rutin változása mindenképpen negatívan érinti a gyerekeket. Nagyon fontos, hogy továbbra is legyen egy napirend. A megváltozott helyzet új alkalmazkodási stratégiákat igényel. Az iskolai közeg, a társas kapcsolatok hiányának áthidalásában a testvérek szerepe vált fontossá, hiszen ők részben pótolni tudják az iskolai közösséget. Akiknek a családja a járvány előtt is zártabban élt, és a közös együttléteket játékkal, beszélgetésekkel gazdagították, könnyebben viselik a kialakult helyzetet, mint azok, akik rendszeresen az otthonukon kívül, játszóházakban, gyerekparkokban, moziban stb. keresték az élményeket. A szülőnek is probléma, hogy mivel kösse le a gyerekét a nap huszonnégy órájában. Már korábban is készültek arra vonatkozó tanulmányok, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a televízió előtt, és ez most még fokozódott.
– Csak a szülők már így is a végletekig le vannak terhelve.
– A rossz irányú változást az ember mindig nehezebben szokja meg és nehezebben alkalmazkodik hozzá. A szülők számára a munkahelyi kötelességek mellett nagy könnyítés volt az iskolai étkezdék, a napközik, az óvodák, a bölcsődék működése, tehát az intézményesített nevelés. Most mindez a családra hárul. Ha jól működik a családi rendszer, melynek a szerepe sokkal jobban felértékelődött, gondolok itt a szülők szövetségére, a nagyszülőkre, a közeli rokonokra, akkor átgondolt, racionális szervezéssel megoldható. A legnehezebb helyzetbe most azok kerültek, akik egyedülálló szülőként, a nagyszülők segítsége nélkül nevelik a gyermekeiket, mert egyszerre dolgozni, megfőzni, takarítani, bevásárolni, tanulni és foglalkozni a gyerekkel nagyon nehéz. Ez az időszak nem egyemberes kihívás.
– Mit tudunk tenni mi szülők, hogy gyermekeink érzelmi és lelki egyensúlyának megőrzése érdekében?
– Gyarmathy Éva (klinikai és nevelés-lélektani szakpszichológus, a Természettudományi Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa a szerk. megj.) a pedagógusszövetség vendégeként, az egyetemen tartott előadásában a 21. század túlélőcsomagjáról beszélt, miszerint egy mai fiatalnak bele kell csomagolnia a túlélőzsákjába a bizonytalanságot is. Azt a bizonytalanságot, ami hatalmas stresszfokozó. Ez ellen azonban különböző pótcselekvésekkel védekezhetünk. Az óvodás korosztály figyelmét könnyű elterelni, ha valami attraktív elfoglaltságot találunk nekik. Az alapiskolásokkal készíthetünk rajzot a tanító néninek, a barátaiknak, írhatnak naplót, találhatunk közös elfoglaltságokat. Rendkívül fontos, hogy milyen a szülő megküzdési stratégiája, életszemlélete. Próbáljuk megmutatni a gyermekeinknek, hogy látjuk a fényt az alagút végén. Legyen ott a reménykeltő buzdítás szavainkban. Bízom benne, hogy most már a jónak kell következnie.
(komaromonline.sk, Janković Nóra, nyitókép Újszo)
