Világpremier a Komáromi Jókai Színházban
2019/2/9
A Komáromi Jókai Színház történelmet írt 2019. február 8-án, miután nagy sikerrel lezajlott Paolo Genovese: Teljesen idegenek című komédiájának világpremierje, melyet Hargitai Iván rendezésében, a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal koprodukcióban vittek színpadra.
Nagy merészség volt bevállalni egy olyan darab bemutatóját, melynek „eredeti “filmváltozata még a legtöbb nézőben élénken él, hiszen 2017 legnézettebb art filmje volt a mozikban. Időközben eljutott a tévénézőkhöz is, BUÉK címmel pedig leforgatták a magyar remake változatát. (Mostanra a Teljesen idegenek legtöbbet remake-elt filmként kerül be a Guinness Rekordok Könyvébe.) Sőt, már dolgoznak a forgatókönyv amerikai változatán is.
Mi lehet ennek a hatalmas világsikernek a titka? A történet?! Az látszólag egyszerű. Három házaspár és a többnyire társkereső státuszban tengődő Pepe, összejönnek egy baráti vacsorára. Mindenki izgatottan találgatja, vajon milyen lehet barátjuk aktuális szerelme, akit ígérete szerint magával hoz a vacsorára. Ám egyedül érkezik.
Először, ahogy azt az „iskolás “múltú barátok szokták, minden bántó, gonoszkodó él nélkül élcelődnek először Pepe, majd egymás rovására. A jókedv és az oldott hangulat mögött azonban már a legelején érezhető az a feszültség, amit a „másik “életükből hoztak magukkal.
Nincs azzal semmi gond, ha valakinek megvan a saját privát szférája, ha nem akarja minden gondjába-bajába beavatni a barátait, a szeretteit, elvégre mindenkinek (nekünk is) vannak titkai – gondolhatjuk. Nincs. Tényleg. Egészen addig, míg ezek az elhallgatások hazugságokká nem nőnek, falakat nem emelnek és társas magányba nem juttatják az embert. Az embereket. A szereplőket. A „jó” barátokat. Azokat, akik számára elméletileg pont ennek a barátságnak kellene védőhálót nyújtania a középkori életválság, a morális krízis, az elhidegült párkapcsolat, a kiüresedett középosztálybeli lét, az egzisztenciális problémák és a nemi identitáskeresés útvesztőjében, mégis egyre kényelmetlenebbül érzik magukat egymás társaságában, ami feltűnik Evának, aki szakmáját tekintve pszichológus.
Hirtelen ötlettől vezérelve előáll azzal, hogy az est hátralévő részében „játékból “mindenki tegye ki az asztalra a mobiltelefonját, élete fekete dobozát, és minden bejövő sms-t, hívást stb. osszon meg a többiekkel. Azonnal látható, hogy „vezetik a végzetek az akarót, a nem akarót vonszolják”, de mivel senki sem akarja meghazudtolni önmagát, megtagadni azt a kijelentését, hogy neki nincsenek titkai, az ő élete egy nyitott könyv, belemennek a játékba.
Amint egymás után megcsörrennek a mobilok, nyitogatják Pandora-szelencéjét, úgy derül fény a privát élethazugságokra, hibákra és bűnökre, kisebbek és nagyobbakra. És ahogy mélyülnek a konfliktusok, úgy válnak egymás számára idegennél is idegenebbé.
A Teljesen idegenek kamaradarab a javából, még ha a feszültséget oldja is az irónia, a konfliktustorlódást a humor. Az élet, mindannyiunk életének drámája azonban ott játszódik előttünk azon a színpadon, ahol az a hét gyarló, sérülékeny, hétköznapi ember van, akik, ha bevalljuk, ha nem, bizony sok mindenben hasonlítanak ránk.
Ebben a darabban nincsenek hősök és nincsenek antihősök. Átlagemberek vannak, akik félnek, ha őszintén felvállalják önmagukat, gondolataikat, tetteiket, akkor elveszítik a másik ember szeretetét, megbecsülését, elfogadását. Próbálnak megfelelni másoknak, miközben „nagy hibát követ el, aki összetéveszti a külsőleg megvalósíthatót a belsőleg lehetségessel.”
A válaszokat a kérdésekre, melyek folyamatosan felmerülnek az emberben a darab nézése közben, azonban ne a metaforikus befejezéstől várjuk. Azokat kinek-kinek önmagában kell megkeresnie. Vagy egyszerűen azt mondani: – Láttam egy nagyon jó vígjátékot, bravúrosan jó alakításokkal és remek rendezői megoldásokkal.
Szereposztás:
Lele – Szabó Viktor
Anna – Bandor Éva – Jászai Mari-díjas
Eva – Holocsy Krisztina
Rocco – Tóth Tibor – Jászai Mari-díjas
Edo – Béhr Márton e. h.
Bianca – Bárdos Judit m. v.
Peppe – Majorfalvi Bálint
(komaromonline.sk-JN)
