MEGOSZTÁS:

Janković Nóra 

Már lépnék oldalra, már nem is számítok rá, hogy valaki előzékenyen előreenged, de szükségtelen, hiszen a fiatal, mosolygós lányokból álló kis csapat félreáll. Most érhetett véget a tanítás, mert ahogy megyek az igazgatói iroda felé, a nyitott osztálytermek ajtaján jókedvű beszélgetés, gondtalan nevetés szűrődik ki. A diákok nem pakolnak kapkodva, nem sietnek, láthatóan jól érzik itt magukat, a komáromi Ipari Szakközépiskolában, mely a rendszerváltás előtti években a járás egyik legelismertebb szakiskolája volt. De vajon hol tart ma? Lehet, hogy az iskola igazgatójának, Vetter János mérnöknek sikerült vissza állítania az intézmény egykori renoméját?

Vetter János, a komáromi Ipari Szakközépiskola igazgatója

Bízom benne, hogy igen. – sóhajt fel Vetter János bizakodva. A pőstyéni központosító iroda előzetes statisztikai adatai szerint a járás középiskolái közül idén hozzánk jelentkeztek a legtöbben, kétszázötvennégyen. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy úgy száznegyven-százötven (a jelenlegi felvételi rendszer szerint két helyre lehet jelentkezni) diák fogja nálunk elkezdeni a 2017/18-as tanévet. Általában az első osztályok létszáma úgy huszonnyolc-harminc fő körül szokott lenni, amiből negyedikre négy-öt tanuló szinte mindig lemorzsolódik. Ezzel ugyan elérjük a maximális diáklétszámot, hiszen jelenleg is ötszázhatvan tanulónk van, csak éppen a „válogatás” lehetősége nélkül. Pedagógiai szempontból az lenne a jó, ha olyan világban élnénk, mint amikor még én jelentkeztem ide, mint kilencedikes diák. Akkor négyszázötven jelentkezőből százötvenet vettek fel!

Amikor másodszor pályázta meg az igazgatói posztot, egy sajtócikkben azt nyilatkozta, hogy hosszas gondolkodás után adta be a pályázatát. Most is ennyit töprengett rajta?

Most nem. Akkor minden szempontból sokkal nehezebb helyzetben volt az iskola. Ráadásul akkor a koromból adódóan úgy éreztem, ideje átgondolnom, hogy „örökre” az oktatásügyben szeretnék-e maradni vagy esetleg más területen próbálom meg kamatoztatni a képességeimet.  De rájöttem, bárhol is lennék, hiányozna az iskola, a tanítás. Általános iskolás koromtól ott motoszkált bennem, hogy én tanítani szeretnék, csak sokáig még magamnak sem mertem megfogalmazni.

Miben javult azóta leginkább az iskola helyzete?

Egyrészt most valamivel jobb az oktatásügy finanszírozása, másrészt különböző anyagi támogatások megpályázására is több a lehetőség. Némi szerencsével sikerülhet támogatást szereznünk iskolánk épületeinek hőszigetelésére. Nagyon időszerű lenne, hiszen a műhely épülete közel ötven éves, a B pavilon 1983-ban lett átadva, a diákotthont pedig 1964-ben, a főépülettel egy időben – három nappal korábban, mint ahogy én megszülettem – adták át. Szerencsére a régi, huzatos, rosszul szigetelő nyílászárókat még a nyár folyamán sikerült lecserélnünk, ami sokat javított diákjaink közérzetén. Ha a hőszigetelést is meg tudnánk oldani, jelentősen csökkenne a fűtés költsége, ami jelenleg az egyik legnagyobb kiadási tételünk. Iskolánk anyagi helyzetén már évek óta a tantermeink (délutáni-esti) bérbe adásával próbálunk javítani. Valahogy muszáj.

Vetter János és Szilágyi Péter (fotó: felvidek.ma)

Az oktatási minisztérium munkatársai már egy ideje dolgoznak egy átfogó egyetemi és köziskolai reform tervezetének kidolgozásán. Lehet sejteni, hogy milyen változások várnak az iskolákra?

Ősszel Búcson volt megrendezve a szlovákiai magyar iskolák igazgatóinak találkozója, amelyre a törvénytervezetet előkészítő munkacsoport egyik tagját is meghívtuk. Így mi első kézből kaptunk információkat arról, hogy milyen változásokat szeretnének foganatosítani. Ezek közül az egyik, hogy a középiskolákban a pedagógusok bére érje el a 80%-át annak, amit más ágazatokban keresnek a diplomával rendelkező munkavállalók. Csakhogy ez hosszútávon a szakoktatók hiányához fog vezetni, ami iskolánkat, ahol a mérnök-tanárok átlagéletkora jelenleg 51 év, rendkívül érzékenyen érinti.  Egyharmaduk az elkövetkezendő öt évben eléri a nyugdíjkorhatárt és nincs utánpótlás! Mérnök-tanárt utoljára tíz éve sikerült felvennünk! Egyszerűen nincs jelentkező, mert egy gépész vagy villamos mérnök inkább elmegy dolgozni egy üzembe, mint jóval kevesebbért tanítani. Esetleg azok jelentkeznek majd, akik félnek a megmérettetéstől egy cégen belül, mert tisztában vannak saját szakmai hiányosságaikkal. Az ő alkalmazásuk azonban az oktatás színvonalának a rovására menne! Már ha egyáltalán jelentkezik valaki…Szerencsére az általános tantárgyaknál nem ez a helyzet, ott egy meghirdetett állásra tíz jelentkező is van. Többkörös állásinterjún,- melynek része egy próbatanítás is – tudjuk kiválasztani a legfelkészültebb, legrátermettebb kollégát.

Iskolájukban mérnök-tanárok három szakon oktatnak: gépészet, műszaki és informatikai szolgáltatások a gépiparban és elektrotechnika. Az ő munkájukhoz mennyire biztosítottak a feltételek?

A tantermek, a szaktantermek és a tanműhelyek felszereltsége magas színvonalú. Ez utóbbiba a gépészek és a műszaki informatikusok heti három órában, az elektrotechnikai szak diákjainak pedig negyed éven át járnak gyakorlati képzésre. Igyekszünk közös metszeteket találni a szakok közt, ezzel is javítva végzős diákjaink esélyeit a munkaerő piacon. Emellett mindegyik szakunkon nagy hangsúlyt fektetünk az informatika oktatására. Diákjaink már évek óta szép sikereket érnek el az országos és a nemzetközi informatikai és programozó versenyeken. Igencsak közkedvelt az alternatív energiaforrások felhasználásával foglalkozó Solarwind szakkörünk is, melynek tagjai rendre dobogós helyezést érnek el a különböző országos megmérettetéseken. Tanulóinkat, szaktól függetlenül, igyekszünk minél több „szellemi erőpróbára” felkészíteni, hiszen a siker nem csupán azokat ösztönzi, akiknek személyesen részük van benne, de az iskola többi diákját is. És nem csupán a szaktantárgyakból! Az idegen nyelvű tanulmányi versenyeken, az emberi jogok olimpiáján, sőt a múlt évben a Cineama (amatőr filmesek versenye) kerületi döntőjén csapatban és egyéni versenyben is az első helyen végeztek az „iparisták”. Sportolóink pedig egyéni kategóriákban és csapatversenyeken is szép sikereket érnek el kerületi és országos szinten.

fotó: Delta

Iskolájuk több Európai Uniós projekthez is csatlakozott, aminek köszönhetően diákjaik más szakterületekkel is megismerkedhetnek. Ezek közül az egyik a „Minőségi oktatás, sikeres élet”, melynek keretén belül a magánvállalkozás és a vállalatirányítás alapjait sajátíthatják el. Tényleg „sikeresek” az iskola végzősei a munkaerő piacon? 

Általában végzőseink 60%-a dönt a tovább tanulás mellett. De a többiek számára sem jelent gondot az elhelyezkedés, szinte minden ipari struktúrában keresettek. Sőt, az utóbbi időben a munkaerőhiánnyal küszködő cégek képviselői gyakran keresik fel az iskolánkat, hogy ajánljunk nekik alkalmazottat a végzőseink közül. A munkaügyi hivatal statisztikája szerint pedig diákjainknak mindössze a 0.01%-a van munkanélküliként nyilvántartva.

Általában mindenki az egyetemek műszaki karára adja be a jelentkezési lapját?

Apaként, hiszen míg a fiam a műszaki pályát választotta, addig a lányom gyógypedagógusnak tanult, és tanárként is az a hitvallásom, hogy a gyerekeknek meg kell adni az önálló pálya-választás és módosítás lehetőségét. Lehet, valaki tizennégy-tizenöt éves fejjel még úgy gondolja gépész lesz, de idővel rájön, hogy őt esetleg az irodalom vagy a történelem jobban érdekli, és elbizonytalanodik. Merre tovább? Ahhoz azonban, hogy megtalálják a helyes választ, meg kell őket ismertetnünk egyéb területekkel, lehetőségekkel is. Tapasztalatom szerint, ha az óráimon néha eltérek a „tárgytól” és elmesélek nekik egy,- a témához kapcsolódó – filmrészletet, olvasmányélményt vagy anekdotát, sokkal jobban rögzül bennük a tananyag is. Igazgatóként nagyon szeretném, ha az egész iskola szellemiségére ez lenne a jellemző. Szerencsére pár éve hozzánk került Paed.Dr Kiss Péntek József kollégám, aki 2008-ban elindította a nagysikerű Viszta színjátszó kört, ami a 2016-os Jókai Napokon Garaczi László Ovibrader c. bemutatójára rendezői különdíjat kaptott. Nem sokkal később pedig Huláková Božidara kolléganőnknek köszönhetően megkezdte működését a szlovák nyelvű irodalmi színpadunk. Büszke vagyok rá, hogy tudomásom szerint Szlovákiában mi vagyunk az egyetlen olyan középiskola, melynek két színjátszó köre is van! A média világa iránt érdeklődő diákjaink pedig az iskola-tévé és rádió adásainak készítésében, valamint az iskolaújság szerkesztésében vehetnek részt. Azt hiszem ebből is látható, hogy mi, itt, nem akarunk szakbarbárokat nevelni!  Jó érzés tudni, hogy egykori diákjaink közt szép számmal vannak tanítók, tanárok, bölcsészek és nem egy elismert színész illetve színházi szakember.

Ahhoz, hogy valaki a kamaszkor vége felé, amikor még keresi „önmagát” merjen „nagyot álmodni” , be merje vállalni az esetleges kudarcot, rengeteg bíztatásra, bátorításra, és egy olyan tanárra van szüksége, akiben a korából adódóan bizalmatlan kamasz igenis bízni tud. Ezt pedig csak gondos odafigyeléssel, neveléssel lehet elérni!

Elsősorban a családi környezet lenne arra hivatott, hogy a gyerekek jellemét alakítsa, de úgy gondolom, hogy hovatovább egyre komolyabb szerep hárul e téren az iskolákra. Az elmúlt évszázadokban generációról generációra ugyanazt az értékrendet, ugyanazokat a normákat és mintákat adták át a szülők a gyermekeiknek. Nagy változások nem történtek. Harminc évvel ezelőtt aztán, a rendszerváltással mindez kezdett „elértéktelenedni”. A televízió, – aminek régen még egyfajta közösségépítő funkciója volt – hatalmas műsorkínálatával elkezdte uralni az emberek idejét és életét. Elmaradtak a „nagy”beszélgetések és szép lassan kezdtek elidegenedni egymástól az emberek. Azoknak a „kütyüknek” az elterjedésével pedig, amelyeknek elsődleges célja az egymás közti kommunikáció megkönnyítése lett volna, csak még inkább romlott a személyes kapcsolatok minősége. Ma már sok szülő a mobil telefonon keresztül neveli a gyerekét.

Egyes statisztikák szerint a szülők mindössze napi hét percet töltenek „gyerekneveléssel”, ami legtöbbször a „Mi újság? Mit ettél? Hányast kaptál?” konvencionális kérdésekben ki is merül.  De a nagy beszélgetések mellett, egyre inkább ritkul a közös étkezések száma és az együtt eltöltött minőségi idő mennyisége is. Magányosak a mai gyerekek?

Közel harminc éve, hogy a Pozsonyi Műszaki Egyetem gépészmérnöki karának friss diplomásaként jelentkeztem ide, a volt alma materembe, szaktanárnak. Tapasztalatom szerint, a mai fiatalok már annyira hozzászoktak a virtuális világ személytelen kapcsolattartásához, hogy a reális világban már nem is igen működnek köztük a barátságok. Ülnek, mennek egymás mellett némán, majd elköszönnek „Akkor este beszélünk a Facebookon!”. Ma már a három-négyévesek el tudják indítani a meséket, játékokat az okos telefonokon vagy a táblagépeket. Úgy gondolom, hogy ha most, itt, ezen a ponton nem állítjuk le a gyereknevelésben ezt a negatív tendenciát, ha nem kezdünk el több időt, figyelmet fordítani a gyerekekre, akkor a következő „online” generációval olyan komoly gondok lesznek, amin az iskolai nevelés önmagában már nem fog tudni változtatni.

Az ország egyik legszebb pontjáról, a Garam-menti Oroszkáról származik. Az egyetem elvégzése után a régi iskolája, a város, vagy esetleg a szerelem hozta vissza Komáromba?

Ez mind, így együtt. Már annak idején, amikor középiskolát kellett választanom, azért döntöttem a komáromi gépipari szakközépiskola mellett, mert tetszett maga a város. Középiskolás éveim alatt pedig még inkább a szívemhez nőtt.  Később, az egyetemi évek alatt pedig megismerkedtem a feleségemmel és egy pillanatig sem volt számunkra kérdéses, hol lesz az otthonunk, hiszen mindketten szeretjük Komáromot.

(Janković Nóra – komaromonline.sk)

 

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás