Stirber Lajos: Visszapillantás nevelő szemmel a komáromi karácsonyváró kulturális rendezvényekre
„Minden teendőnk egyetlen szóban foglalható össze: nevelés.” (Kodály Zoltán)
Szeretett városunkban, Komáromban – sokunk nagy örömére – karácsonyváró rendezvényekből nem volt hiány. Inkább a bőség zavarával küzdöttünk, hiszen a rendezvényeknek csupán a felsorolása is több lenne egy cikk terjedelménél. Így – előrebocsájtom, a jobbítás őszinte szándékával – csak azokkal a rendezvényekkel kapcsolatos észrevételeimet írtam le, amelyeken szervezőként, szereplőként vagy közönségként jelent tudtam lenni.
December 8-án a Komáromi Városi Művelődési Központ és a Jókai Mór Alapiskola szervezésében valósult meg a Vmk és a nevezett iskola kórusainak: „kicsinyek” – Pfeiferlik Annamária, „nagyok” – Juhász Mónika, GAUDIUM vegyes kar és hangszeres kamaraegyüttes – Stirber Lajos, valamint a vendég, a Vmk KANTANTÍNA női kamarakórusa Katarína Čupková vezetésével – hagyományos, immár XII. Adventi hangversenye. A változatos, mindvégig szép műsor szereplőit nagyon zavarta az egyre terjedő „divattá” vált szokás: a gyermekek szereplését követően, a hozzátartozóik nézőtérről való távozása, az üresen hagyott széksorok látványa. Kodály Zoltán fent idézett tanítása szülőre és pedagógusra, családra és iskolára egyaránt vonatkozik. Ne feledjük: a példaadás a leghatékonyabb nevelés!
December 9-én nagy élményben volt részük mindazoknak, akik látták a Selye János Gimnázium Csengel Mónika vezette GIMISZ diákszínpadának minden szempontból – darabválasztás, rendezés, szereposztás – kitűnő, éppen ezért nagysikerű előadását, Szabó Magda Abigél c. művét. Látva, hogy a szereplők mennyire értik a művet, élvezik a játékot, mindvégig az járt az eszemben: egy-egy ilyen előadás lehet a legkorszerűbb „irodalomóra”, az irodalomtanítás módja, az ifjak nemzettudatának erősítése. Viszont a jól, szépen éneklő szereplők jobb minőségű, korszerűbb hangosító technikát érdemeltek volna.
Még azon az estén a Komáromból induló zenészek, a Rácz (cselló) Quartett – Zoltán és gyermekei: Réka és Levente, testvéröccse Csaba – a Rév–Magyar Kultúra Házában adott – J. S. Bach, A. Vivaldi műveivel kezdve, műsorukat a klasszicizmus és a romantika korszakán át, filmzenékkel befejezve – nagyon hangulatos, egyórás koncertet; majd ugyanott Emmer Péter Rácz Csabával improvizált, adtak „kívánsághangversenyt”. Mindazok – a nemesebb zenére is igényt tartók – sajnálhatják, akikhez ennek a kedves kezdeményezésnek (bizonyára a helyi gyenge információáramlás következtében) nem juthatott el a híre, így távolmaradtak.
December 17-én, vasárnap délután a Tiszti Pavilon patinás dísztermében, zsúfolt ház előtt került sor városunk szülötte, a Szolnokon élő orvos, Dobi Ákos – dalszerző Egy csillag fenn az égen c. karácsonyváró nagysikerű zenés estjére. Elhangzott a szerző 15 saját dala – kapcsolódó versek és próza társaságában – részben a szerző, részben pedig a népes – komáromiakból álló szereplőgárda: Gyurász Ildikó, Grassl Ferdinánd, Pfeiferlik Tamás énekes szólisták, Nagy Ferenc versmondó, a GAUDIUM vegyes kar és annak „gyermekcsapata”: Barthalos Viktória, Csontos Eszter, Csontos Kriszti, Kis Lili, Kis Mia, Pfeiferlik Lilla, Pfeiferlik Jázmin, Stirber Bianka – előadásában. A rendezvény szervezője a helyi Vmk és a Gaudium polgári társulás voltak. A rendezvény szervezői és szereplői, élen a GAUDIUM vegyes karral mindent és mindenkit „mozgósítottak”, hogy a műsornak legyen közönsége: a rendezvény ízléses meghívóját, „saját kezűleg” kézbesítették, előzetest jelentettek meg a Dunatáj, illetve a Delta c. járási hetilapokban, a Felvidék.ma hírportálon, az Új Szó is ajánlotta a rendezvényt, csak a Komáromi Lapok és a Komáromi Városi Televízió nem adta közre a meghívót.
Mi, komáromiak csak örülhetünk, hogy egyre többen vannak a „stafétabotot” átvevő ifjak, így most Ádvent időszakában is mindvégig rangos rendezvényeket látogathatott a város lakosságának apraja-nagyja. Viszont sokak számára – mint már oly sokszor – üröm is volt az örömben, hogy az egyes műsorok egymásra szervezésének következtében például sokan nem lehettek jelen Sebestyén Márta (mint értesültünk róla) csodálatos hangversenyén. Az ütközéseket elkerülendő ideje lenne „rendezni végre közös dolgainkat”: a rendezvények időpontjának koordinálását (a rendezvényeket szervezők bejelentése alapján) éves eseménynaptár elkészítését a városvezetésnek – a városi hivatalnak – kellene vállalnia.
December 19-én délelőtt került sor a helyi magyar iskolák énekkarainak – Fekete Vince, a helyi művészeti alapiskola hegedűtanára szervezésében és rendezésében – immár XXIII. karácsonyi hangversenyére a református templomban. A kórusok felkészültségét csak dicsérni lehet, de annál kevésbé a gyermekkarok tagjainak fegyelmezetlenségét: a műsor alatti átöltözést és a nézőtérről való ki- és bejárkálást. Ez az éppen pódiumon álló szereplőket zavaró ténykedés etikátlan; nem megengedhető. Kiküszöbölése mindenkor a kórusokhoz beosztott pedagógiai felügyelet dolga!
Ha a helyi média úgy működne, ahogy kellene, bizonyára nagyobb számú közönsége lett volna a Komáromi Kamarazenekar nagyon színvonalas, igazi karácsonyváró atmoszférát teremtő, december 21-i hangversenyének is. Medveczky Szabolcsék újfent nagyot álmodtak: szép estével ajándékozták meg a közönséget. Változatos műsoruk, főként Farkas Ferenc Kőröshegyi Betlehemes Kantátája, s a mű szólistáinak: Moncz Zsuzsanna, Balogh Rózsa, Grassl Ferdinánd, Pfeiferlik Lajos teljesítménye igazi élmény volt, nagy élvezettel hallgattuk.
És még valami átgondolásra! Nagyon sokan vannak az olyan komáromiak, akik a Klapka-teret a nemzeti ünnepek megünneplése szent helyének tartják. A tér akár nyáron, akár télen mindenféle bódékkal való (még ha a helydíj bármennyit is pótol a városi kasszában) elcsúfítását a hely szelleméhez méltánytalannak, mi több: egyenesen kegyeletsértőnek tartják. Mácza Mihály, neves történészünk írja Komárom nevezetességei c. munkájában: „A Klapka térről kelet felé a Tiszti Pavilon irányában indulva a kiterjedt erődrendszer központi erődje (vár) előtti angol parkba, az Angliába jutunk. (…) Az angol park – az „Anglia” – a lakosság és az itt tartózkodó katonaság pihenő- és szórakoztató helye lett. Ünnepnapokon a parkban emelt zenepavilonban a helyőrség zenekara szórakoztatta a sétálókat és pihenőket. 1852-ben a parkban nyári szabadtéri színpad is épült, ahol a városban szereplő színtársulatok tartották előadásaikat.” Hadd fűzöm hozzá: bizonyára még sokan vannak, akik arra is emlékeznek, hogy az előző rendszerben szervezett május elsejei „vigasságok” is az Angliában zajlottak, nem a város patinás főterén.
Befejezésként, megszívlelésre minden jószándékú „nevelőnek” még egy a kodályi „üzenetek” közül: „A mai bomlott kultúrájú és művészietlen élet semmi jóval nem járul az ízlésbeli neveléshez. A görög ember, ha kilépett otthonából, kultúrát lélegzett be a piacon is. Nekünk ma védekeznünk kell a nyilvánosság, a levegő művészetpusztító bacilusai ellen. Meglehet, vannak, akik művészet nélkül is boldogok. Ignoti nulla cupido. Ne irigyeljük őket. Igyekezzünk a bennök elsorvadt nemes szervet a fiatalság tömegeiben kifejleszteni.”
(Stirber Lajos)
