komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Miriama Szászová sorra dönti az országos csúcsokat

Sikeresen szerepeltek a Delta úszóklub versenyzői

A Delta úszóklub tagjai május 4–5-én részt vettek Szlovákia legnagyobb úszótalálkozóján, a pozsonyi Orca Cup 20. évfolyamán, amelyen 11 ország 74 klubjának 766 versenyzője állt rajtkőre.

A Delta klubot Michal Knihár edző vezetésével Marián Dragúň, Ema Szászová és Miriama Szászová képviselték. A klub további tagja, Alex Kušík ugyanebben az időben Pilzenben, a V4-ek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) találkozóján a szlovák junior válogatott tagjaként versenyzett.

Marián Dragúň (Open kategória) valamennyi mellúszó számban érdekelt volt: 50 méterem a kiváló 3. helyet szerezte meg, 200 méter pedig elsőként csapott célba. 100 méteren a második legjobb idővel jutott a döntőbe, de sűrű versenyprogramja miatt (a következő hétvégén a bécsi nyílt bajnokságra készül) visszalépett.

Ema Szászová (idősebb diáklányok, 2005-2006-os évfolyam) nehéz helyzetben volt, hiszen egy évvel idősebb sportolókkal versenyzett. A cél az volt, hogy a közelgő szlovák bajnokság előtt a lehető legjobb időket ússza, ami sikerült is. Valamennyi számban – 50 és 200 méter gyors, 100 méter mell, 50 és 100 méter pillangó – megdöntötte saját rekordját.

Miriama Szászová (fiatalabb diáklányok, 2007-2008-as évfolyam) 7 számban indult, valamennyiben nyert és valamennyiben megdöntötte saját rekordját. Sőt, három számban – 50 és 100 méter hátúszás, valamint 100 méter gyors – országos csúcsot úszott a 11 évesek kategóriájában.

A Delta klub tehát 8 arany- és 1 bronzéremmel tért haza, ezzel összesítésben a kiváló második helyet érte el a klubok versenyében (Ukrajna mögött).

A részletes versenyeredményeket és a klubok sorrendjét az alábbi linken tekinthetik meg:
https://www.swimmsvk.sk/rankingy?page=meetDetail&meetId=608604&clubId=77853
https://www.swimmsvk.sk/rankingy?page=meetDetail&meetId=608604

Alex Kušík első ízben versenyzett a szlovák válogatott tagjaként, mégpedig Pilzenben, a V4-ek úszóinak találkozóján. Köszönhetően az utóbbi időben elért kiváló időeredményeinek, a válogatott edzői aránylag sok versenyszámban nevezték őt. A komáromi úszó megállta a helyét az erős nemzetközi mezőnyben, 200 méter vegyesen és 50 méter mellen is a kiváló harmadik helyen végzett. Ezzel a legeredményesebb szlovák ifik közé került.

(komaromonline.sk)

 

Hozzászólások

hozzászólás