komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A Kultúra Lovagja címet kapott Dr.Keszegh Margit

Az egyetemes és a magyar kultúra ápolása érdekében rendezték meg a Magyar Kultúra Napja Gálát január 19-én a budapesti Stefánia Palotában és Honvéd Kulturális Központban. A nagyszabású ünnepségen átadták a Kultúra Lovagja címeket, amelyet idén hat felvidéki személyiség kapott meg. Köztük a komáromi Dr. Keszegh Margit ügyvéd, önkormányzati képviselő – számolt be a hirek.sk.

Dr. Keszegh Margit a város szülöttje, itt tanult, igazi lokálpatrióta. Középiskolai tanulmányai után Prágában a Károly Egyetemen szerzett jogi doktori diplomát. Gyakorlati ember, évtizedek óta aktív szerepet játszik Komárom kulturális és társadalmi életében. 1991-ben vezetésével jött létre a Komáromi Körzeti Hivatal, amely tisztséget 1993 elejéig töltötte be, majd ügyvédi pályára lépett. 1998-ban a Járási Hivatal elöljárója lett, 2003-tól azonban ismét visszatért az ügyvédi pályájához. A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületének 2005-től elnöke, rendezvényeinek, nemzetközi kapcsolatainak szervezője. A Jókai-díj társalapítója, és adományozási ünnepségének – ezen belül 2018-ban az első Magyar Próza Napja – főszervezője.

 

 

A díj a társadalmi szervezetek egyik legrangosabb, nemzetközi megbecsülésnek örvendő kulturális elismerésévé vált. A jelöléseket 16 ország 275 lovagjának értékelését követően állítják össze. Az elmúlt két évtizedben közel 700 arra érdemes – magyarországi és külhoni – személy kapta meg a megtisztelő lovagi címet .

 

(komaromonline.sk-FL, forrás: MTI, hirek.sk, dunatajonline.sk, fotók: Keszegh Margit)

Hozzászólások

hozzászólás