Keszegh Béla: Számomra ez a pörgő életforma a természetes
az interjút készítette Janković Nóra 
Az utóbbi években Komáromban lassan a legnépszerűbb szabadidős sporttá nőte ki magát a panaszkodás. Méltatlankodunk a kátyúkon, a közvilágításon, a hajléktalanokon, a tömegközlekedésen, a kutyákon és macskákon, és persze mindenért, még a széljárásért is, a városatyákat ostorozzuk. Ezzel én sem voltam másképp. Mígnem a múlt télen, a „pusztába kiáltott” szavaimra felfigyelt Valaki, és meg nem ígérte, másnap intézkedik. Legnagyobb meglepetésemre, másnap már meg is javították utcánkban a közvilágítást. Egyszeri eset! – gondoltam én. Azonban hamar kiderült, hogy nem így van. Igenis, van Valaki, akihez eljutnak a panaszaink, aki odafigyel ránk, akinek számít a komáromi lakosok életminősége. De vajon, miképpen lehetséges, hogy Mgr.Keszegh Béla alpolgármester szinte mindig, mindenütt ott van, mindennel törődik?
Számomra ez a pörgő életforma a természetes – mondja Keszegh Béla, miközben lekapcsolja a csengőhangot a telefonján. – Ebben nőtem fel. Édesapám éveken át a helyi iskola igazgatója, majd három cikluson polgármester volt. Mindig dolgozott, mindig tettre kész volt a köz-, és a lakosok érdekében. Édesanyám pedig lelkes, elhivatott pedagógusként sok gyerekkel külön foglalkozott, nagyon szeretett tanítani.
A pedagógusok gyermekeinek nem igazán könnyű a helyzetük, az Ön édesapja ráadásul igazgatója volt. Magasra tették a lécet?
Édesapámnak megvoltak a maga szigorú, „kőbe vésett” szabályai. De mi a négy évvel idősebb bátyámmal, tipikus, lázadó kamaszok voltunk. Kitapétáztuk a szobánk falát Metallica plakátokkal, megnövesztettük a hajunkat, és fülbevalót hordtunk. A bátyám törte az utat, vívta a nagyobb harcokat. Most szülőként már látom, hogy mennyire bölcsen, jó pedagógiai érzékkel tudták meghúzni a határokat és mikor támogatni a szárnypróbálgatásainkat. Kénytelenek voltunk kertészkedéssel pótolni a tanító fizetést, és minket is beállítottak a sor végére. Rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy mindketten tovább tudjunk tanulni.
Dolgozott tanárként a gimnáziumban, az egyetemi központban, majd a nyomtatott és online sajtónak, de a közrádióban is. Milyen megfontolásból fordult a politika és a közéleti problémák felé?
Az egyetemen, ahol angol nyelv és irodalmat tanultam 1260 jelentkezőből 80-at vettek fel, de olyan igény volt angolul beszélő emberekre, hogy szinte csak néhányan akartunk pedagógiai pályára lépni. Az államvizsga letétele után pár nappal léptem munkába. Nagyon szerettem tanítani a gimiben és az egyetemen is, ahol aztán lehetőségem volt tovább tanulni, és a politológiát választottam a Corvinus egyetemen, szakmailag rendkívül hasznosak voltak ezek az évek, sokat publikáltam, pályázatokat írtam, konferenciákon vettem részt. Képviselői asszisztensként kijutottam Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe, de a pozsonyi törvényhozás közelében is dolgozhattam. Számomra azonban az ottani munka túlságosan elvont volt. Ellenben, ahogy azt édesapám példáján is láttam, helyi szinten az ember sokkal hatékonyabban tud segíteni a lakosoknak.
Nem túlzás az, hogy sokszor a közösségi portálon még késő este is a lakosság gondjaival foglalkozik?
Nem is emlékszem rá, hogy mikor kapcsoltam ki utoljára a telefonom. Nem ritka, hogy akár hétvégén későn este írnak, de magam is gyakran fotózom és küldöm tovább az illetékeseknek azokat a dolgokat, amit meg kell oldani. A hivatalnokok nem mindig lelkesek az ilyen tempóért, de Komáromban még mindig rengeteg a tennivaló feladat, és azzal is tisztában vannak, hogy tőlem minden segítséget, támogatást megkapnak a munka elvégzéséhez. A város irányítása kívülről úgy tűnhet, hogy szét kell osztani a pénzeket és eldönteni ki mit kap. Valójában az esetek nagy része inkább a problémák felszámolása, adminisztrációs feladat és előkészítés. Mire felújítunk 15 utcát, az egy hosszú előkészítést kíván és az is előfordulhat, hogy egy figyelmetlen munkás görbe csíkot fest az útra, vagy a lakosoknak nem tetszik a műemlékvédő által kikötött macskakő. De meggyőződésem, hogy látható volt az elmúlt években az építkezés. Korábban arról beszéltünk, hogy miért nem történik semmi? Most a megjegyzések arról szóltak, miért így vagy úgy lett megvalósítva, esetleg a hét kilométer felújított úton hol fordult elő esetleg valamilyen hiba. De a városnak is meg kell szokni ezt a tempót, hogy nem csak kátyúzunk és fél utcákat javítunk, hanem nagy lépésekben haladunk előre.
Nem sérelmezi a családja, hogy még a szabadsága alatt is közügyekkel foglalkozik?
A feleségem, Simona már megszokta, hogy mindig nyüzsgök. Ő olaszként másként látja a pihenést és a kikapcsolódást, de így elfogadott és támogat a munkámban. De azért otthon én is főzök és takarítok, és a pelenkázást is vállaltam pár éve.
Felesége Olaszországból jött ide, ráadásul Firenze mellől, Toszkánából. Az elmúlt években a feleségének sikerült megszeretnie a várost?
A kezdeti időszakban még jobban hiányzott neki a nyüzsgés, ami Olaszországra jellemző, azok a délutánok-esték amikor a barátok beülnek egy kávéházba és elmondják a dolgaikat, a rosszat és a jót, őszintén. Mostanra megszokta az itteni mentalitást, a helyi élet tempóját. Az elmúlt években sok barátra tett szert, és folyékonyan megtanult magyarul, szlovákul is már valamennyire boldogul. Bár már 15 éve itt él, távolról származóként sok érdekes dologra hívja fel a figyelmet, amit mi a napi rohanásban nem látunk. Olyan értékekre, ami mellett naponta elmegyünk, olyan jó és rossz emberei tulajdonságokra, ami minket erősíthet, vagy lehúzhat. Nagy lehetőségek vannak Komáromban és sok változás csupán emberi hozzáálláson múlik, ebben kell a város vezetésének is pozitív és példa értékű jelzéseket adni.
Az utóbbi években több ezren költöztek el a városból munka, biztosabb egzisztencia reményében. Felmerült, hogy saját tudásukat, képességeiket máshol kamatoztassák?
Mivel feleségem is több nyelven beszél, így adódik a lehetőség, de tisztában van vele, hogy mennyire kötődöm a városhoz. Itt születtem, gimnazista éveimtől kezdve pedig ide kötnek a barátságok, a város több részén laktam már. Bízom benne, hogy mire a mai gyerekek felnőnek, vissza tudjuk hozni a lakosokba azt a komáromi öntudatot, ami korában még meg volt az itt élőkben. Súlya és jelentése volt annak, ha valaki azt mondta, hogy komáromi.
Ha a környező városokat figyeljük, el kell ismernünk, hogy gyakran van alapja a lakosok panaszainak.
Sajnos érthető a panasz, hiszen sok lehetőség el lett mulasztva a korábbi két évtizedben. Szlovákiai rekorder Komárom, hogy egyetlen iskola sincs felújítva, és még egy megnyert pályázatot sem tudtak megvalósítani a Munka utcán. A fürdő kapcsán is volt sok ígérgetés meg kampányszlogen, de csak több tanulmányig jutott a felújítás. Említhetnénk az utakat és a sportlétesítményeket is. Nagyon sok helyre kell így egyszerre a pénz, nagy lemaradást kell behozni és főleg visszanyerni a lakosok bizalmát. Én azt gondolom, hogy az elmúlt években viszont sikerült érdemben változtatni dolgokon, ez tényekkel igazolható és még a tempón kell főleg csavarni. Fekete listától megszabadulva most már sikeres pályázatok jönnek, érkezett sok munkahelyet kínáló befektető, megújulnak az utak és járdák, de a történelmi megyeháza is egyre szebb. Az uszoda és a termálfürdő medencéi is fel lettek újítva. Az iskolákra egyre több pénz jut, és elkezdtük az óvodák és a tornatermek felújítását is. A vízgazdálkodási vállalatot a csőd széléről hoztuk vissza és ráztuk gatyába. A munka még rengeteg és a következő évek még komoly lehetőségeket rejtenek a pályázati források terén és a befektetők is egyre többen érdeklődnek. Gyarapodó várost kell építenünk, ahol egyre többen akarnak letelepedni, mivel rendezett játszótereken tudnak gyereket nevelni, az ország legjobb iskoláiba járni, startlakásokban lakva hosszú távra tervezni. Munkát vállalni, szabad idejükben sportolni és egy kávé mellett a barátaikkal egy jó ízűt beszélgetni. Ahol az egyetemi város kifejezés kézzel fogható. Ahol hinni tudunk a fejlődésben, hogy akár egy leépült moziból is meg tudjuk csinálni az ország egyik legjobb moziját, ahogy ezt a Tatra mozi igazolja. Elegendő hittel, felkészültséggel, összefogással és elszántsággal ez biztosan sikerülhet.
(komaromonline.sk, az interjút készítette Janković Nóra)
