komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Gál Tamás: Szeretnénk végre nézők előtt játszani

MEGOSZTÁS:

az interjút készítette Janković Nóra

 

 

A második világháború óta nem volt ilyen nehéz helyzetben a színház világa, mint most. A teátrumok a világban mindenütt a túlélésért küzdenek. A Komáromi Jókai Színházat sem kerülte el a koronavírus-járvány okozta krízis, hiszen alig, hogy elkezdődött az új évad, már csukhatták le a rivaldafényeket, zárhatták be a kaput a nézők előtt. Nézők nélkül pedig nincs élő színház. Vajon tényleg olyan nagy a csend a színház falain belül, ahogy azt mi képzeljük? Hogy élik meg a művészek, hogy mellékpályára lettek állítva? Fenn tud maradni a felvidéki magyarság Színháza? – kérdeztük a Dosky-díjas és Jászai Mari-díjas színész- rendezőt, Gál Tamást, a Komáromi Jókai Színház igazgatóját.

Bízom benne, hogy sikerül talpon maradnunk, – mosolyodik el bizakodóan Tamás. – Az év végét a rendkívül sikeres Ünnepváró c. zenei album kiadásával zártuk, ami a Jókai Alapítvány, Komárom városa, cégek és magánszemélyek támogatásának köszönhetően, az Egressy Béni Művelődési Központ és a Komáromi Jókai Színház közös projektjeként született meg. Eddig hétszáz hanghordozót adtunk el, melynek bevételéből mindkét intézmény profitált és még a külsős művészeknek is tudtunk egy csekélyke honoráriumot fizetni, ami nem mellékes. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz helyzetbe hozta a havi fizetés biztonsága nélkül élő szabadúszó művészeket ez az év. Nekik még nehezebb, mint a szerződéses munkaviszonyban lévő kollégáiknak. Minden olyan összefogásból, ahol nincsenek önös érdekek, csak jó dolgok születhetnek és ez most is így történt. Rengeteg pozitív visszajelzést és köszönetet kaptunk. A cd a jövőben a Slovnaft benzinkutakon is kapható lesz. Megvásárlásával Komárom két kulturális intézményét tudják támogatni az érdeklődők.

Az évadnyitó sajtótájékoztatón több készülő projektről is beszámoltatok. Az októbertől tartó lezárás ellenére sikerült ezek valamelyikét megvalósítanotok?

Sikerrel járt a beadott projektünk az oktatási minisztérium pályázatán, így anyagilag lehetővé vált számunkra, hogy az alapiskolások és a középiskolások részére elkészítsünk egy hiánypótló oktatási segédanyagot, melyben húsz költő életművét dolgoztuk fel. Bízunk benne, hogy az általunk felvett rövidfilmek megkönnyítik a diákok számára az érettségi vizsgát Arany János, Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre és az irodalmi kánon nagyjainak költészetéből. Kiemelt figyelmet szentelünk a felvidéki magyar kortárs költők bemutatására, remélve sikerül jobban megismertetnünk és közelebb hoznunk őket a fiatalokhoz. A projekt megvalósításában részt vesz az egész társulat. Komoly kihívás. Terveink szerint március végére szeretnénk befejezni ezeknek a rendhagyó irodalomóráknak a forgatását. A már felvett anyagok tükrében úgy vélem, hogy színházunk művészeinek a résztvevő pedagógusokkal együttműködve sikerült hosszútávon hasznos és értékes alkotásokat létrehozniuk.

Ezek szerint a „színfalak” mögött nagyban folyik a munka. A projekt munkálataival párhuzamosan készültök új bemutatóra is, vagy az a jelenlegi járványügyi szigorítások mellett nem megoldható?

Készülünk. Mi úgy dolgozunk, készülünk, próbálunk, hogy ha holnap értesítenek minket, hogy kinyithatunk, azt tudjuk mondani, „készen állunk, függöny fel”. A színészek otthon tanulják a szöveget és egyenként járnak korrepetálásra a zenei vezetőnkhöz, Pálinkás Zsuzsannához. Az idősebb színészeket megkértem, hogy inkább online vegyenek részt zenei felkészítésen. Jelenleg Eperjes Károly rendezésében Szigeti József – Horváth Z. Gergely: A vén bakancsos és fia, a huszár c. darab próbái zajlanak. Ezzel párhuzamosan próbáljuk Nádas Péter Temetés c. kamaradarabját, melyben Bárdos Juditot és Culka Ottót láthatja majd a közönség. Közben felújítottuk Spiró György Prah c. nagysikerű komédiáját, Molnár Xénia és Mokos Attila szereplésével.

Most, ebben a feje tetejére állt világban más szempontokat kellett figyelembe vennetek a darabválasztásnál, mint egyébként?

Valóban, most más szempontokat kell figyelembe vennünk most a darabválasztásnál. Ugyanis nem tudjuk, nem is sejtjük, de szerintem ebben az országban senki sem, hogy milyen megszorítások mellett nyithatunk ki újra? Lehet, hogy 30, 40 vagy 50 nézőt fogadhatunk csak? Nem mi találtuk ki a kétszereplős darabok bemutatását, ezt teszi a Kassai Thália Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és még sorolhatnám. A Szlovák Nemzeti Színház nem is készül új bemutatóra. A már meglévő darabjait készül leporolni. Mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, mivel a „felcímkézett” pályázati pénzekkel pontosan el kell számolnunk. Elég bonyolult a helyzet. Bízunk benne, hogy nemsokára ismét élettel telhet meg a színház és a színpad. Már nagyon szeretnénk színpadra lépni és találkozni a nézőkkel.

A kérdés csak az, hogy a nézők azonnal visszatérnek-e, vagy el kell telnie majd némi időnek, hogy a színházba járás ismét része legyen az életüknek. Erre vonatkozóan milyenek a meglátásaitok és a visszajelzések?

Személy szerint azt gondolom, hogy az emberek annyira ki vannak éhezve a kultúrára, hogy rohanni fognak vissza a színházba. Nem arra vagyunk teremtve, hogy korlátok és falak között éljünk. A múltkor is, amikor véradáson voltam, az orvosok, a nővérkék, mind sorra megkérdezték, mikor nyitunk már végre ki, mert hiányzik nekik a kikapcsolódásnak ez a formája. A húgom és a sógornőm is orvos és tőlük is azt halljuk rendszeresen, hogy a kollégáiknak, a betegeiknek hiányzik a színházkultúra. Veszprémben, Sopronban is azt tapasztaltam, hogy az egészségügyben dolgozók, akik napi szinten találkoznak drámai helyzetekkel, emberi tragédiákkal vagy az elmúlással, már nagyon vágynak arra az igényes szórakozásra, amit a színház tud nyújtani. Mokos Attilának volt a múltkor egy zseniális ötlete, hogy ha visszatér az élet, legalábbis valamennyire, a régi kerékvágásba, akkor szervezzünk egy jótékonysági gálát a komáromi kórház egészségügyi dolgozóinak a javára. Nagy terv, de szívből remélem, hogy sikerül megvalósítanunk.

 

Gál Tamás (fotó/kukkonia.sk)

Az elmúlt évadból átmentettétek a Szeretkezz, ne háborúzz c. zenés vígjátékot, a szeptember végi lezárás előtt még megtartottátok a Hamlet bemutatóját. Hogy hat lelkileg a színészekre, hogy tavasztól folyamatosan félbeszakadnak a próbák, elmaradnak a már meghirdetett előadások?

Frusztrálóan. Nagyon megviseli őket. A színészet nem szakma, hanem hivatás. Ha egy művész nincs állandóan kondicionálva, foglalkoztatva, akkor békeidőben is haszontalannak és feleslegesnek érzi magát. Ezt jól ellensúlyozzák az online szereplések, próbák, melyekre készülniük kell. Úgy ébredni a napra, hogy Radnóti Miklóssal vagy Tőzsér Árpáddal kell foglalkozni, egyfajta jutalom. Valószínűleg, ha nem jött volna a járvány és nem tiltják be a tömegrendezvényeket, nem rendelik el a színházak bezárását, akkor erre nem lett volna művészi kapacitásunk. De most már nagyon elhúzódik a bezárás.

A színház világában, mindig előre kell gondolkodni. Elméletileg lassan már meg kellene terveznetek a következő évad repertoárját. Lehet előre gondolkodni?

Ilyen téren nekünk úgy kell gondolkodnunk, mintha nem lenne Covid. Tény, hogy egy-két sokszereplős, nagyszínpadra alkalmazott darabunkról le kell mondanunk, mert rendkívül nehéz lenne ugyanazt a szereplőgárdát összehozni. Lehetséges, hogy a jövő évad repertoárjába viszont bekerülnek. A jövő évaddal kapcsolatban azonban semmi biztosat nem tudok mondani, hiszen nem tudjuk, hány ember lehet majd egyszerre a nézőtéren. Negyven-ötven embernek nem tarthatunk 10-20 szereplős bemutatót, mert azzal akkora mínuszt termelnénk ki, amit már nem élne túl az intézmény. Már így is, azzal együtt, amit még az előző vezetés halmozott fel, egy súlyos adósságcsomagot görgetünk magunk előtt, hiszen amíg nem „dolgoztuk” le a kulturális támogatásokat, addig hiába van meg a pénz a számlánkon, nem gazdálkodhatunk vele sajátunkként. Jó lenne, ha sikerülne stabilizálni a színház anyagi helyzetét, mert a mostani költségvetésünkből 14 színművészi státuszt tudunk finanszírozni, ami egy kőszínház esetében igencsak kevés. Meglátásom szerint a felvidéki magyarság legnagyobb színházának legalább egy 20-25 fős társulatra lenne szüksége. De most a Covid alatt tervezgetni, szinte nevetséges. Örülünk, ha a meglévő státuszokat meg tudjuk menteni. Amikor átvettem a színházat, úgy gondoltam, senkit sem fogunk elbocsájtani, de végül muszáj volt és a művészeti tanács úgy döntött, hogy Majorfalvi Bálint szerepkörét szét tudjuk osztani a társulat többi tagja közt. Későbbiekben, ha színházunk anyagi helyzete megengedheti, felvidéki magyar színészekkel szeretnénk bővíteni a társulatot. Rengeteg tehetséges fiatalunk van.

Amikor átvetted az intézmény vezetését, azt mondtad, nagyon nyomasztó a felelősség terhe, hiszen a Komáromi Jókai Színház a felvidéki magyarság legnagyobb színháza. Most ebben a nehéz helyzetben, amikor már nem csak az intézmény jövője, de az ott dolgozó több tucat alkalmazott egzisztenciája is a döntéseidtől függ, nem érzed úgy, hogy agyonnyom ez a teher?

Régen magányos farkasnak tartottam magam. Harmincéves koromig egy zabolátlan csikó voltam. Csak a negyvenes éveim felé kezdtem el hinni a csapatmunka erejében. Mára bebizonyosodott, hogy ez valóban igy van. A színház vezetésével kapcsolatban mindenről a kiváló szakemberekből álló művészeti tanács, – Varga Emese, a színház dramaturgja, Garajszki Margit rendező-dramaturg, Kiss Szilvia színművész, Mokos Attila színművész, Matusek Attila rendező-színész, Olasz István társulatvezető, Culka Ottó színművész, egyetemi segédtanár – tagjaival együtt döntünk, és dolgozunk azon, reggeltől-estig, hogy színházunk minden téren méltó legyen kiemelt helyzetéhez. Májusban, amikor átvettem a színház vezetését, még nem sejtettem, hogy ilyen olajozottan, jól szervezetten fog minden szinten működni az intézmény. Fantasztikusak a munkatársak. El kell ismernem, hogy az előző vezetés rendkívül jól megválogatta azokat az embereket, művészi, gazdasági, kiszolgáló területen egyaránt, akiket alkalmazott. Néha úgy oldódnak meg problémák, hogy én utólag tudom meg, és ilyenkor nem szabad elmulasztani, a köszönetet. Vegyük például a műhely esetét. Színházunknak most már több mint egy éve nincs műhelye, mert biztonsági okokból nem használhatjuk, míg az elektromos vezetékek fel nem lesznek újítva. Ígéret van rá Nyitráról, csak most nagyon nehézkesen megy a támogatások megítélése. Mi azonban nem torpantunk meg. A munkások ugyanis kiürítették a rakodó feljárót és abból csináltak egy kis műhelyt. Kitalálták, megoldották és megvalósították. Ma dicsértem meg őket. Öröm volt nézni. Bizalmat és saját munkakörükön belül szabad döntési lehetőséget kapnak nálunk a dolgozók. Úgy veszem észre, hogy amilyen húrt pendít meg az ember, olyan hangot hall vissza. Nagyon ügyelek arra, hogy mindenkire egyformán odafigyeljek, mindenkivel éreztessem, hogy fontos a színház számára a munkája és ő maga is. Ehhez néha elég egy mosoly, pár mondat és egy kis humor. Jó csapat vagyunk mi.

A közhelyes mondás szerint minden rosszban van valami jó. Ha igazgatóként egy dolgot kiemelhetnél a múlt évből, mi lenne az?

Az ok amiért megpályáztam és elvállaltam az igazgatói posztot az a kihívás volt. A színháznak ezt az oldalát nem ismertem. Játszottam, rendeztem, ha kellett díszletet építettem, mindent csináltam, csak igazgató nem voltam. Lehet furcsának fog tűnni, amit most fogok mondani, de én annak ellenére, hogy már tudom, milyen nagy teher hárul egy igazgatóra és milyen hatalmas feladat egy intézmény irányítása, ráadásul világjárvány idején, mégis többnyire kifejezetten élvezem. Fantasztikus dolgok vannak születőben. Látom, hogy van értelme a munkánknak, a mindennapjainknak, most már csak az hiányzik, hogy ezt meg tudjuk osztani a nagyérdemű közönséggel is, mert nézők nélkül nincs létező, élő színház.

(komaromonline.sk, Janković Nóra, nyitókép: klikkout)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons