komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Európai projekthéten a Selye Gimnázium diákjai

A komáromi Selye János Gimnázium 29 diáklánya és két tanárnője júniusban az osztrák Szövetségi Oktatási Minisztérium által szervezett „Európa ifjúsága megismeri Bécset“ című programon vett részt. Az egyhetes tartózkodás alatt   diákjaink felfedezték az osztrák főváros számos szépségét, és megismerték Bécs történelmi, kulturális, gazdasági, kül- és belpolitikai, valamint közigazgatási jelentőségét.

A tanulmányi kirándulás programját az osztrák szervezők  állították össze a résztvevők kívánsága alapján, akik az ismert látnivalók mellett, mint a Hofburg, a Belveder, a Szent István dóm, a Schönbrunn stb. olyan különlegességet is meglátogattak, mint a Bécsi Nemzetközi Központ, ismertebb nevén „UNO-City“, vagyis „ENSZ-város“.

Az egyhetes akció lényege az volt, hogy a diákokat együttgondolkodásra, beszélgetésre késztesse építészetről, művészetről, úgy mutatva be az egyes műtárgyakat vagy épületeket, ahogy maguktól sose látnák. Vezetőnk, Herbert  Reichart úr munkamódszere kezdetben kis riadalmat okozott, hiszen ez a fajta „idegenvezetés“ mindenkinek új volt. De egész heti kísérőnk metódusa hamarosan megértésre és elfogadásra talált, és a diákok felfogták, hogy nem az a fontos, hogy egy múzeumban, képtárban „mindent megnézzenek“, hanem az, hogy „lássanak“ , és bizonyos műalkotások elemzésével, az egyes stílusok fejlődését megtapasztalva komplex képet kapjanak Bécsről. Így sokkal jobban elmélyítették azt a tudást, amelyet egy egyszerű látogatás során szereztek volna.

A foglalkozás az óváros közepén lévő Stephansdomban kezdődött, ahol a különböző építészeti stílusok harmonikus egységét taglalták a résztvevők. A román kori stílusjegyek  mellett diákjaink főként a  gótikus épületszerkezettel ismerkedtek, s megtanulták, hogy mondják németül a főhajót, az oszlopokat, és hogy mitől képviselnek a kőszobrok magas művészi értéket.

A „bécsi modern“ és a szecesszió volt a következő nap témája. Az Iparművészeti Múzeum kiállítótermei bemutatták diákjainknak a formatervezés gyönyörű példányait. Ezen műtárgyakon  keresztül megértették a fejlődés történetét a modern stíluskereséstől a sajátságos bécsi stílus kialakulásáig és a szecesszióig. Megtekinthették a bécsi műhely felbecsülhetetken értékű remekeit: bútorokat, üvegtárgyakat, porcelánt és a híres osztrák festő,  Gustav Klimt tervezetét, amelyet egy palotához  készített.  Klimt műve mindenkit ámulatba ejtett, s vele újra a Belvedere gyűjteményének megtekintése során találkozhattunk. A német nyelvben néhány nap alatt is sokat fejlődő diáklányok elragadtatva szemlélték női arcképeit, valamint a világhírű A csók-ot s úgyszintén az impresszionisták, valamint Schiele és Kokoschka néhány mesterművét.

Nagy élményt nyújtott a Spanyol Lovasiskola is a híres lipicai lovakkal , valamint a „Sisi múzeum“, az állatkert, a Természettudományi Múzeum, de a „csúcs“ a Ronacher Színház Don Camillo és Peppone című felejthetetlen musicalje volt, amely a háború utáni Olaszországba kalauzolt, bemutatva a hagyományos értékek és a modern társadalom konfliktusát.

A program egy másik kimagasló pontja a Bécs közelében lévő klosterneuburgi apátság meglátogatása volt, amely Ausztria egyik legjelentősebb kulturális és szellemi központjának számít, s amely világhírű műkincseket őriz, így a Verduni oltárt.

Minden diák tetszését elnyerte az ENSZ Város, ahol beléptetéskor szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesnie a látogatónak.  A épületegyüttesban igen sok látnivaló van, hiszen számos értékes, ajándékba kapott műtárgy látható itt. Egy nagyon szimpatikus joghallgató fiatalember elmagyarázta az ENSZ működését, ahol a munka gyönyörű irodákban zajlik, így nem meglepő, hogy nagyon sokan szeretnének itt dolgozni. Az ENSZ Városban való elhelyezkedés azonban nem egyszerű, hiszen minden munkavállalónak az igen komoly tesztek kitöltése után, számos felvételi elbeszélgetésen is részt kell vennie. A kitűnő nyelvismeret és a magas szintű szakmai tudás elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki az ENSZ Városban dolgozhasson.

A sok „kötelező“ program mellett a selyés lányoknak némi szabadidő is rendelkezésére állt. Az esti szabad programhoz remek kiindulási pont volt az óváros közepén lévő Stepansplatz , ahol a nyári hónapokban zenészek, táncosok, árusok teremtenek kellemes hangulatot. A diáklányok élvezték a város atmoszféráját.

Ezen a projekten részt vehetnek más középiskolások is, ha teljesítik a feltételeket: jó német nyelvtudás, nyitottság és érdeklődő együttműködés a helyszíneken.

Köszönetünket fejezzük ki Ausztria Szövetségi Oktatási Minisztériumának a nagyvonalú támogatásért.

(Fekete Judit és Szénássy Edit, némettanárok, a projekthét szervezői)

 

Hozzászólások

hozzászólás