komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Elhunyt Luka Béla, a KFC ikonikus alakja

Szomorú hír kelt szárnyra Komáromban és környékén. Múlt csütörtökön, 74 éves korában örökre eltávozott sorainkból, a Komáromi Football Club egyik ikonikus alakja, Luka Béla.

Ezzel a csapattal lett a Kerületi Bajnokság győztese az 1983/84-es idényben

Első alkalommal 14 éves korában jelentkezett edzésre a ráckerti pályán, ahol azonnal bekerült a KFC kölyökcsapatába. Amikor aztán „odanőtt”, az ifjúsági csapatban folytatta. 1961-ben felvételt nyert a Testnevelési Főiskolára, így értelemszerűen nem lehetett a komáromi klub állandó játékosa. A focit azonban nem hagyta abba, és mint vendégjátékos, hétvégeken néhány környékbeli csapatban játszott, ahol nem voltak feltétlenül szükségesek a hétközi edzések.

Luka Béla

1967-ben az Ipariban kapott tanári állást, így mi sem természetesebb, azonnal felkínálta szolgálatait szeretett lila-fehér klubjának. Az 1971/72-es idényben vette át az ificsapat irányítását Ferčík Páltól, amelyet még abban az idényben az I. ligába vezérelt. Az 1983/84-es idényben a serdülőkkel ért el óriási sikert, amikor is ezzel a remek csapattal megnyerte a Kerületi Bajnokságot, az I. ligába való feljutásért vívott küzdelemben azonban csapata 2:1 arányban alulmaradt a Spartak Trnava hasonlókorú játékosaival szemben.
A későbbiekben is ott szolgálta a komáromi klubot, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Közismerten egy minden körülmények közt nyugalmát megőrző ember volt, a legkritikusabb helyzetekben is igaz arisztokrataként viselkedett. Volt vezetőségi tag, edző, csapatvezető, és minden beosztásában a legnagyobb alázattal viseltetett a klub iránt, alárendelte magát a klub érdekeinek. Egy igazi nagy egyéniség volt, aki örökre beírta nevét a 118. életévébe lépett klub krónikájába.
Most tőle búcsúznak a volt játékostársak, edzőtársak, volt játékosai, a szurkolók és minden barátja, hiszen csak kevés embernek jut ki annyi tisztelet, amennyi őt övezte. Temetése, kedden 12.30 órakor lesz a komáromi református temetőben.

Drága Béla, nyugodj békében!

(Böröczky József)

Hozzászólások

hozzászólás