komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Bánki Bence a Kárpát-medence egyik legjobb novellaírója

A Sárga villamos története – A Kárpát-medence egyik legjobb novellaírója a Selye János Gimnázium diákja

Győr városa március első hetében 26. alkalommal adott otthont a Móra Ferenc Novellaelemző és Novellaíró Verseny Kárpát-medencei döntőjének. Az első fordulóra még múlt év decemberében került sor, az íróról elnevezett szakgimnáziumban. Száznál több diák mérettette meg magát a magyarországi megyékből, a fővárosból, valamint a határon túli középiskolákból. Tóth Krisztina, kortárs írónő egyik elbeszélését kellett a versenyzőknek elemezniük, értelmezniük, aktivizálva irodalomelméleti és stilisztikai ismereteiket egyaránt. A legjobb elemzést író fiatalok közül a 20 legjobb dolgozatot író jutott be a Kárpát-medencei döntőbe, köztük Bánki Bence, érettségi előtt álló diákunk. Többek közt budapesti, szombathelyi, győri, kolozsvári, bukaresti „ellenfelekkel” kellett megküzdenie.

A döntősök a délelőtt folyamán a zárthelyi dolgozatok formai előírásai szerint a megadott témákból választva írták meg novelláikat. Itt már a fantáziájukat, kreativitásukat kellett mozgósítaniuk, bizonyos motívumok kötelezően előirt felhasználásával. A leírt szöveget azonban a fiataloknak élővé kellett tenniük! Erre a délután folyamán került sor, amikor az alkotásokat a közönség és a szakmai zsűri előtt fel kellett olvasniuk. Természetesen a 7 tagú zsűri közben értékelt, mérlegelt.

Az idei év döntőjének díszvendége, és egyben a zsűri elnöke Tóth Krisztina írónő volt, aki a novellák írása közbeni időt kitöltve rendhagyó irodalomórát tartott az érdeklődő tanároknak, kísérőknek.

Bánki Bence a díjátadáson a felkészítő tanárnővel Dr. Farkas Adriannával

Bence 3. alkalommal vett részt ezen a versenyen. Második alkalommal jutott be a Kárpát-medencei fordulóba. Tavalyi, sikert arató, groteszk novellája a 3. helyet hozta számára. Idén ismételten sikerült a döntőbe jutás, a sikert hozó hármas szám megint szerencsét hozott, Kárpát-medence 3. legjobb novellaírója lett a szakközépiskolások, ill. gimnazisták közt.

A Sárga villamos tehát jött, és a „bronzérem´´ mellett négy különdíjat is vitt!

A novella szimbólumai árnyalt társadalomkritikát tartalmaznak, nagy sikert aratva a közönség körében is. Az első különdíjat Bence a közönség, ill. a versenytársaktól kapta, hiszen a fiatalok egymás munkáit is meghallgathatták, és szavazhattak a nekik leginkább tetsző írásra. A többi különdíj egy-egy zsűritag felajánlása, oklevéllel, könyvvel, tárgyi ajándékkal.

A Selye János Gimnázium diákja a közgazdaságtan, diplomácia területén szeretne a későbbiekben dolgozni, tapasztalatokat szerezni, ebben az irányban szándékozik folytatni tanulmányait is az érettségit követően.

Bence! Sok sikert az érettségihez, a továbbtanuláshoz, későbbiekben pedig a hivatásodhoz!
Nekünk, olvasóknak viszont Alvó Kató legendája és a Sárga villamos története örökre megmarad!

(Dr. Farkas Adrianna, felkészítő tanár)

Hozzászólások

hozzászólás