komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Az első világháborús komáromi hadifoglyok élete – Képek és történetek

  •   

A II. világháború borzalmai mostanra elhomályosították az első világégés eseményeit, miközben az sem lenne szabad elfelejtenünk, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1914. július 28-i hadüzenete egy olyan világméretű háborúhoz vezetett mely négy év alatt 15 millió ember életét követelte, és a Monarchia hadseregének 2 188 000 katonája esett hadifogságba.

Közéjük tartoztak azok a komáromi katonák is, akikről Pokornyi Gábor, a Komáromi Klapka György Múzeum történésze tartott a Duna Menti Múzeum Baráti Köre szervezésében február 4-én, a Zichy-palota Alapy Gyula termében rendkívül érdekfeszítő és lebilincselő előadást.

 

Przemyśl védőseregének hadifogságba esett katonái a sorsukat várják.

Pokornyi Gábor előadása bevezető részében ismertette a hallgatósággal a hadifoglyok védelmére (is) született 1864. -es és 1906-os genfi konvenciót, majd elmondta, hogy a Monarchia katonáinak a nagy része orosz hadifogságba esett. A döbbenetesen magas, kétmillió fölötti létszám részben annak a következménye, hogy a háború vége felé már egyre jobban felbomlott a katonák közt a fegyelem, gyengült a harci szellem és az egyes hadműveletek során viszonylag könnyen megadták magukat.

 

Földbarakk belseje

Az oroszországi táborokba lévő tiszti és legénységi állomány mindennapjai azonban merőben különböztek egymástól. Míg a közkatonák zsúfolt barakkokban voltak elszállásolva, alig kaptak enni és bányákban, hadiüzemekben, vasútépítésen, gyárakban és mezőgazdasági munkán dolgoztak, addig a tiszteknek, akiket nem kötelezhettek munkára, még önképzésre és szórakozásra is biztosítottak lehetőséget. A táborokban a rossz lakó- és higiénés körülmények, a nem kielégítő élelmezés miatt egyre gyakrabban törtek ki járványok. A legtöbb áldozatot a hasi tífusz követelte. A földbarakkokban elhelyezett foglyokat még a reuma és a felfázásból adódó betegségek (vesemedence- hashártya-, gyomornyálkahártya-gyulladás) is gyötörték. Sokan lelkileg megtörtek, és pszichés problémákkal küszködtek. A fogságban elhunyt hadifoglyokat csak a tavaszi és a nyári hónapokban temethették el, télen ugyanis annyira kemény volt a föld, hogy lehetetlenség volt felásni. Ebben az időszakban a halottakat az üresen álló barakkokba „őrizték “.

 

Hadifogolyvonat belseje

A történész korabeli fotókkal színesített előadása során térképeken szemléltette az érdeklődőknek a frontvonalakról elhurcolt katonák útvonalát a legismertebb hadifogolytáborokig. A legtöbb hadifogoly tábor – 250 – Szibériában volt felállítva, a városoktól távolabb, ahová a hetekig, néha hónapokig tartó utat marhavagonokba bezsúfolva tették meg. Mosakodásra nem volt lehetőség, a kosz, a tetvek és a rossz higiénés körülmények miatt elharapózott a vérhas. A táborba vezető úton az embereknek önmagukról kellett gondoskodniuk. Készpénzt kaptak, amiből az állomásokon vehettek maguknak élelmiszert.

 

Veér András levele 1917-ből édesapjának, Veér Ferencnek 

Az előadás második részében a jelen lévők megismerhették három komáromi katona, Kelemen István, Fülöp Zsigmond és Veér András történetét.

Kelemen István Észak-Komáromban született 1894 -ben. Miután a Szent Benedek-rendi katolikus gimnáziumban érettségi vizsgát tett, Pápán folytatta a tanulmányait. A háború kitörése után a komáromi cs. és k. 12. gyalogezred katonájaként vonult be. A tiszti iskolában hadapródi rangot kapott, majd a lugosi ezreddel az északi harctérre került, Galíciába. Przemyśl ostrománál egy repeszdarabtól megsérült. A budapesti katonakórházban kezelték, majd felépülése után visszakerült a frontra, ahol súlyos nyaksérülést szenved. Betegen kerül a tomszki hadifogolytáborba, ahol a Vöröskereszt szervezetének és Dániának köszönhetően a forradalom kitöréséig viszonylag elfogadhatóak voltak a körülmények. Rabként egy gyárban dolgozott, miközben elvégzett egy jegyzői tanfolyamot is. Hazatérte után Komáromban is jegyzőként, majd a takarékpénztár alkalmazottjaként tevékenykedett. 1994-ben hunyt el.

 

Kelemen István

A következőkben Fülöp Zsigmond felettébb színes életútját mutatta be Pokornyi Gábor. A régi komáromi családban született hős katona a tanulmányait Komáromban, Pozsonyban és a budapesti ELTE – n végezte, ahol jogi oklevelet szerzett, majd visszatért szülővárosába, és a Komáromi Népbank könyvelőjeként, majd igazgatójaként dolgozott. Az első világháború kitörésekor, mint népfelkelő hadnagy, azonnal hadba vonult. Przemyśl elestekor fogságba esett, és Asztrahánban, Marynskban, illetve Tomszkban raboskodott. Szabadulása után az Egyesült Magyar Párt elnöke, a város képviselő testületének tagja, majd városbíró lett. Később a belügyminiszter kinevezte polgármesternek. Tisztségéről a két város egyesülésekor mondott le. Sokoldalú személyiségként a Komáromi Újság egyik kiadója és főmunkatársa volt. 1940-es haláláig több helytörténeti munkát is publikált.

 

Fülöp Zsigmond

Sajnálatos módon azokról a lágerlakókról, akik nem hős halottak, csak szürke rabok voltak, keveset tudni. A „nagy háború “fogolykérdése ugyanis mostanáig a történelmi kutatások és az emlékezeti kultúra mostoha „gyerekének “számítódott.

A transzszibériai vasútvonal mentén felállított táborokban élők mindennapjairól már csak a korabeli fotókból, a túlélők családtagjainak elbeszéléséből lehet adatokat gyűjteni. Ezért is nagy jelentőségű a dél-komáromi Veér András fennmaradt katonanaplója, melyet a táborban, mégha keltezés nélkül is, viszonylagos rendszerességgel vezetett.

 

Veér András és neje

Veér András hivatásos katona, a 6. gyalogezred katonájaként vonult be, majd gyakorló-századával egyenest a szerb harctérre vezényelték. Indulás előtt az a megtiszteltetés érte, hogy Habsburg Frigyes főherceg személyesen fogott vele kezet. Később Kijev közelébe fogták el, és innét került Omszkon keresztül a krasznojarszki táborba. Embertelen körülményekről ír annak ellenére, hogy ő a tiszti barakkban volt elszállásolva. A körülmények egyre romlottak, így többször is megpróbálkoztak a szökéssel. Végül harmadmagával kalandos körülmények közt sikerült is nekik. Több ezer kilométert tettek meg, míg az Ulala nevű faluban el nem fogták őket. Egy évvel később újra egy sikertelen szökésről ír, majd itt, ezen a ponton megszakította a naplóírást. További életét csak a rokonai visszaemlékezéseiből tudták rekonstruálni, mi szerint hazatérte után a főhadnagy családot alapított és 1966-os haláláig éjjeli őrként dolgozott. Síremléke dél-komáromi temetőben található.

A prezentáció befejeztével a jelenlévők érdekes hozzászólásai és kérdései nyomán egy ritkán tapasztalható jó hangulatú beszélgetés alakult ki a Zichy-palota falai közt.

A jó egy órás program végén Novák Tamás a Múzeum Baráti Körének elnöke ismertette a jelenlévőkkel a civil társulás várható programjait, majd befejezésül hozzátette, szeretettel várnak köreikben minden helytörténet, történelem és múzeum iránt érdeklődőt.

(komaromonline.sk, JN, fotók: Pokornyi Gábor gyűjteménye)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

Copyright © 2016-2020 NEC ARTE NEC MARTE P.T. | Newsphere by AF themes.