MEGOSZTÁS:

Janković Nóra Nóra

Reggel az elsők közt érkezik, délután az utolsók közt megy haza. Napközben mindenre figyel, mindenütt ott van, arcán halvány mosollyal, vagy még halványabb rosszallással figyeli a diákokat, hallgatja kollégái gondjait, a szülők végeérhetetlen monológjait, majd hosszú lépésekkel, mintha csak önmagát akarná utolérni, a kocsija felé veszi az irányt, hiszen neki már nem itt, második otthonában kellene lennie, hanem a városi képviselet gyűlésén, hogy tegyen a közért, a városért, az iskoláért. Össze lehet két ilyen felelősségteljes feladatkört egyeztetni? – teszem fel a kérdést Andruskó Imrének, a komáromi Selye János Gimnázium igazgatójának, a városi képviselő testület tagjának.

14.7.2016 - Komárno - Imre Andruskó - riaditeľ gymnázia Hansa Selyeho vyučovacím jazykom maďarským v Komarne.
Andruskó Imre, a Selye János Gimnázium igazgatója

Úgy érzem, az iskola eredményei bizonyítják a legékesebben, – kezdi Imre bólogatva -hogy ha az ember felelősségteljesen, elhivatottan viszonyul az általa felvállalt feladathoz, akkor képes helyt állni két fronton is. Egyébként, ha valaki fellapozza a régi gimnáziumi évkönyveket, akkor azt láthatja, hogy az intézmény vezetői mindig is aktívan kivették a részüket a közügyekből. Az utolsó bencés rendi igazgató, Dr. Dobrovich Ágoston például, aki az 1939-44-es időszakban állt intézményünk élén, többek közt Komárom város törvényhatósági bizottságának-, a vármegye iskolán kívüli népművelési bizottságának-, az Országos Cserkésznagytanácsának- és a Vöröskereszt választmányi bizottságának tagjaként is tevékenykedett.

A közért való tenni akarás igényét és vágyát otthonról hozta magával, vagy a köztiszteletben álló, nagy elődök példáját szerette volna követni?

A „selye gimi” ma nem lenne az ország egyik legnagyobb múltú iskolája, ha az elmúlt 367 évben nem nagy tudású, emberileg is kimagasló pedagógusok töltötték volna be az igazgatói pozíciót. Igencsak magasra tették a mércét! Minden szempontból! Számomra azonban, ez a sokrétű társadalmi helytállás teljesen természetes, odahaza is ezt láttam. Családom generációkon át Marcelházán élt. Dédnagyapámnak, aki nagygazda volt, négy gyermeke született. Felnőtt korukban mindannyian, ha nem is országos szinten, de aktívan kivették a részüket a közügyekből. Nagyapámat, aki a falu bírája volt, a két világháború közt a gazdaszövetség a képviselőjének választotta. Édesapám, aki munkásember volt, harmadosztályú szinten volt igazolt labdarúgó. „Visszavonulása” után pedig még majd tizenöt évig bíráskodott. Néha, ha találkozom olyan idősebb emberekkel, akik a sport területén mozogtak, meglepődök, hogy még mindig emlékeznek rá. De édesanyám is, aki egyébként bérelszámolóként dolgozott, gyakran kivette a részét a közösségi feladatokból.

diri

A pozsonyi Comenius Egyetem elvégzése után először a perbetei Magyar Tannyelvű Alapiskolába, majd volt alma materébe került. Amikor megválasztották igazgatónak, a tanári kar tagjai könnyen elfogadták, hogy hirtelen a volt diákjuk „dirigál” nekik? Nem származtak ebből konfliktusok?

Biztosan voltak olyan problémák, melyek mögött – kimondatlanul – ez húzódott meg. De azt hiszem, hogy az alatt a nyolc év alatt, amíg kémiát és fizikát tanítottam, osztályfőnökösödtem, a volt tanáraimnak sikerült elvonatkoztatniuk diák státuszomtól és egyenrangú kollégaként tekinteniük rám. Itt meg kell említenem Kalácska József tanár urat, akitöl tanárként a legtöbbet tanultam és kaptam. Persze lehet, hogy kollégáimat váratlanul érte, amikor, 2001-ben megpályáztam az igazgatói posztot. Öt évvel később, a második megválasztásom előtt az iskolatanács akkori elnöke, Keszegh István megszavaztatta a tanári kart. A jelenlévő harminchat kollégából harminchárman bizalmat szavaztak nekem és támogattak. Valószínűleg sokat nyomott a latba, hogy az első öt évben sikerült egy olyan nagyszabású projektre, mint a tetőtér felújítása, támogatást szereznünk. A minden igényt kielégítő szaktantermek mellett az iskola könyvtára kapott itt helyet. Ezzel párhuzamosan 2004-ben elindítottunk egy szellemi projektet is, melynek keretén belül – a felvidéki magyar középiskolák közt elsőként – elkezdtünk arany és gyémánt matúrát kiosztani azoknak a volt diákjainknak, akik ötven, ill. hatvan évvel korábban érettségiztek. Idén, már vasmatúrát is osztottunk, melyet az 1946-os végzőseink vehettek át.

Egy támogató, elfogadó kollektívában talán még a nehézségekkel is könnyebben küzd meg az ember. Az elmúlt tizenöt évben volt olyan nehéz időszak, amikor súlyos, embert próbáló döntéseket kellett hoznia?

Sajnos igen. Szlovákiában a születések száma a rendszerváltást követően drasztikusan lecsökkent. Míg 1989-ben több mint nyolcvanezer újszülött látott napvilágot, addig 94-ben kevesebb, mint hetvenezer, 97-re pedig ez a szám hatvanezer alá esett. Ebből kifolyólag az oktatási intézményekben is kevesebb gyermek kezdte meg a tanulmányait. Ennek a drámaian csökkenő demográfiai tendenciának a hatása minket 2010-ben ért utol. És mivel az oktatási intézmények a diákok létszáma alapján kapják az állami támogatást, a drasztikus gyereklétszám-apadás következtében iskolánk anyagi helyzete megroggyant. Bárhogyan is kalkuláltunk, a béreket nem tudtuk kigazdálkodni. Nem volt más megoldás, négy kollégát el kellett küldenem. Rettenetesen nehéz döntés volt, hiszen mindannyian kiváló pedagógusok voltak! Az elmúlt öt évben azonban sikerült az iskolát minden szempontjából stabilizálnunk. Idén már 22 osztály, 600 diákja foglalt helyet az iskolapadokban.

46256
Selye János Gimnázium

Annak idején, a gimnáziumi felvételi egy komoly megmérettetés volt, amin bizony sokan elbuktak. Ezért aztán, a MTG tanulójának lenni egyfajta társadalmi presztízst jelentett. Ma viszont, amikor a demográfiai csökkenés következtében egyre kisebb merítésből tudnak válogatni, a diáklétszám jóval nagyobb, mint a rendszerváltás előtti években volt. Nem terheli ez le jobban a tanárokat?

Ez egy komoly, országos probléma, amivel nem csupán a középiskolák, de az egyetemek is küszködnek. Szlovákiában több helyet kínálnak, mint ahány jelentkező van. Egy-két népszerű iskolától, ill. szaktól eltekintve ma már a gyerekek „besétálnak” az iskolákba. Amikor 1992-ben, még RNDr. Ipóth Barnabás (a Király Püspök Alapítvány elnöke, az Ipóth-díj létrehozója) igazgatósága alatt meghirdették az első primo osztályt, a száz jelentkezőből huszonnyolc nyert felvételt. Ezzel szemben idén összesen jelentkeztek huszonnyolcan! Sajnos emiatt aztán később, a tanítási órák során, több teher hárul a kollégákra. Ennek ellenére, a Selye János Gimnázium már évek óta a megye kilencvenhat középiskoláját rangsoroló (eredményesség szerint) lista élvonalában tud maradni! A tanári kar tagjai nálunk, ahogy én látom, erejükön felül teljesítenek, ami nincs is megfizetve sajnos.

Régebben az iskola főleg a természettudományi tantárgyak oktatására helyezte a hangsúlyt, és annak, aki ezekben nemigen jeleskedett, itt bizony nem termett babér. Az elért eredményeik azonban azt mutatják, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a humán tantárgyak „felzárkóztatására”.

Igazgatóként kezdetektől fogva a fontos célkitűzéseim közt szerepelt a tantárgyak „egyenrangosítása.” Mindenkinek meg kell adni az esélyt a kibontakozásra, mert a tehetség nem azt jelenti, hogy csak az a jó, aki matematikából jó! És amint elkezdték ezt a szemléletváltást elfogadni, és magukévá tenni a kollégáim, sorra jönni kezdtek a sikerek is. Tanulónk, Šiška Dávidot spanyol nyelvből az országos diák olimpián harmadik, és ötödik helyezést érték el, német nyelvből pedig Bartalos Angelika a harmadik helyen végzett. A GIMISz Diákszínpad Ölvecky András rendezésében bemutatott Moliere: A mizantróp c. darabjáért elnyerte az idei Jókai Napok Nívódíját. Diákunkat, Török Mátét pedig a legjobb férfi alakításért járó elismeréssel jutalmazták, Szebellai Dániel pedig a zsűri különdíját kapta színészi alakításért. A Jókai Egyesület szépírói pályázatán az első három helyezést Sándor Karina, Adouki Flóra Anna, Kiss Réka érte el. A győri Kazinczy-verseny Kárpát-medencei fordulójának abszolút győzteseként Kálosi Zsófia, a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny országos első helyezettje hozhatta haza. És még sorolhatnám! A humán tantárgyak idén rendkívül jó eredményeket értek el. A legfontosabb eredmény azonban biológiából született, RNDr. Holczhei Árpád tanár úr által felkészített diákunk, Gergely Lajos a Tudományos Diákkörök 16. Kárpát-medencei konferenciáján az orvostudomány-géntechnológiai szekció nagydíjasa lett, a nemzetközi biológiaolimpián Vietnamban pedig a szlovák válogatott tagjaként képviselte iskolánkat. Természetesen iskolánk tradíciójához híven diákjaink a 2015/2016-os tanévben is nagyon szép eredményeket értek el matematikából, és fizikából. Több mint húsz tanulónk volt díjazott, ill. eredményes különböző országos és nemzetközi versenyeken.

27785_105065432869660_1908090_n

Sok kritika éri a szlovákiai magyar iskolákat amiatt, hogy a gyerekek nem a megfelelő színvonalon sajátítják el az államnyelvet. A SJG diákjai, hogy boldogulnak az iskola befejezése után a hazai felsőoktatási intézményekben?

Diákjaink kétharmada hazai egyetemeken folytatja a tanulmányait, és annak ellenére, hogy kollégáim mindennemű igyekezete ellenére nem erősségük a szlovák nyelv, sikeresen veszik az akadályokat, nem okoz számukra gondot a nyelvváltás. Más idegen nyelveket azonban sokkal könnyebben, készségesebben sajátítanak el. Ennek a hátterében valószínűleg egyfajta averzió áll. Most, szeptembertől három iskolában lesz beindítva egy kísérleti projekt, melynek keretében idegen nyelvként fogják oktatni a szlovák nyelvet. Amennyiben ez beválik, a tapasztalatok alapján kidolgozzák az oktatás módszertanát is. Ha ez beindul, akkor forradalmi változásra számíthatunk. Valószínűleg az angol, német, spanyol nyelvoktatás kommunikációra épülő módszertanát veszik át. Addig is, igyekszünk minél több szlovák nyelvű versenybe bevonni a diákjainak, ezzel is motiválva őket a tanulásra. Húsz évvel ezelőtt iskolánk elindította a „Dobré slovo – Jó szó“ című szlovák vers-és prózamondó versenyt, melynek kezdeményezője és szervezője Csémi Marianna, szlovák szakos tanárnő. Kezdetben csupán iskolánk diákjai mérték össze tudásukat a magyarországi szlovák nemzetiségű tanulókéval, de az elmúlt húsz év során országos szintűvé vált. A megmérettetésre való felkészülés remek alkalmat nyújt a gyerekeknek arra, hogy kicsit közelebbről is megismerkedjenek a kortárs szlovák nyelvű alkotók műveivel, és ezeken keresztül kicsit jobban megismerjék a másik nemzet szókincsét, irodalmát, kultúráját. Az elmúlt évek során több százan vettek részt ezen a rangos megmérettetésen.

A jelenlegi oktatási rendszer nem igazán diákbarát. A tantervi előírások rengeteg felesleges „biflázásra” kényszerítik a diákot. Ha egy gyerek minden órára, írásos számonkérésre rendszeresen felkészül, akkor bizony a sportra nem sok ideje marad. Miközben mindannyian tudjuk, mennyire igaz a mondás, épp testben, épp lélek. Hogyan próbálják motiválni a fiatalokat, hogy szabadidejüket ne a számítógép vagy az okos telefon mellett töltsék, hanem aktív mozgással?

Véleményem szerint hosszútávon sokkal fontosabb, hogy a tanulóink megtanuljanak egészségesen élni, fejlődjön a mozgáskultúrájuk, és a rendszeres fizikai aktivitás életük szerves részévé váljon, mint az, mennyire tudnak deriválni. Sajnos, mint a diákok szabadidő-eltöltési szokásait vizsgáló felmérések is mutatják, a rendszeres és megfelelő intenzitású fizikai aktivitásuk kizárólag az iskolai testnevelés órákra és sportkörökre korlátozódik. Ezért aztán testnevelő tanáraink amellett, hogy kiemelt óraszámban oktatják a testnevelést, igyekeznek változatos sport-programokkal, különböző sportkörökkel megszólítani a gyerekeket. Természetesen ehhez igyekszünk megteremteni a lehető legjobb körülményeket is. A jól felszerelt tornaterem, és edzőterem mellett a nyár folyamán (Nyitra megye önkormányzatának 108 ezer eurós támogatásából) sikerült egy korszerű, minden igényt kielégítő 1600 négyzetméteres műfüves multifunkciós sportpályát kialakítanunk az iskola udvarán. A focin kívül lehet majd itt streetballozni, teniszezni, és természetesen a sportok királynőjének, az atlétikának is hódolni. Bízok benne, hogy az új sportpálya egyfajta közösségformáló erővel fog bírni a fiatalok számára. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy individualizálódott világunkban a fiatalok egyre jobban igénylik a közösségek megtartó erejét, a valahová tartozás élményét, a sportkörök pedig erre ideálisak, hiszen nem csak a horizontális, de vertikális évfolyamok tanulóit is összekovácsolja. Közös a cél, közös a siker. Sikerekben pedig bővelkedünk! Iskolánk a sporteredményei alapján a harmadik legjobb a megyében! A legbüszkébbek talán mégis Kanozsay Máté sikerére vagyunk, aki tavasszal kempo világbajnok lett Romániában!

01-andrusko-imre-igazgatoval-indultak-utra-a-ballagok

Hogy egy iskola mennyire sikeres azt leginkább az mutatja, hány diákja gondolja úgy még szülőként is, hogy ő maga olyan megfelelő és időt álló nemzeti, erkölcsi és etikai értékrendet kapott az intézmény falain belül, melyekkel szeretné gyermekét is felvértezni. Gyakran találkozik a szülői értekezleteken a volt a diáktársaival, volt diákjaival?

Sokszor. Vannak családok, ahonnét már három-négy generáció tanult iskolánkban. Az én ikergyermekeim is ide járnak, az idei tanévben fognak érettségizni. Mivel ma már az „agyelszívás”az egész Kelet-európai régió felé érvényesül, volt diákjaink 80%-a külföldön telepedik le. Azok azonban, akik visszajönnek Komárom vonzáskörzetébe, tudják, hogy iskolánkban a magas szintű szellemi tudás mellett, toleranciára, elfogadásra, egészséges magyar öntudatra, – ami alatt nem a „magyarkodást” értem – és nemzeti hagyományaink ápolására neveljük diákjainkat. Személy szerint a gyökerek ápolását különösen fontosnak tartom, ezért is indítottam el azt a kezdeményezést, hogy az iskola egykori, legendás tanárairól ( Gidró Bonifác, Hites Kristóf ) tantermeket nevezzünk el. Így ezek a helységek szimbolikusan összekötő kapocsként működnek múlt és jelen között.

Ez év júniusában vehette át a Nyitrai Kerületi Önkormányzat elnökétől, Milan Belicától az igazgatói kinevezéséről szóló határozatot, ami újabb öt évre szól. Tizenöt év hosszú év után, lehet még új terveket, és célokat találni?

Ha valaki tizenöt évig mindennap elmegy a munkahelyére, és három órakor már lesi az órát, hogy mikor mehet végre haza, akkor nem. De nekem ez nem a munkám, hanem a hivatásom. Már annak idején is, amikor pályát kellett választanom, pontosan tudtam, hogy nekem ez az utam. Nem voltak bennem kétségek. Számomra a mai napig öröm, ha az iskola falai közt lehetek, ha hallom az asztalom mellől, ahogy odakint zsibong az udvar. Igyekszem a diákokkal jó kapcsolatot kialakítani, amennyire egy ekkora iskolában lehetséges, megismerni őket, hiszen minden gyerek más, mindegyik egy külön személyiség. Csak néha a tanítás hiányzik. Igazgatóként heti három órában tanítok kémiát. De bármennyire is szeretném, többet nem is tudnék bevállalni, mert rengeteg időt, energiát elvesz a „lobbizás“. Nem szeretném, ha akárcsak egy diákunk is azért nem tudna maximálisan felkészülni az általa választott szakra, felvételire, mert hiányoznak a megfelelő oktatási segédeszközök. Az apró hétköznapi problémák megoldása mellett pedig mindig belevágunk egy nagyobb projektbe is. A következő időszakban szeretnénk az iskola egész épületét kívülről felújíttatni. A tervdokumentáció már elkészült, a műemlékvédelmi hivatal engedélyét is sikerült megszereznünk, már csak a felújítás anyagi fedezetének bebiztosítására várunk a megye részéről.

27785_105065419536328_2970413_n
A gimnázium igazgatói: Horváth József, Keszegh István, Andruskó Imre, Ipóth Barnabás

Mi az iskola töretlen sikerének a titka?

Egy eredményes iskola működtetéséhez mindenképpen szükséges a helyettesekből álló kéttagú „stáb” (Fonód Tibor és Édes Erzsébet), akik az operatív dolgok intézésében segítik az igazgató munkáját. Emellett, egy jól működő, megbízható gazdagági részleg (Viola Éva), ahol a váratlanul betoppanó ellenőrzés mindig-mindent rendben fog találni, és amit talán legelőször kellett volna említenem, egy kiváló tanári kar. A nyolcvanas évek vége óta, amikor is a legendás nagy tanárgeneráció utolsó tagjai, Oláh Imre, dr. Szénássy Zoltán, Czókoly Béla, Gáspár Tibor, Hatvanger László, KonczerJózsef, Windmühl József, Török János, Oláh Ilona, Ipóth Barnabás, Horváth József és Miklós Elemér is nyugdíjba vonultak, mostanra sikerült újra egy fantasztikusan erős színvonalú tanári kart összeválogatnunk. Mostanra azonban egy újabb generációváltás ideje jött el. Az elkövetkező két-három évben közel tíz kolléga éri el a nyugdíjkorhatárt. Olyan régi vágású tanáremberek, akik nem csak a pénzért vannak itt, hanem hivatástudatból. Nagyon nehéz feladat lesz a pótlásuk. Igazi kihívás! De szeretném, ha azok, akik a jövőben jönnek ide tanulni, ugyanolyan meghatározó személyiségű „lámpásokat” kapnának, mint az előző generációk. Idén a tanévet négy új kollégával kezdtük. Remélem nem fogunk csalódni bennük, és ugyanolyan tisztelettel fognak viszonyulni a diákokhoz, mint amilyen tiszteletet várnak el ők, a felettük állóktól. A példamutatás a fontos, nem a szavak!

(Janković Nóra)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás