komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Rajzpályázat elsősöknek!

MEGOSZTÁS:

Komárom város környezetvédelmi, illetve oktatásügyi bizottsága a Környezetvédelmi Világnap (június 5.) alkalmából közös rajzpályázatot hirdet. Célja a gyerekek környezettudatosságra nevelése, a környezetbarát életvitel népszerűsítése.

„A rajzpályázat témája: A környezet a barátom. A pályázattal kapcsolatos inspirációk gyűjtése lehetőséget kínál arra, hogy a családok kiránduljanak a természetbe és közösen fedezzék fel környezetüket”  – mondta el lapunknak Szénássy Tímea az oktatásügyi bizottság elnöke.

„A pályázatot egy kategóriában – komáromi alapiskolák első osztályos tanulói számára – hirdetjük meg, a rajzokat postai úton várjuk 2017. május 26-ig. Az alkotásokat a nyilvánosság is értékelheti majd az interneten, illetve május 28-án a városközpontban megrendezésre kerülő Komálom Gyerkőcfesztivál idején. Az első 5 helyezettet díjazzuk. A bekapcsolódó gyerekek nemcsak maguknak, de egész osztályuknak is értékes nyereményeket nyerhetnek. Ezzel szeretnénk az iskolák mellett a gyerekeket is motiválni környezetünk védelmére, városunk tisztaságára” – tette hozzá Varga Tamás a környezetvédelmi bizottság elnöke.

 

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons