komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Nyitra megye elnöke a legsikeresebb diákokat fogadta

MEGOSZTÁS:

2018. június 13-án került sor Nyitrán, a megye legsikeresebb diákjainak a fogadására. Doc. Ing. Milan Belica, PhD., Nyitra megye elnöke többek között a komáromi Selye János Gimnázium három és az Ipari Szakközépiskola egy diákját részesítette elismerő oklevélben kimagaslóan eredményeikért: Bangha Rolandot, Szakáll Lilit, Koczkás Dávidot és az iparista Ozsvald Pétert.

 

Bangha Roland

Bangha Roland a nyolcosztályos gimnázium negyedikes diákja. Művészi beállítottságú tanuló, különböző szavalóversenyeken kitűnő eredményeket ér el magyar és szlovák nyelven egyaránt, sőt érdeklik az idegen nyelvek is. A Jó Szó elnevezésű szlovák nyelvű szavalóverseny országos fordulóján az 1. helyet érdemelte ki szavalatával. Részt vett a szlovák iskolák legnagyobb szavalóversenyén is, a Hviezdoslavov Kubín kerületi fordulóján az első helyet szerezte meg, ezzel továbbjutott az országos fordulóra is. A Rimaszombatban évente megrendezésre kerülő Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny országos fordulóján vers kategóriában 2. helyezést ért el.

 

Szakáll Lili

Szakáll Lili a gimnázium II.A osztályos diákja, szorgalmas, tehetséges és sokoldalú tanuló. Az idei tanévben sikeresen képviselte iskolánkat a spanyol nyelvi olimpián, ahol miután megnyerte a nyitrai kerületi fordulót, s továbbjutott a szlovákiai döntőbe, Pozsonyba, ott szintén az első helyen végzett. De eredményesen szerepel matematikai és fizikaversenyeken is, sőt a sport is érdekli: tagja az iskola röplabdacsapatának, amely a járási diákbajnokságban a 2. helyen végzett. Lili vidám, pozitív lány. A sikerek ellenére nagyon szerény, diáktársaival barátságos, udvarias és segítőkész.

 

Koczkás Dávid

Koczkás Dávid a gimnázium III.A osztályos tanulója, a Komáromi Kajak-Kenu Klub aktív sportolója. Többszörös országos bajnok, több európai és világverseny sikeres – dobógós helyen végzett – résztvevője. Jó humorú, kommunikatív, jó magaviseletű diák, aki osztálytársai körében kedvelt és elismert.

 

Ozsvald Péter

Ozsvald Péter a négy év során nemcsak osztálya, hanem az egész Ipari Szakközépiskola egyik legjobb tanulója volt. A Zenit és az Enersol versenyek kerületi fordulóin kívül számos matematikaversenyen, valamint a Poznaj slovenskú reč verseny kerületi fordulóján is képviselte iskolánkat. A különféle megmérettetéseken való sikeres szereplésének méltó lezárása volt az idei Zenit a gépészetben versenyen elért országos 1. helyezése.

(komaromonline.sk – FL)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons