komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Városunkban rendezik a szlovák kupa döntőit

MEGOSZTÁS:

 

Február első hétvégéje, azaz február 5. és 6. a röplabda jegyében telik, hiszen a két nap alatt összesen öt mérkőzést láthatnak a nézők a városi sportcsarnokban. Ezekkel a mérkőzésekkel zárul a 2021/22-es versenyévad a Niké Szlovák Férfi Kupában és a Niké Szlovák Női Kupában. A résztvevő csapatok Komáromban küzdenek meg a Štefan Pipa trófeáért.

„Idén is meglehetősen bonyolult volt a helyzet a Niké Szlovák Kupával kapcsolatban. A járványügyi intézkedések miatt az elmúlt hetekben nem rendezhettünk kupamérkőzéseket. Emiatt a Szlovák Röplabda Szövetség versenybizottsága úgy döntött, hogy módosítja a verseny menetét. A klubokat még január elején értesítették a változásokról, a napokban pedig megszületett a végső döntés. Így 2022. február 5-én, szombaton rendezik az elődöntőket egy győztes mérkőzésig, amelyben két női és egy férfi találkozót játszanak. Vasárnap, február 6-án, a férfi és női csapatok döntő mérkőzéseire kerül sor, amelyeket élőben közvetít a JOJ Tv Sport csatornája. A fenti változásokat elsősorban azért kellett meglépnünk, mert jelenleg nagyon bizonytalan a járványhelyzet és az egyes csapatok versenynaptára is nagyon sűrű” nyilatkozta Filip Moravčík, a Szlovák Röplabda Szövetség versenymenedzsere és elnöke. A sorsolás alapján biztosan döntőt játszik a TJ Slávia Svidník férfi csapata. Az elődöntőben a Rieker UJS Komárom és a TJ Spartak Miava csapata küzd meg egymással. A nőknél eddig az egyetlen biztos elődöntős a VK Pirane Brusno csapata.

„A női csapatok azt az információt kapták, hogy legkésőbb 2022. február 2-ig kell lejátszaniuk a negyeddöntős mérkőzéseket, valamint lehetőség van az extraligás találkozók beszámítására is, ha az extraligás sorsolás lehetővé teszi ezt, ill. mindkét résztvevő csapat beleegyezik ebbe” – tette hozzá Filip Moravčík. A férfi és női csapatok az elődöntő és döntő mérkőzéseit a komáromi városi sportcsarnokban játsszák le.

„A Szlovák Röplabda Szövetség nevében szeretném megköszönni a komáromi klub vezetőségének, hogy részt vesznek egy ilyen jellegű rendezvény lebonyolításában, hiszen a komáromi mérkőzések mindig nagyon színvonalasak. Örömünkre szolgál az is, hogy a mostani intézkedések lehetővé teszik, hogy a nézők is részt vegyenek a mérkőzéseken, igaz, korlátozott számban. Ezen a hétvégén a speciális Gerflor felületen játszhatnak a csapatok, valamint a Challenge rendszert is használják”- mondta el Filip Moravčík.

„Számunkra a Szlovák Kupa megszervezése nagy kihívás és egyben nagy megtiszteltetés is, hogy a Szlovák Röplabda Szövetség megbízik bennünk egy ilyen rendezvény megszervezésével. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minden résztvevő számára a legjobb feltételeket biztosítsuk. Nagyon várjuk már a hétvégét“- nyilatkozta Ferencz László, a komáromi klub elnöke.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons