komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Újabb sikeres pályázat a művelődési házban

MEGOSZTÁS:

 

Egy sikeres pályázatnak köszönhetően további fejlesztések lesznek a komáromi Egressy Béni Művelődési Házban, a tavaly felavatott Kiss Péntek József kamarateremben. Nemsokára befejeződik az épület előtti tér felújítás is, és újabb tervekkel pályázik a művelődési ház csapata.

Sikeresen pályázott a kisprojekt alaphoz a komáromi művelődési ház, 38 ezer eurós keretből fejlődik a tavaly kialakított kamaraterem, melyet a 2018 szeptemberében elhunyt Kiss Péntek Józsefről neveztek el. A fejlesztési keret 15 százaléka önrész, amelyet a tervek szerint az önkormányzat vállal magára. A VMK partnere a Fonó, amely különböző rendezvények szervezésére vállalkozott.

 

 

„Nagy öröm számunkra, hogy tovább fejleszthetjük a tavaly kialakított, hiánypótló kamaratermet. A támogatásból mobil színpadot és nézőteret vásárolunk, de 100 új kényelmes szék is része a pályázatnak. Egy magas színvonalú projektor és ponyva lehetőséget kínál majd a vetítésekre, képzésekre és más művészi megoldásokra is” – mondta el Lakatos Róbert, az intézmény vezetője. Az első fázisban 40 ezer euróból lett kialakítva a kamaraterem, most ehhez jön az újabb 38 ezer eurós tétel. A művelődési házon belül zajló több szakmai foglalkozás is aktívan kihasználja a termet.

 

 

A következő hetekben teljesen megújul a VMK épülete előtti tér is, a parkolón kívül megújulnak a járdák és a bejárat előtti tér, az ülő felületek pedig egy közösségi tér kialakításának az alapja. A 107 ezer eurós fejlesztést az önkormányzat a saját költségvetéséből fedezi. „Szeretnénk, ha nem csak a belső része, de a művelődési ház környéke is felújításra kerülne, rendezett külsővel fogadhatnák a vendégeket. Az épület előtti téren kívül fel lesz újítva még az erődhöz vezető útszakasz és járda is, a járdák akadálymentesítve lesznek, de ugyancsak tervben van a VMK előtti útfelület felújítása” tette hozzá Keszegh Béla polgármester.

 

 

Ezzel párhuzamosan felújítás zajlik a Tiszti pavilonban található nézőtéren, ahol az elhasználódott 400 széket cserélik és a szétmállott alapzatot újítják fel egy speciális anyaggal. „Felhajtható és kényelmesebb székek várják majd a nézőket, a nézőtér burkolata is új külsőt kap. A nézőtér fa részeit átfestették és a szükséges részeket javították. A 80 ezer eurós fejlesztés tavasszal lesz befejezve” – tette hozzá Keszegh Béla. Az önkormányzat már elkészítette a terveket a színpad felújítására is, ahol a karbantartási munkák mellett válaszfalak kialakítása szükséges a színvonalas előadások biztosításához.

 

 

„Folyamatosan készítjük elő az újabb pályázati anyagokat, két újabb elképzeléssel szeretnénk továbblépni. A külső és az önkormányzati támogatásoknak köszönhetően a körülmények egyre jobbak. Bízunk abban, hogy a járványügyi korlátozások minél hamarabb megszűnnek, színvonalas programokkal, képzésekkel és rendezvényekkel tölthetjük meg a teret. Gazdag programot készítünk az idei évre, szeretnénk ha minél többet kínálhatnánk a komáromiaknak és az ide látogatóknak egyaránt” – fejtette ki Lakatos Róbert igazgató.

(komaromonline.sk, FL)

 

Hozzászólások

Show Buttons
Hide Buttons