komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A Selye J. Gimnázium 120 diákjának sítúrája

Amióta átléptük a gimnázium kapuját, azóta izgatottan vártuk a sítúrát, hiszen minden idősebb diáktársunk megszámlálhatatlan élménnyel gazdagodva osztotta meg velünk a hagyománnyá vált másodikos sítanfolyam emlékezetes pillanatait.
Hosszú szervezés után kitűztük az úti célt. Tátralomnic fehér sípályái és a kellemes Hotel Morava tárt karokkal várták a három – nevetéssel, síléccel és sícipővel – megtelt autóbuszt. Minden hamar megtaláltuk a közvetlen kényelmet és energiával feltöltődve másnap fel is fedeztük a síközpontot.

Sítúra SJG_2016_3

Tapasztalat, tudás és gyakorlatiasság alapján csoportokba lettünk osztva. Nincs jó csapat vezér nélkül, éppen ezért a fejlődést, biztonságot és segítőkészséget türelmes tanárainknak köszönhettük. Már az első nap mindenkinek sok sikert és új közös élményt adott. A kezdők megtanulták az ülő felvonót használni, valamint elsajátították a síelés alapjait. A haladók továbbfejleszthették tudásukat, a leggyakorlottabb diákok pedig szabadon élvezték az extrém sportot a változatos lejtőkön. Azok a diákok, akik valamilyen oknál fogva nem álltak sílécre, Vlahy tanárnő vezetésével túracipőben fedezték fel a helyi látnivalókat.

Sítúra SJG_2016_2

Eljutottak Késmárkra, Ótátrafüredre, élményfürdőben voltak, valamint a Csorba-tó szemet nyugtató környezetét is megcsodálták. Csorba-tó síparadicsomja a síelők számára is rendkívül kedvező volt. Ugyan messzebb volt szállásunktól, a friss hó és a hosszú, izgalmas pályák kínálata miatt gyakrabban választottuk ezt a helyszínt. A táborban senki sem unatkozott. A kiérdemelt szabadidő pihenéssel, az este pedig mindig szórakozással telt. Kedden a 2.A és 2.B osztály szórakoztatta a társaságot egy közös produkcióval, csütörtökön pedig a 2.C és 2.D osztály próbált műsorával mosolyt csalni az arcokra. A hét közepén néhányunk számára lehetőség nyílt elmenni a közeli Szvit:Révkomárom kosárlabdameccsre Horváth Fél tanárnő és Paraska tanár úr kíséretével, ami szintén nagy élményt nyújtott számunkra, hiszen kis városunktól távol is buzdíthattuk a csapatot. Néhányan ellátogattak a közeli símúzeumba, ahol a sífelszerelés fejlődését lehetett megtekinteni.
Az örökös napsütés, vidám pillanatok, az énekszó, a síelés szabadsága, a bőséges reggelik, az esti szórakozás és a Magas-Tátra egyedi hegyvidéke még nagyon sokáig az emlékeink között fog maradni. Köszönjük a nagyszerű szervezést és a felejthetetlen élményeket törődő tanárainknak, akik türelemmel, odaadással, lelkesedéssel és segítőkészséggel töltötték velünk ezt a szép hetet.

(Tapolcsányi Viktória, az SJG II.C osztályos diákja)

Hozzászólások

hozzászólás