Potháczky Angéla: Teszem a dolgomat, ami boldoggá tesz…

Potháczky Angéla művészember, mégsem “átlagos”, jól ismert művészettel foglalkozik. Karikatúrákat készít, vagy ahogy ő mondaná, sztorirajzokat. Egészen fiatal, mégis valami egyedi, különlegeset tud alkotni úgy, hogy a szakmája minden csínyját-bínyját magától tanulta. Rengeteg sikerrel büszkélkedhet, ám ennek ellenére szerény maradt. Fiatal, boldondos, vagány, ahogy azt illik. 

A honlapodon azt írtad magadról, hogy négy éves korod óta foglalkozol festéssel. Tudnál erről mesélni egy kicsit? Ez a szenvedély azóta is kitart, vagy voltak kisebb kitérők? (Esetleg ilyen volt a Budapesten szerzett média/marketing-PR-reklám diplomád is?)

Azzal szoktak viccelődni a barátaim, bárki elmondhatja, négy évesen már firkálgatott. De azt vettem észre, nekem valahogy jobban megy, és ezt mutatták a visszajelzések is. Ezen csak nevetek sokszor, mert azt mondom mindig, én már babakoromban is ezt csináltam, rajzolás, ragasztás, barkácsolás, olyan mintha nem változott volna semmi. Nem jártam rajziskolába, mert a szüleim azt tartották, hogy a művész éltmód szegénységgel jár, – kivéve, ha már meghaltál, és milliókért eladják a festményeidet – idő sem volt, zenére is jártam, de csak nem akart múlni ez a szenvedély. Volt, hogy én rajzoltam ötödik osztályosként a kilencedikesek rajz háziját, ezt remélem már el szabad mondani. (nevet) Szóval kellett egy “társadalmilag besorolható rendes szakma”, így a marketing/ reklám felé fordultam, ott is inkább a szlogenek, reklámarculat és terméktervezés, kreatív szövegek felé. A tervezésben itt is előjött a rajz. Gimiben nagyon leterhelt a nyelvi osztály, imádtam, de nem volt időm rajzolni. Ezekben az időkben éreztem, hogy hiányzik valami, nem vagyok a helyemen. Majd elő-előtörögetett a rajz, ezt éreztem gimiben a negyedikesek osztálydíszítésénél is, mikor sokan mondogatták, miért nem viszem tovább ezt. Viszont sokszor nem hallod az idegen zajtól a saját hangod. Főiskolán már karikatúráztam, és imádtam. A diploma után úgy döntöttem, a magam főnöke akarok lenni, és teljesen szokatlan dolgot csinálni: karikatúra és rajz.

A rajzolás minden fortélyát magadtól tanultad. Nem érezted, hogy így egy kicsit nehezebb volt elkezdeni a művész karriered?

Sokat gondolkoztam ezen, és arra jutottam, hogy ha tanárom lett volna, akkor csak a saját stílusát tudja megadni, vagyis nem alakul ki a sajátom. Volt egy szobrász ismerősöm is, aki brutálisan jó szobrokat csinált, felvették a szakra, de ott megutálta, kiölték belőle a kedvet. Nehezebb ez az út, de édesebb a sikerélmény. Nem baj, ha csak te ujjongsz magadnak a négy fal között, hogy sikerült, legalább nem néz senki bolondnak.

Honnan jött az Artemiss név?

Először a “Karikatúra Angie” név volt, random, lényegretörően. A Facebook-on még ezzel a névvel szerepelek. Utána az Angie Art, de éreztem, hogy nem egész. Aztán összeállt. Kitaláltam a “Miss Art”-szókapcsolatot, fordítgattam, ArteMiss-Artemisz a vadállatok istennőjének neve. Mérhetetlenül imádom a vadállatokat. Sőt a leírása is teljesen jellemzett! Valamint megjegyezhető is, így kialakult a végleges forma, egy nagymacska tappanccsal.

A Selye János Gimnáziumban érettségiztél. Ott is kamatoztattad kreatív tudásod?

Azt hiszem másodikosként amikor a negyedikesek osztályát díszítettük, vállaltam az oroszlánrészét a dolognak, ha mondhatok ilyet, és a nagyon jó fej és kreatív osztálytársaim segítségével egy igazi western-indiános-vonatüldözős dolgot hoztunk össze. Nem emlékszem másra, de tanulni néha úgy tanultam, hogy kis rajzokat készítettem a szöveghez. Teljesen elvette az időmet a tanulás. Az első karikatúrámat egyébként az osztályfőnökömnek készítettem, ballagásra. Róla lopva készítettem képeket telefonnal tanítás közben, hogy meglepetés legyen.

2013-ban a komáromi kórház gyermekosztályának kórtermeit is kifestetted. Ennek az ötlete honnan jött?

Egy ismerősöm keresett meg ezzel, és nagyon jó dolognak tartottam. Sosem fogom elfelejteni a kórházban azt a kisfiút, aki ragyogó szemekkel figyelte, hogyan festem a mesefigurákat a falra. Igazán szívmelengető volt.

Hogyan képzeljük el az alkotásod folyamatát? Mi zajlik benned festés vagy rajzolás közben? Milyen érzéssel tölt el maga az alkotás?

E- mailen megkapom a fotókat a személyekről, majd egy jellemzést kérek róluk, hogy teljesen “ismerjem őket” mik az álmaik, milyenek ők, szokásaik, sztorik röviden. Aztán az agyam dolgozik.Van mikor éjjel felkelek, és elmosolyodom, mert kitalálok egy jó koncepciót. Nincs két ugyanolyan ember, így rajz sem. Utána vázlat, majd kontúr, árnyékolás, apró részletek, aztán kész is. Kulisszatitkokból legyen ennyi elég. Mosolygok, néha fel is nevetek, mert olyan jót találtam ki hogy, tudom, imádni fogják. Kicsit olyan mintha Frankenstein főzne, csak ez csupa aranyos dolog.

Mi mindennel fogalakozol?

Karikatúrával leginkább. De inkább sztorirajznak mondanám. Nem gúnyrajz, mert ugye a karikatúra az, tehát szépek a figurák, szebbek mint élőben, mégis mesekönyves, amolyan Disney-s. Néha filmsminkeléssel (véres mozi sminkkel) vagy aranyos arcfestéssel is. Az állatrajzokat is szeretem. Mostanság rengeteg tigrist rajzoltam, de volt már dolgom nagymacskákkal, kutyákkal, macskákkal, nyuszikkal illetve portrékkal is. De a jóég tudja mivel nem kerestek még meg. Egyszer még Tutankhamon fejet is kellett faragnom, egy dekor szarkofágra. Régebben airbrusholtam autóra, festettem falra valamint illusztráltam is. A művészet szinte minden ágában kipróbáltam magam.

Milyen stílusirányzatban és milyen technikai eszközökkel alkotsz?

A saját stílusomban alkotok, az olyan Disney-irányzat, illetve inkább realisztikus Az a lényeg, hogy minnél közelebb álljon a valósághoz. Ceruza, filcek, airbrush, porkréta. Néha minden keveredik.

Rendelni is lehet tőled képeket. Minden megrendelést elvállalsz, vagy vannak prioritások?

Nem mindent. Ez változó. Függ attól, mennyi munkám van, illetve mit kér a megrendelő.

Mennyi idő alatt készül el egy műalkotásod?

Fesztiválon van tízperces skicc karikatúra, de a műtermi kidolgozott több napig is eltart. Hét-tíz nap az átlag, ami alatt elkészülök. Volt már VIP megrendelésem is, ami másnap reggelre kellett, így éjt nappallá téve dolgoztam nap, nyilván felárral.

Ha mondjuk, megrendelnek tőled egy portrét fényképről dolgozol, vagy jobb szeretsz személyes kapcsolatokat létesíteni az “alannyal”?

Az embereknek nincs idejük órákat modellt állni, ezért inkább fotóról dolgozom, amit e-mailben kapok meg. Több képet szoktam kérni, de mindig beszélgetek is az illetőről. Fesztiválokon is imádok az emberekkel beszélgetni, így sok információt árulnak el magukról, amiket beleépíthetek a “karikatúra” rajzba.

Hol találkozhatunk a munkáiddal?

Leginkább a www.artemiss.hu oldalamon, a Facebookon a szintén (https://www.facebook.com/artemisshu/ ). A Facebookon még sokan a magán és üzleti mix oldalamon keresnek (“Karikatúra Angie”) . E-mailben az artemisshu@gmail.com-ra lehet írni, mert nemcsak megrendeléseket vállalok, hanem esküvőkön, születésnapokon és különböző rendezvényeken élő karikatúra rajzolást is.

Változott valamit a stílusod az évek során? Ha igen, hogyan?

Ezen már én is sokat gondolkodtam, változott rengeteget, de mindig abban a pillanatban ahol jártam épp, azt jónak láttam, de visszanézve azt mondanám, “jesszus”. Igazából csak rajzoltam, rajzoltam, és a vonalaim valahogy finomodtak. S az idő is rövidült pl. a fesztiválrajzoknál, negyvenöt perccel kezdtem, ma már nyolc-tíz, de öt percre szeretném hozni a minőséget megőrizve, az emberek rohannak.

Vannak-e olyan művészek, akiket őszintén nagyra tartasz, esetleg inspirálnak is az alkotás során?

Rengeteget. Nem is tudom felsorolni őket, sokukat követem az interneten. Mindenből, amit látunk lehet inspirálódni. Van kihez fejlődni, az mindig jó.

Művészemberként mit tartasz eddigi legnagyobb sikerednek?

Minden sikernek örülök, mert a nulláról indultam egy nem mindennapi szakmában. Első illusztrálás, első interjú vagy amikor beválogattak Londonban a legjobb művészek közé, egészen fiatalon. Amikor a TV-ben élőadásban rajzoltam. Rengeteg kis és nagy siker. Csak akkor tudsz valamit igazán értékelni, ha igazán meg is dolgozol érte. Ma is örülök, ha sikerül egy új figura, ilyenkor ez olyan, mintha valaki irányítaná a kezem, és végül én is meglepődök, hogy milyen jó lett.

A művészeten kívül mi az ami boldoggá tesz?

Fotózás, utazás, állatok, tigrisek, kutyáim, kislányként tudok örülni a mások által jelentéktelennek tartott dolgoknak. Múltkor a paprika, amit felvágtam vigyorgó fejet ábrázolt. Síkítva újságoltam el mindenkinek, mintha a lottón nyertem volna.

Milyen céljaid vannak a jövőre nézve? Hová lehet ebből a világból fejlődni? Meddig lehet ebben a világban fejlődni?

Ez jó kérdés. Mindig más. Most azt teszem, ami boldoggá tesz, és folyamatosan jönnek ötletek. Sok kudarc, felállás, újraötletelés. Újratervezek, mint a GPS. Talán az utazást és a rajzot összehozni, vagy valami teljesen másba is belekezdeni a rajz mellett. Tenni kell a dolgunkat, ami boldoggá tesz, és valahogy ha ezt teszed, fejleszted is magad, hisz nem munkának nézed, hanem szenvedélynek, így észrevétlenül is kifaragod magadnak a kis “szobrodat”, magadat. Aztán jön egy újabb ötlet, és megint újabb. A boldogság a lényeg. Maga az út, és nem a vége, a csúcsa. Soha nincs csúcs, mindig van olyan, amit még nem tudsz. Bárkitől tanulhatsz. A változás a biztos, az egyetlen biztos dolog. Nem szabad korlátok közé szorítani magunkat.

(komaromonline.sk, fotók: Angie fotóarchívuma)

az interjút készítette Magyarics Arianna