komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Oltás nélkül kötelező karantén vár mindenkire, még az ingázókra is

 

Martin Klus külügyi államtitkár bejelentette, hogy július 9-től, azok számára, akik nincsenek beoltva, függetlenül attól, hogy milyen jelzésű országból térnek haza, kötelező lesz az öt napos  karantén.

Az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský szerint az eddigi  jogszabály, mely szerint a beoltott és koronavíruson átesett a szlovák állampolgárok oltási igazolvánnyal szabadon utazhattak a zöld országokba, nem volt kellőképpen átlátható, ezért mostantól nem az államokat sorolják külön kategóriába, hanem szlovákia állampolgárait osztják két csoportra: oltottakra és oltatlanokra.

Az oltottak közé tartozik mindenki, aki legalább tizennégy napja megkapta valamelyik kétfázisú vakcína második dózisát is, illetve az egydózisú, Johnson&Johnson vakcina beadásától számítva huszonegy nap telt el.

Az oltottak közé sorolják azokat a személyeket is, akik az elmúlt 180 napban átestek a koronavírus fertőzésen és valamelyik oltás első dózisát legalább tizennégy napja vették fel.

Az oltatlan állampolgárokra szigorúbb szabályok vonatkoznak. Az országba való beutazáskor regisztrálniuk kell az eHranica rendszerbe, és kötelező karanténba kell vonulniuk. A karantén hossza tizennégy nap, de az ötödik napon készült negatív PCR-teszt eredményének bitrtokában meg lehet szakítani.

Az egészségügyi tárca vezetője közölte, hogy az ingázók augusztus 9-ig kapnak halasztást, hogy beoltassák magukat. Addig még hét napnál nem régebbi PCR-teszttel átléphetik a határt. Utána megszűnnek a kivételek, rájuk is vonatkozni fog a karanténkötelezettség.

(komaromonline.sk, FL)

Hozzászólások

hozzászólás