komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Oláh Ilona tanárnő megtöltötte a Zichy-pontot szeretettel

  •   

2019/12/22

Ajándékozni sok mindent lehet. A legszebb ajándékok egyike az élmény. A felejthetetlen, a szeretetteljes. Egy ilyen élménnyel szerette volna a közelgő karácsony alkalmából megajándékozni a Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás mindazokat, akik az égisze alatt Janković Nóra újságíró januárban elindított Könyvsarok Irodalmi Klubestek rendhagyó, Karácsonyi történetek c. beszélgetésén, melynek vendége a Pro Urbe- és Magyar Örökség-díjas, Vitézi Rend tagjává avatott, Oláhné Domonkos Ilona tanárnő, a Komáromi Református Egyházközség gondnokasszonya volt, december 19-én részt vettek.

A komáromi Zichy-pontban már jóval a kezdés előtt gazdára találtak még a pótszékek is. Az érdeklődést már csak a várakozás öröme múlta felül, hogy a mindenki által nagyra becsült Oláh Ilona tanárnővel, mindenki szeretett „Icuka nénijével” ismét találkozhatnak.

Mire Varga Tamás a polgári társulás megalapítója és elnöke megnyitotta az estet, és szívből jövő szeretettel köszöntötte a tanárnőt, már sokak tekintete csillogott a meghatódottságtól és az örömkönnyektől.

 

 

Ahogy a vendégé is, akit a műsor legelején egy karácsonyi verses összeállítással köszöntöttek a komáromi Csillag óvoda kicsinyei. A jelenlévőknek Icuka néni elmondta, hogy az első karácsonyán, amire visszaemlékszik, annyi idős lehetett, mint a fellépő kis óvodások. Csak az ő gyerekkorában Nagymegyeren, ami akkoriban még egy igazi, a szó jó és nemes értelmében véve parasztfalu volt, nagyon más volt még a világ. A házakat néha hetekig nem zárták, hiszen a falubeliek, kicsik és nagyok, mind ismerték egymást és megbíztak egymásban. Karácsonykor egyszer aztán emiatt volt is nagy ijedtség, mert már lefeküdtek aludni, amikor egyszer csak a betoppantak hozzájuk a mendikáló gyerekek, és némi adomány reményében rázendítettek a karácsonyi énekekre.

 

 

Szülei már lemondtak a gyermekáldásról, és az örökbefogadást latolgatták, amikor az Úr megajándékozta őket a kis Ilona Viktóriával, aki második nevét a fiatalon elhunyt nagynénje emlékére kapta. Nagy szeretetben, megértésben nevelték. Különlegesen boldog gyermekkort biztosítottak számára, ami azonban nem azt jelenti, hogy ajándékozás helyett elhalmozták volna. Az angyalok mindig otthagyták szerény ajándékukat a család sezlonján, amiknek a nagy részét a tanárnő a mai napig Viktor mackó „felügyeletével” őrzi.

A tanárnő, aki három bombázást élt át, őszintén mesélt a második világháborús évek viszontagságairól, a szappanfőzésről, az akkori szerény karácsonyokról, amikor maguk készítették otthon a citrom, vanília és kakaós ízesítésű szaloncukrot, majd szépen selyempapírba és „lánnába” csomagolták. Ínséges, nehéz évek voltak, melyeket soha nem tudott kitörölni az emlékezetéből.

 

 

Az adventi időszakban kötötték össze életüket a férjével, a Selye János Gimnázium megboldogult legendás matematika tanárával, Oláh Imrével is, egy felettébb viccesre sikeredett polgári esketésen, majd nagy titokban Isten színe előtt is örök fogadalmat tettek. Harmonikus, boldog házasságban éltek. Náluk a perlekedés szinte ismeretlen volt, utoljára 1965-ben vesztek össze. Istenhitük mellett a másik végtelen szeretete és tisztelete tette az Úr ajándékává a kapcsolatukat.

A legfontosabb az ember életében, hangsúlyozta többször is a tanárnő, az Istenhit, majd utána következik a család, a nemzeti hovatartozás megélése és a hivatás. Neki szerencséje volt, ismerte el, mert megvalósult a gyermekkori álma, édesapja alma materében, a „piros iskolában” taníthatott egy életen át. Soha nem érezte munkának a hivatását, számára a „gyerekei” oktatása-nevelése öröm volt. Kicsit betöltötték azt a fájó hiátust, azt a hatalmas űrt, amit a saját gyermekáldás hiánya hagyott benne.

 

 

Az érzés, a szeretet kölcsönös lehetett mindenkor, hiszen a teremben ülő volt diákok, akik ennyi év elteltével is együtt nevettek és pityeregtek tanárnőjükkel, virágokkal, dallal és olyan áradó szeretettel vették körül egykori pedagógusukat, ami igazi örömünnepé varázsolta a közös adventi várakozás estéjét.

A program végén Oláh Ilona, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának egykori alapító tagja, karácsonyi dalokra, melyeknek a szövegét mindenki megkapta, tanította volt diákjait, kollégáit, barátait és rokonait.

 

 

Mindazok, akik eljöttek Janković Nóra újságíró rendhagyó estjére, a tanárnőnek köszönhetően a karácsonyi szeretet melegségével, és a református egyházközösség mézeskalácsos „egyneked “igéjével „ … És ha vagyonomat mind felétetem is,… szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból. A szeretet soha el nem fogy. “gazdagabban térhettek haza.

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket!

(komaromonline.sk – FL, fotók: Prezmeczky Péter)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

Copyright © 2016-2020 NEC ARTE NEC MARTE P.T. | Newsphere by AF themes.