A Nő és az ő Teste – Felnőttkori kudarcaink oka sokszor a gyermekkorunkban keresendő
2019/10/18
Két évvel ezelőtt, a Zichy-pont Közösségi és Kulturális Központ megnyitásakor Nagy Annamária pszichológus és Ujpál Emőke pszichológus szervezésében indultak el a LelkiErőd-estek, melyek rendkívüli sikere és népszerűsége is azt bizonyítja, hogy az embereknek a mai rohanó, stresszes világunkban egyre nagyobb szükségük van a modern pszichológia nyújtotta kapaszkodókra.
Szinte mindenki panaszkodik, hogy itt fáj, ott sajog, néha magunk sem értjük miért nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, a pillanatnyi vagy éppen időszakos rossz hangulatunk miben is gyökerezik. Töprenghetünk rajta a fejfájásig, hibáztathatjuk mi a főnököt, az anyóst, a globális felmelegedést és a rémhíradót, ostorozhatjuk magunkat nyakra-főre, kellő önismeret nélkül nem fogjuk megtalálni a választ, mert a megoldást máshol, valahol mélyen, lelkünk legtitkosabb múltőrző tartományaiban kell keresnünk.
Sorrendben a nyolcadik előadáson egy teljesen új témakört indított el a két szakember. A Nő és az ő Teste c. esten Nagy Annamária és Ujpál Emőke a magzati kortól a felnőtté válásig egyes fejlődéslélektani szakaszokra lebontva részletezte az életkori sajátosságok jellemzőit, valamint ismertette azokat a leggyakoribb lelki sérüléseket, melyek kihathatnak az ember egész életére. Sőt, mára már több kutatás kimutatta, hogy sejtnyi korunk óta emlékszünk mindenre, ami velünk történt.
Felnőttként, miközben próbálunk helyt állni a különböző családon belüli és társadalmi szerepeinkben nem is gondolnánk, hogy a folyamatos kudarcaink, a társas kapcsolatokon belül adott helytelen válaszreakcióink gyökere esetleg abból fakad, hogy csecsemőként nem kerültünk szimbiózisba az édesanyánkkal és nem alakult ki bennünk az ősbizalom. De miközben kritikusan, elégedetlenül szemléljük önmagunkat a tükörben, sem tudatosítjuk, hogy önbizalomhiányunk és a nőiségünk bizonytalan megítélése milyen szorosan összekapcsolódik az ellenkező nemű szülőnkkel kialakított kisgyermekkori viszonyunkkal. Nagyon sok minden gyökerezik a neveltetésünkben, abban a ránk örökített hagyományban, hogy igen a férfi szemében tudjuk csak megpillantani magunkat. Aki nem élte meg, hogy ő „édesapa kicsi hercegnője”, az később sem fogja a társa mellett igazán szerethető hercegnőnek érezni magát. Frusztrált lesz, a frusztrációból, boldogtalanságból, a „nem vagyok elég jó” érzéséből pedig később különböző pszichés vagy pszichoszomatikus megbetegedések alakulhatnak ki.
Ilyenkor dönthet az ember. Nekivág egy fájdalmas, hosszú önismereti útnak, és elkezdi keresni, megérteni, hogy egy betegség miképpen illeszkedik az élettörténetébe, mélyebb identitásába, hol van ennek valamiféle szimbolikus jelentősége és feloldja a lélek mélyebb rétegeiben megbúvó negatív érzéseket, értelmezi a szorongató emlékeket, feldolgozza a traumákat vagy együtt él mindezekkel mindaddig, míg a szenvedésnyomás súlya cselekvésre nem készteti.
Nagy Annamária és Ujpál Emőke nagyvonalakban ismertették a hallgatósággal Dr. Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta, a Magyar Szomato-Pszichoterápiás egyesület megalapítója által kidolgozott, az emberi test öngyógyító mechanizmusait elindító SzomatoDráma módszer alapját: „Talán a legfontosabb önmagunk, a saját testünk elfogadása és szeretete. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a testünkre, bármilyennek is látjuk, szükségünk van. Majd meg kell szólítanunk, nyitott szívvel, bátran, és megfogalmazni felé az érzéseinket, legyen az megbánás, neheztelés, hála, köszönet, szeretet, elvárás. Ezután pedig érzékszerveinket kihegyezve figyelni a válaszát. Ezen a ponton azonban még nincs vége, ez csupán a kezdet. A kapcsolatot saját testünkkel ugyanúgy folyamatosan ápolni kell, mint a családi, baráti kapcsolatainkat.”
A jó egy órás előadás végén a jelenlévőknek lehetősége nyílt egy rövid vezetett meditáció során elengedni az összes olyan mindezidáig esetleg tudatosan elnyomott nehéz, múltbéli emléknek a terhét, melyek az est során egy-egy elhangzott kérdés során előhívódtak.
(komaromonline.sk – JN)
