komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Még nyolcvankét évesen is gyűjti a győzelmeket a komáromi sportoló

2019/10/2

Az ő korában a legtöbb ember már leginkább egy kényelmes karosszékben ülve tölti a nyugdíjas éveit, és a kerékpárversenyeket legfeljebb a tévében nézi, miközben nosztalgiával gondol azokra az évekre, amikor még ő is biciklin tekert a munkába. Hiába, nem lehet az ember örök fiatal, gondolják, és inkább csatornát váltanak.

A most 82 éves komáromi Csaplár Árpád, a Piko Bike klub tagja, azonban inkább életmódot váltott, és 2007-ben a nyugdíjasklub vezetőségének a bíztatására rajthoz állt a győri Európa Senior kupán hetven év feletti kategóriában, és sikeresen teljesítette is a 45 kilométeres távot. Mindezt úgy, hogy akkor már jó tizenöt éve nem sportolt aktívan.

Fiatalon, még amikor a gépipari szakközépiskola padját koptatta, ismerkedett meg „Árpi bácsi”, ahogy mindenki hívja, a biciklizéssel, és amikor magára öltötte az angyalbőrt, a Dukla Český Krumlov csapatának tagja lett. Már akkoriban is a hosszú távú versenyek embert próbáló kihívása vonzotta. Egyre jobb és jobb eredményeket ért el. 1958-ban a Csehszlovák bajnokságon már a legjobb tíz között végzett 160km-es távon. Idővel a felkészüléseket, az edzéseket, a versenyeket egyre nehezebben tudta egyeztetni a munkájával, a családi élettel, és az öt gyermekes apuka szerepével.

 

 

A sors azonban kiszámíthatatlan, és Csaplár Árpádot ezúttal a vízi sportok felé sodorta. Hamarosan már egy motorcsónakban várta a start pillanatát. Tehetsége már az első versenyen megmutatkozott, így hamarosan bekerült az élmezőnybe. Aktív versenyzői pályafutása során 18 alkalommal vehette át az országos bajnoki címmel járó kupát, és éveken át indulhatott a csehszlovák válogatott tagjaként.

Negyed évszázad múltán azonban úgy gondolta, ideje átadni a stafétát a fiatalabbaknak, és visszavonult. A legendás komáromi sportolót a vízimotorsport szövetség a dicsőségek csarnokában jegyzi, és a nyolcvanadik születésnapja alkalmából életműdíjjal tüntette ki.

Hiába kertészkedett, tevékenykedett a szőlőtőkék körül, a kényelmesebb életmód, és az idő múlása egyre jobban megviselte az ízületeit, egyre több mozgásszervi panasza lett: „A lépcsőkön már csak úgy tudtam felmenni, hogy az egyik lábamat húztam a másik után. Miután ismét elkezdtem aktívan sportolni, egyre szabadabb lett a mozgásom. Ma már, ha sietek, kettesével szedem a lépcsőfokokat. Az orvosaim is csodálkoznak ezen a nagyfokú javuláson. “– mesélte elégedetten Csaplár Árpád.

 

 

A győzelmi serlegek száma azóta is folyamatosan növekszik. A múlt évben is a Kukkonia Easy elnevezésű 33 kilométeres szakaszon a hatvan felettiek közt kategóriájának győztese lett. „Kellemetlen, hogy a hatvan fölöttiek kategóriájában hozzám képest mindenki fiatal, mivel a legtöbb versenyző épphogy csak átlépi a hatodik ikszét. A sebességem azonban átlagban még mindig a 30km/órát. “– magyarázza, majd hozzáfűzi, hogy nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmód betartására. Véleménye szerint ugyanis a hosszú élet titka a mértékletesség és a mozgás. Pontosabban, a biciklizés.

 

 

A kétkerekű járgányok közül nem csak azt a versenykerékpárt tartja nagy becsben, amit a fiától kapott, valamint a Cannondale ( Peter Sagan ilyennel nyerte el a világbajnoki címét) biciklijét, hanem a komáromi veterán klub tagjaként azt a nyolc veterán motorkerékpárt is, amiket hobbiból nagy szenvedéllyel „javítgat “.

A nyugdíjasként is aktív és sikeres sportoló szerint a legfontosabb azonban, hogy ne hagyjuk abba a légzést, mert az az élet alapja.

(komaromonline.sk-JN, forás és fotók: JOJ TV)

Hozzászólások

hozzászólás