komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Még lehet jelentkezni az egyetemre

MEGOSZTÁS:

A 2004-ben alapított Selye János Egyetem Szlovákia legfiatalabb állami felsőoktatási intézménye. Létrehozásával a felvidéki magyar kisebbség régi álma teljesült, hogy önálló felsőoktatási intézményben biztosítson magas színvonalú képzést. Végzett hallgatóink az elért szakmai és nyelvi tudásuknak, valamint a kommunikációs készségeküknek köszönhetően megállják a helyüket mind a szlovák, mind a magyar, mind pedig a nemzetközi munkaerőpiacon. Küldetésünknek tekintjük az anyanyelvi oktatást, hogy a jövőben is legyen megfelelő öntudattal és készségekkel egyaránt rendelkező magyarság a Felvidéken. Döntöttél már? Szerezz nálunk diplomát! – áll az egyetem honlapján.

Miért dönts a Selye János Egyetem mellett?

  • Szlovákiában egyedülálló módon, a teljes képzés alatt magyar nyelven tanulhatsz, sőt a tanulmányaid folyamán felmerülő összes ügyet magyar nyelven is intézheted.
    • Az ország egyik legjobb kollégiumában lakhatsz, frissen felújított fürdőszobákkal és bútorokkal várnak téged. A kollégiumi férőhelyet igénylők nagy része elhelyezést nyer.
    • Sikeresen teljesített érettségiddel máris felvételt nyersz hozzánk.
    • Nappali tagozatos hallgatóként tandíjmentesen hallgathatod az órákat.
    • Hallgatói notebookot igényelhetsz.
    • Ingyenes nyelvoktatásban részesülhetsz.
    • Egyetemi könyvtárunk és jegyzetboltunk gondoskodik a szükséges szakirodalomról.
    • Termeink projektorral felszereltek, minden kar rendelkezik szaktantermekkel és ingyenes WIFI-hálózattal is.
    • Számos ösztöndíj-lehetőség vár rád, valamint tanulmányi, szociális és motivációs juttatásokat is kaphstz.
    • Külföldi részképzéseken vehetsz részt. Nálunk nem csak az Erasmus+, de a Ceepus program is elérhető.
    • Gazdag kulturális életet élhetsz, melyről nagyrészt a hallgatói önkormányzat/Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata gondoskodik.
    • Számtalan sportolási lehetőséget kínál az ingyenesen használható sportközpont, ahol mindenki megtalálhatja a kedvére való mozgáskultúrát (aerobicórák, labdajátékok, fitnesz…), de a komáromi termálfürdő és uszoda is elérhető a vízi sportok kedvelői számára.
    • Az egyetemi bál, a gólyatábor, a tanár-diák estek, és a Komáromi Egyetemi Napok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy összetartó közösség tagjává válj!

Jelentkezési határidők

A Selye János Egyetem egyes karaira az alábbi jelentkezési határidők vonatkoznak. Felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy a megadott határidő után beérkező jelentkezéseket nem fogadják el.

Alapképzés
A jelentkezési ív beadásának határideje: 2016. 03. 31.

Mesterképzés
A jelentkezési ív beadásának határideje: 2016. 06. 30. 

 

A jelentkező diákok a Selye János Egyetem bármelyik karára kétféle módon adhatják be jelentkezésüket:

Elektronikusan

Postai úton

A Selye János Egyetem azt tanácsolja a jelentkezőknek, hogy az elektronikus jelentkezési módot válasszák. Azon érdeklődők, akik több tanulmányi programra szeretnének jelentkezni, minden tanulmányi programra külön jelentkezést kell beadniuk, és minden jelentkezésért be kell fizetniük a felvételi díjat. A hiányos jelentkezések esetén a jelentkezőket felszólítjuk a hiányosságok eltávolítására. A határidő lejárta után beadott jelentkezéseket nem fogadunk el.

Azoknál a jelentkezőknél, akik idén, 2016-ban fognak érettségizni, a negyedikes félévi adatokat tünteti fel a 4. év jegyeihez és a tanulmányi előmenetelét a középiskolája hitelesíti. Azok a jelentkezők, akik már 2016 előtt érettségiztek, feltüntetik az érettségi átlagát is. A középiskola általi hitelesítés ebben az esetben nem kötelező. A harmadik oldalon a jelentkező feltünteti, hogy látogatott-e már más felsőoktatási intézményt Szlovákia területén (akkor is, ha nem fejezte azt be). Végül feltünteti a dátumot, és aláírja a nyomtatványt.

Részletes információk itt érhetők el.

(www.ujs.sk)

Show Buttons
Hide Buttons