komaromonline.sk
INTERJÚ
Liszka József: A húsvéti ünnepkör
  •   

Beszélgetés Liszka József, néprajzkutatóval, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának igazgatójával, a Selye János Egyetem oktatójával, aki a modern néprajztudomány elismert kutatója és képviselője. Etnológusként komoly érdeme van abban, hogy Szlovákiában a magyar etnológia igényes és nemzetközi elismerésnek is örvendő tudományággá vált. A Selye Egyetem oktatójaként a fiatal tudósgeneráció kinevelésében is fontos szerepet vállalt.

A húsvéti ünnepeknek nincs állandó meghatározott időpontja. Ennek az időpontja tulajdonképpen mi alapján van meghatározva?

A keresztény ünnepeket két fő csoportba lehet beosztani. Vannak a szoláris ünnepek, melyeknek az időpontját a Nap járása szerint határozták meg. Ezeket minden évben ugyanazon a napon tartják, kötött dátumuk van. A másik részt pedig a lunáris ünnepek alkotják, ezeknek a dátumát évente, a hold növekedése alapján határozzák meg, így mindig más-más időpontra esnek. A húsvét is ezek közé tartozik. Az ünnep időpontja mindig a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő első holdtölte után következő vasárnap.  

A húsvéti ünnepkör valójában mikor kezdődik, a farsang végetértekor vagy virágvasárnapon?

A húsvéti ünnepkör – amely voltaképpen egy régebbi, „pogány” tavaszváró ünnepkörnek a megkeresztelt, egyházi változata – tágabb értelmezésben, a farsang végetértével, és a negyvennapos böjttel kezdődik. Szűkebb értelmezésben azonban a virágvasárnappal veszi kezdetét. Talán nem haszontalan megemlíteni, hogy a falvakban, még ezt megelőzően, a tavaszi kúttisztítással kezdték az ünnepvárást. Régebben nem volt minden háznál kút, miközben a tiszta víz fontos életeleme minden településnek, így a meglévő, általában közös kutakat nagy becsben tartották.  Az Ipoly menti Leléden például, ahol csupán három volt, még a 20. század elején is a legények közösen kitisztították, majd hatalmas ünnepséget tartottak a nap végén. Ehhez a képzetkörhöz kapcsolható az a bajor szokás, miszerint húsvét előtt a kutakat tojásfüzérekkel díszítik fel. Ez korábban szintén a kút- és forrástisztítás szokásával járt együtt, mára viszont egyre inkább terjedő idegenforgalmi látványossággá alakul át. 

A virágvasárnapi ünnepségek régen miképpen zajlottak, és mióta tesznek ezekről említést a történelmi adatok?

A húsvétvasárnapot megelőző virágvasárnaphoz már a középkortól kezdődően kapcsolódnak egyházi jellegű szokások. Ezek közül az egyik legismertebb a Jézus dicsőséges jeruzsálemi bevonulását idéző körmenet, melyen a mediterrán országokban pálmaágat vittek a hivők. Az ünnep erről kapta a régi egyházi elnevezését is Dominicca palmarium. A szentelt pálmaág Krisztus győzelmét jelképezte az ördög és a halál felett. Azokon a területeken, így hazánkban is, ahol ez a növény nem honos, rendszerint barkával helyettesítették, melynek a megszentelése is ezen a napon történik. Régen a virágvasárnapi körmenet részeként, elsősorban a német nyelvterületen, egy fából készült szamár hátán ülő Krisztus alakot toltak végig a városon. Egy bártfai adat arról tanúskodik, hogy a szokás korábban nálunk is ismert volt, mára azonban teljesen a feledésbe merült. 

A felszentelt barka később milyen funkciót töltött be az emberek életében?

A népi hiedelem szerint az első tavasszal kizöldellő első bokornak, a barkának is termékenységvarázsló ereje van, ezt a hiedelmet bizonyítja az a szokás is, hogy a lányokat fűzfavesszővel megkorbácsolják. A megszentelt barkához egyébként nagyon sok népi hiedelem kapcsolódik, ezek közül a legelterjedtebb, hogy rontás ellen beszúrták a megszentelt az eresz alá, hogy védje a házat a villámcsapástól. A gömöri Péterfalván (de másutt is!) rontás ellen szentelt barkával füstölték meg az ólak belsejét. De sok helyen gyógyításra is használták a barkaszemeket. Univerzális gyógyító erőt tulajdonítottak ennek a „szentelménynek”. 

Melyek azok a népi szokások, amik a nagyhét első napjához, a virágvasárnaphoz köthetők?

Ehhez a naphoz a mi tájainkon a leginkább két leányszokás köthető, a kiszehajtás és a villőzés. Sokan archaikus magyar szokásnak tartják ezeket, pedig nem annyira ősiek, és nem is köthetőek etnikumhoz. A gyökerei a középkorba nyúlnak vissza, amikor a pestisjárványok idején szalmabábut készítettek, és pap kíséretében, egyházi énekeket énekelve kivitték a betegséget jelképező bábut a település szélére és ott elégették. Érdekes, hogy egyes források szerint az ebből kialakult, tehát népivé vált kiszehajtást egy időben tiltotta az egyház. Ez a szokás egyébként ismert a német nyelvterület bizonyos részein, a cseheknél, lengyeléknél úgyszintén. A szlovák nyelvterületen is megtalálható, „vynášanie smrti” néven. 

Hogyan kel elképzelnünk a kiszehajtást?

A kiszehajtás a néprajzi eszközökkel megfogható időszakban, tehát a 19–20. században a Zoborvidékén, valamint az Ipoly mentén rögzített népi szokás. A virágvasárnapi litánia után az eladósorban lévő lányok egy menyecskeruhába öltöztetett szalmabábut – melyet területenként más-más néven neveztek – énekszó kíséretében a falu határába vitték. Itt aztán azt a patakba hajították, vagy amennyiben az nem volt, elégették. Úgy tartották, hogy ez által megszabadítják a falu népét a betegségektől, ínségtől valamint a tél viszontagságaitól. Hazafelé jövet aztán fűzfaágakat vágtak a villőzéshez, melyekkel képletesen behozták a tavaszt, és a termékenységet a faluba.

 maxresdefault

A faluszéléről visszatérő vidám leányok mikor kerítettek sort a villőzésre?

A villőzést mindjárt a kiszehajtás után rendezték meg. Ez, a kiszehajtáshoz hasonlóan Közép-Európa szerte ismert szokás volt, a magyar nyelvterületen mára már csak a Zoborvidéken maradt fenn.  Egyes helyeken, így Zséren is, az iskolás lányok szalagokkal, himestojásokkal feldíszített fűzfaágakkal járták végig a falut, míg másutt csupán a rokonokhoz, ismerősökhöz mentek el, és ott köszöntő énekeket mondtak.

Gímesen pl. a következő maradt fenn: 

„ Villő, villő, selem sátor

   Várj meg, villő, várj meg,

   Hadd vegyem rám a gyócsingem,

   Krilejaszom, krisztelajszom!

   Siskó mögött ül egy asszony,

   Szálljon le és adjon egy tojást.” 

Viszonzásul a háziaktól tojást kaptak, illetve a háziasszony letört egy darabkát a villőágból, azzal megsuhintotta a lányokat, „Mind menjetek firjhöz!”felkiáltással. 

A nagyböjt utolsó hetének egyik jeles napja a nagycsütörtök. Mit kell tudni erről a napról?

A nagycsütörtök, a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja. Az esti szentmise, az utolsó vacsora miséje a szenvedésre induló Jézus búcsúja övéitől. A mise végén elhallgatnak a harangok, feladatukat kereplők veszik át, egészen nagyszombatig. Egyébként a mondás szerint ezen a napon a harangok Rómába mennek. Egy 16. századi történet szerint egy alkalommal a Szent Péter bazilika harangozója egy alvó alakot talált ebben az időszakban a harang mellett. Miután felébresztette az idegent, az elmesélte neki, hogy ő egy kézsmárki iparos legény, aki hallotta a mondást, ezért titokban odakötözte magát a kézsmárki templom harangjához, hogy azzal együtt eljusson az örök városba.    

Nagypéntekhez, mely a nép körében általános tisztálkodási nap volt, köthető a böjt valamint a keresztútjárás is. Ez utóbbi, hogy alakult ki?

A keresztény világban ezen a napon emlékeznek meg Jézus kereszthaláláról. Nagypénteki tradíció a keresztútjárás, körmenet. Ennek során emlékezetbe idézik Jézus szenvedésének egyes stációit. A középkorban még eljátszották Jézus útját egészen attól kezdve, hogy Ponthius Pilátus római helytartó elítélte, egészen a Golgotára jutásig, a keresztre feszítésig. Jeruzsálemben ez a hagyomány még ma is él, ott Jézus passiójának mind a tizennégy állomását hűen bemutatják. Az európai kultúrában ezeket, az állomáshelyeket szimbolizálandó, kálváriákat építettek, melyek Krisztus szenvedésének útját jelképezik. Nálunk ezek a körmenetek sokkal visszafogottabbak, hiányoznak belőlük a teátrális elemek. Imádkozva, énekelve vonulnak végig a hivők a kijelölt útvonalon. A kálváriák kialakulása egyébként azzal magyarázható, hogy korábban, még a középkor folyamán, a keresztényekben erősen élt az igény, hogy életükben egyszer eljussanak a Szentföldre, Jeruzsálembe, és végigjárják Jézus Krisztus szenvedéssel teli útját. Mivel a középkorra kialakult politikai és hadi viszonyok miatt azonban a Jeruzsálembe való eljutás egyre nehézkesebbé vált, jeruzsálemi mintára a 15. századtól elsősorban Spanyolországban és Itáliában kálváriákat kezdtek építeni.  Közép-Európába voltaképpen az ellenreformáció időszakában került és terjedt el. Noha a közhiedelem szerint az első terjesztői a ferencesek (akik 1342 óta a Szentföld őrei voltak), igazi meghonosítói, legalábbis a mai Szlovákia területén (tehát nagyjából a történeti Felső-Magyarországon) a jezsuiták voltak. A történeti Magyarország első kálváriája egyébként Nagyszombatban készült 1647-ben. A további kálváriaépítmények is a kezdetben elsősorban a korabeli Felső-Magyarország területére koncentrálódtak (1665: Besztercebánya; 1696: Pozsony; 1702: Léva; 1721: Eperjes; 1737: Kassa; 1744: Selmecbánya stb.). A gazdag, igen gyakran főúri finanszírozással létrehozott kálváriákhoz a 19. század második felétől csatlakoztak az igénytelenebb, rendesen közadakozásból létrehozott falusi kálvária-együttesek. Mára számos dél-szlovákiai település bel- vagy külterületén találunk kálváriát (Andód, Deáki, Érsekújvár, Ímely, Köbölkút, Naszvad, Szőgyén, Udvard és a sort még hosszan folytathatnám…) 

Az ünnepvárás időszakának utolsó jeles napja a nagyszombat.

Nagyszombat az egyház tanai szerint a feltámadás ünnepe. A nagyhét három utolsó napján Krisztus halálának emlékezetére eloltották a gyertyákat és csak ezen a napon, a föltámadás ünnepére gyújtották meg újra a délutáni liturgia alkalmával. A húsvéti tűz meggyújtásával kezdetét veszi az emberiség megváltásának örömünnepe.  Ezután következett a feltámadási körmenet. Ezen a napon a Bodrogközi, és Ung-vidéki  görög-katolikusok, pászkaterítővel lefedett kosárban elviszik a húsvéti ételeket a templomba felszentelésre. A jellegzetes ételek a kalács, tojás, az édes túró, sonka, bárány. 

A húsvétvasárnaphoz milyen szokások köthetők?

Húsvétvasárnap elsősorban a gyerekek számára jelent igazi örömet, hiszen a szokás szerint ezen a napon hozza a nyuszi a tojást. Ez nem tartozik az egyházi szokások körébe, hanem egy viszonylag új keletű hagyomány, mely a német nyelvterületről gyűrűzött be hozzánk a 19. század második felében. Egyébként nagyon sok találgatás szintű hipotézis van arra vonatkozóan, hogy miért épp a nyuszi hozza a tojást. Az egyik elfogadható magyarázat szerint a tojáshoz, a termékenység szimbólumához, csak egy rendkívül termékeny állat volt párosítható, ez pedig a nyúl. Véleményem szerint azonban sokkal hitelesebb egy másik magyarázat. Az elzászi területeken, ahol azelőtt a gyöngytyúk hozta a tojást, ennek az állatnak a német neve Hasel, míg a nyúlé pedig Hase, és a kultúrában nemegyszer előforduló tévedés folytán, idegen nyelvterületekre tévesen került el, így a nyúlé lett a főszerep.  

Húsvéthétfőn mindenütt elterjedt szokás volt a locsolás?

A mi térségünkben igen. Ezen a napon elterjedt szokás volt, hogy a lányokat meglocsolták, de a régi időkben ez egészen másképpen zajlott. A legények kihúzták a kútból a vizet, és a teli kannákkal nyakon öntötték a lányokat. Egyébként az ember ősi időktől kezdve hitt a víz tisztító erejében. A locsoláshoz, valószínűleg később, amikor már kölnivízre, de legalábbis szódásüvegre „szelídült” rengeteg locsoló vers kötődik, a pajzántól a humorosig.

Nem jöttem egy napra,

Se nem egy órára,

Engedelmet kérek

A locsolkodásra.

Ma van húsvét napja, második hajnala,

Melyben szokott járni az ifjak tábora.

Serkenj fel ágyadbol, cifra nyoszolyádbol

Add ki hímesedet arany kosaradból.

Add ki most szaporán, ne késsünk sokáig,

Hogy a mi seregünk mehessen tovább is.

Hogyha belôle bár kettôt-kettôt kapunk,

Finom rózsavízzel szépen meglocsolunk!

Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,

Csepegjél, rózsavíz erre a kislányra.

Rózsavíztôl, majd meglátod, szép es ügyes leszel,

Ugye, kislány, a zsebembe piros tojást teszel?

E háznak kertjében van egy rózsatõ

Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtõ

Vizet öntök a fejére

Szálljon áldás a kezére

Az Istentõl kérem

Piros tojás a bérem

                                                      /Berencs, Zoboralja/ 

Annak ellenére, hogy ezeknek igencsak gazdag a tárháza, viszonylag új keletűek.  A keletkezésük időpontjáról nincsenek pontos adataink, de én nem tartom valószínűnek, hogy miközben kivonszolták a lányokat az udvarra, verset mondtak a legények. Míg a locsolás az egész magyar nyelvterületen egységes hagyomány volt, addig a locsolóversek már területileg eltértek. A Bodrogközben és az Ung-vidéken, sokkal komolyabb, hosszú, körmönfont verseket mondtak, melyek zöme nem vezethető vissza népi eredetre. A kutatók megállapítása szerint ezeket többnyire a sárospataki református kollégium diákjai írták, majd idővel átkerültek a köztudatba.  A Mátyusföldön, Érsekújvár környékén és részben az Ipoly-mentén a locsolással egyenértékű vesszőzés volt szokásban húsvétkor. Ez a, főleg nyugati szláv területeken ismert szokás, egyes egyházi adatok szerint abból ered, hogy a böjt idején tilos volt a házasélet, és ha valamelyik fél ezt megpróbálta megszegni, akkor a másik rásuhintott fűzfavesszővel.  Mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma országszerte az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A hagyomány szerint mindig két tojást kellett adni a legényeknek, mert azt tartotta a népi hiedelem, hogy különben sánta lesz a feleségük. A tojás ősi termékenységszimbólum, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe és a 12. század óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére leggyakrabban hagymalevet használtak. De viaszolással és karcolással is díszítettek tojást. 

A régi paraszti kultúrákban kifújt tojásokat festettek?

Kifújt tojásokat a villőzésnél használtak, amikor is felaggatták őket a villőágra. A locsoláskor ajándékba adott festett tojásokat azonban nem fújták ki. A tojásfestés szokása még napjainkban is elterjedt, bár egyre több helyen ajándékoznak készen vásárolt csokoládétojásokat is.

Remélhetőleg azonban, a még fennmaradt hagyományainkat sikerül megőriznünk, és továbbadnunk.

Video: Liszka József – A néprajzi adattárainkat napról-napra bővítjük (forrás: Fórum Intézet)

(komaromonline.sk, foto: ujno.sk)

az interjút készítette Janković Nóra 


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

About the author

komaromonline.sk

Like Us On Facebook