komaromonline.sk
HÍREK
Pionírszív itthon
  •   

2019/4/18

A budapesti Örkény Színház május 9-én a komáromi Matica slovenská színháztermében adja elő Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című regényének színpadi változatát, mely a Pionírszív címet viseli.

Daniela Kapitáňová regényéről Bak Róbert írja: „Nehezen eldönthető, hogy a gyengeelméjű Samko „forrest gumpi” naivitással, vagy pedig merő rosszindulattal tekint az őt körülvevő világra. Az ő egyetlen célja ugyanis az, hogy maradéktalanul beilleszkedjen a társadalomba. Samko pont olyan akar lenni, mint bárki más. És olyan is lesz. Kicsit rasszista, kicsit kirekesztő, kicsit besúgó, kicsit rosszindulatú, kicsit „agymosott”. És ez a „bárkimásság” nem róla mond el sokat, hanem a szocialista, posztszocialista Szlovákia átlagembereiről…“ Azon komáromi lakosok emlékeiben, akik már éltek a hetvenes években, felsejlik egy figura, egy ember, a kartonnal megrakott tolókocsijával. Járta Komárom utcáit. Ő is, mint bárki más, csak ugyanolyan akart lenni, mint bárki más. Ki ő? Samko Tále, vagy valaki más? Bárki más?

Bíró Kriszta így fogalmazza meg, hogyan került a regény bűvkörébe:“ Daniela Kapitáňová Könyv a temetőről című regényét a 2016-os Könyvfesztiválon mutatták be, abban az évben Szlovákia volt a fesztivál díszvendége, és a regény akkor jelent meg a Magvetőnél. Ott voltam a bemutatón, és nagyon megtetszett; nem csak az olvasmányélmény volt azonnal nagyon jó, hanem öt oldal után azt éreztem, hogy ezt a szöveget mondani kell. Ebből színházat kell csinálni. És nem csak azért, mert maga a regény is egyes szám első személyben íródott, egy monológ, hanem mert a figura, akit megjelenít, izgalmas színpadi figura. Először eszembe se jutott, hogy én játszhatnám el, annyira egyértelmű volt, hogy a beszélő egy férfi; inkább azon gondolkoztam, kinek lehetne odaadni a kollégák közül. Aztán teltek-múltak a hetek, nyaraltunk, és egyszer csak belémhasított, hogy én akarom megcsinálni, mert addigra eljutottam oda, hogy Samko nem is férfi, hanem egy különös, nemtelen lény.“

A regényt színpadra alkalmazta Ari-Nagy Barbara, Bíró Kriszta és Szenteczki Zita.
Fordította: Mészáros Tünde
Játssza: Bíró Kriszta
Rendező: Szenteczki Zita

Időpont: 2019. május 9. 19:00 óra
Helyszín: Matica slovenská (Nám. M. R. Štefánika 904/6, Komárno)
Jegyár: 10 €
Jegyvásárlás: Diderot könyvesboltban


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook