komaromonline.sk
HÍREK
A komáromi Majer Jázmin az új Oroszlánkirályban
  •   

2019/7/25

az interjút készítette: Janković Nóra 

 

 

 

Sietős léptekben közelít felém az iskola folyosóján. Néha kicsit felgyorsít, szökken egyet, amitől barna hajfonatai önfeledten, vidáman libbennek jobbra-balra. Komolyan, illedelmesen köszön, miközben egyik lábáról a másikra helyezi a súlyát. Ha nem látnám a tekintetében a pajkos csillogást, mosolyában az ismerős helyzet üdvözlését, azt gondolnám, izgul. A tíz éves komáromi Majer Jázmin azonban már hozzá van szokva a felnőttek világához, a szerepléshez, hiszen ez a törékeny kislány már nyert a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó versenyen, szerepelt a Komáromi Jókai Színházban, a Madách Színház több előadásának a sztárja és őt választotta ki a Walt Disney stúdió az Oroszlánkirály élőszereplős változatában a kis Nala magyar ének- és beszédhangjának.

Nemcsak egy ország, de minden magyar anyanyelvű mozinézőhöz a Te hangodon szól kis Nala. Hogy bírtad titokban tartani a barátaid előtt, hogy egy olyan legendás Walt Disney produkció új feldolgozásában kaptál szinkronszerepet, mint az Oroszlánkirály?

Nagyon nehéz volt titokban tartani, mert szívem szerint kikiabáltam volna a nagyvilágba, mert annyira boldog voltam, hogy ilyen lehetőséget kaptam. Nagyon izgultam a castingon, ahol egy dalrészletet, valamint egy szövegrészletet kellett leszinkronizálnom, amit ott helyben olvastam először. Úgy egy hét múlva kapta anyu (Majer Szendi Gabriella az Eötvös Utcai Alapiskola pedagógusa a szerk.megj.) a telefont, hogy a Disney engem választott erre a szerepre. Napokkal a filmbemutató előtt már lázban égtem. Fantasztikus volt az a nap. Az örömömet már csak az fokozta, hogy a most készülő színdarab rendezőjével, Szemenyei Jánossal szinkronizálunk együtt a filmben (ő Timon – a szurikáta- alakját formálja meg), s mindkettőnknek ez az első szinkronszerepe.

 

 

Hogy lett belőled tíz éves korodra egy musical gyerekszínész?

Anyukám és apukám (Majer Péter az Eötvös Utcai Alapiskola igazgatója) sokszor emlegetik, hogy már egészen kis koromban – már abban az időben is, amire én még nem is emlékszem – ha hallottam egy rajzfilmbetét-dalt, akkor egész nap azt énekelgettem, meg „X- faktorosat” játszottam. Mivel a nagymamám (Szendi Matild szerk. megj.) zeneszakos tanító néni volt a Marianumban, és anyukám is járt az iskolai énekkarba, észrevették, hogy nem csak jó a hallásom, de kristálytisztán is énekelek, majd mikor nagyobb lettem, elvittek Balogh Rózsika énektanárnőhöz a komáromi zeneiskolába. Ő bíztatott minket, amikor elmondtuk neki, hogy lehet jelentkezni a Sztárban sztár meg egy kicsi c. műsor castingjára. A műsorba ugyan nem kerültem be, de felfigyeltek rám, és elhívtak a Madách Színház gyerekszereplő válogatására a Rocksuli című musicalhez. Nehéz volt. Három musicaldalt kellett elénekelni, prózát mondani és egy helyben betanított táncot előadni. Arra az ötvenkét gyerekre, akik szerencsésen vették az akadályt, a Kővirágok Énekiskola Ifjúsági Stúdiójában várt zenés mesterségképzés. Mellette voltak beszédórák, színpadi mozgás és színész mesterség oktatás is. Nem volt könnyű, de én imádtam. Csupa érdekes dolgot tanultunk. A darabba aztán azokat választották be, akik itt a legügyesebbek voltak. A képzés azonban itt nem ért véget, mert a színházban a játékmester, aki a rendezővel dolgozik együtt, a próbák alatt is korrigálja a hangsúly-, és beszédhibáinkat. Ez azonban nem azért van, mert mi gyerekek vagyunk, a felnőtt színészek is folyamatosan járnak a színház beszéd-, és énektanárához.

 

 

Július első napjaiban Puskás Peti posztolt ki egy rövidke videót a közösségi oldalán, melyben feltűnsz Te is, hogy elkezdett próbálni egy új darabot, a Bolyongókat, melynek szeptemberben lesz a bemutatója. Most először fogsz vele egy darabban szerepelni?

A Rocksuli című musicalben is együtt játszunk. Jó fej nagyon, mindig poénkodik velünk. De nem csak ő! Általában a felnőtt színészek mind nagyon barátságosak, beszélgetnek velünk, odafigyelnek ránk. Pedig erre nincs is szükség, mert a színházban van egy külön gyerekfelügyelő, aki a próbák és az előadások alatt vigyáz ránk. A Rocksuliban tizenkét gyerekszereplő van, de közben állandóan vannak válogatások. Keresik az utódainkat arra az esetre, ha valaki túl magasra nő, vagy majd elkezd mutálni.

Köztetek, gyerekszínészek közt alakulnak ki igazi, jó barátságok?

Kicsit itt is olyan, mint az iskolában. Vannak a jó barátok, meg vannak a többiek. Néha mi lányok összeveszünk. A fiúk mások, ők nem kapnak úgy össze minden apróságon. Egyébként remek a viszonyunk. Megesett, hogy közös programokon vettünk részt, és mikor átadjuk egymásnak a mikroportot, mindig megöleljük a másikat és sok szerencsét kívánunk neki. A tizedik szülinapomat is együtt ünnepeltük bent a színházban. Tortával. Bulival. Mindenki ott volt, még Szirtes Tamás rendező is.

 

 

Egy hónapban hány előadásban játszol?

A Rocksulit és a Nyomorultakat is hármas szereposztásban játsszuk, így havonta, ha ezek az előadások mennek, tíz-tizenkét alkalommal kerül rám a sor. Szombaton és vasárnap mindig van délutáni is, hétköznapokon pedig csak esti előadások vannak. A Rocksuli egy háromórás musical, amiben nagyon-nagyon sokat táncolunk, énekelünk, de szerintem a felnőtt színészek hamarabb elfáradnak, mint mi gyerekek. Sokszor mi még az előadás után is tele vagyunk energiával, és ha rajtunk múlna, még bent maradnánk a színpadon, a színházban. A fáradtságot csak akkor szoktam megérezni, amikor beülök az autóba és elindulunk haza.

A Rocksuliban Te alakítod Summert, a kis stréber diákot, az újonnan alakult rockzenekar ügyeinek intézőjét, a Nyomorultakban pedig a kis Cosettet. Melyik szerepedet szereted jobban?

Mindig éppen azt, amit aznap este játszani fogok. Amikor megkaptam a kis Cosette szerepét, otthon megnéztük a Nyomorultak filmváltozatát és nagyon tetszett. Izgatottan vártam, hogy elkezdődjenek a próbák. Amikor először láttam meg magam szőke parókában, koszos képpel, igencsak meglepődtem, de hamar beletörődtem. Egész nap gyakoroltunk, de nem bántam, mert hihetetlenül izgalmas és szórakoztató volt. A felnőttek közül Miller Zoltán, Feke Pál, Sándor Péter kapott szerepet a darabban, de én a legjobban Baranyai Annamáriával – aki az anyukámat, Fantinet alakítja – barátkoztam össze. Fantasztikusan jó, hogy együtt játszhattunk a 100. ünnepi előadáson is.

 

 

A felvidéki nézők a Duna Televízió nemrég vetített Cseppben az élet c. négyrészes sorozatában csodálhatták meg a tehetségedet. A filmforgatás vagy a színház világa fogott meg jobban?

Nagyon szerettem a filmforgatást. Mivel tudtam, hogy itt teljesen mást, sokkal visszafogottabb arcjátékot, természetes gesztusokat várnak el tőlem, mint a színházban, eleinte izgultam rendesen. Sokat gyakoroltam. Jól éreztem magam a forgatás alatt. Mindenki nagyon kedves volt velem és mindig mondták, hogy ha esetleg valami nem megy elsőre, az se baj, legfeljebb megismételjük a jelenetet.

Melyik fellépésed volt eddig a legnagyobb kihívás a számodra?

Talán, amikor a Kongresszusi Központban léptem fel a Macskák című musical 35. évfordulóján. Hihetetlen érzés volt, amikor a „nagy” macskák a vállukon vittek be a színpadra, és úgy énekeltem az Éjfél dalát, ami az egyik kedvenc dalom, amióta pár éve a szüleimmel megnéztük a musicalt. Magas dal, kínlódtam is vele, de Rózsika nénivel sokat gyakoroltuk, és ő mindig nyugtatgatott, hogy menni fog, csak bízzak magamban. Azért, amikor megláttam a kivilágított nézőteret, a sok embert, kicsit inamba szállt a bátorságom. Majd, ahogy az lenni szokott, elkezdtem énekelni és egyszeriben elmúlt minden félelmem.

 

 

A szüleid mindig ott ülnek a nézőtéren. A takarásból ki szoktál lesni rájuk?

Ők többnyire az erkélyen ülnek. Egyébként sem lehet, mert azt igen észrevehető, ha valaki a színpadon állva keres valakit a nézők soraiban. A Nyomorultak jubileumi 100. előadásán azonban az első sorban ültek, és akkor ahogy kiléptem a színpadra, azonnal kiszúrtam őket. Jó érzés volt, hogy nem csak tudom, hogy ott vannak, de látom is őket. Kicsit furcsa is volt, hogy én most nem mellettük ülök, mint azelőtt. Mivel a szüleim hamar kiszúrták a színház iránti rajongásomat, ajándékként gyakran színházba vittek. A Madáchban szinte mindegyik darabot láttuk. Amikor a Mamma Mián voltunk apukámnak meg is jegyezte egy ismerőse, hogy szerinte hamarosan ezen a színpadon fog engem is látni. Mi meg jót nevettünk rajta.

Azt mindannyian tudjuk, hogy hatalmas lehetőség, ha valakinek a tehetségére már fiatal korban felfigyelnek, megkönnyítik a kibontakozását, lehetőséget kap a fejlődésre, de biztosan van azért ennek árnyoldala is. Volt már úgy, hogy valamiről le kellett mondanod a színészet miatt?

Ma próbán voltam. Hihetetlenül jó volt. Sokat nevettünk és minden percét élveztem. Amikor kijöttünk az épületből, és megéreztem mennyire meleg a levegő, milyen erősen süt a nap, eszembe jutott, milyen pompás lett volna a strandon. De ha választanom kellene, hogy holnap hová megyek, akkor inkább a próbát választanám. A színházban a legjobb. Az biztos, hogy nem mehetek annyiszor le a játszótérre, mint a barátaim, mert ha otthon is vagyok sokszor a leckét kell bepótolnom, de szerencsére hamar megvagyok vele, mert könnyen, gyorsan tanulok, így jut időm másra is. Régebben sokat jártam a Sereghy tanyára lovagolni. Voltam lovas táborban is. Imádtam a Jókai Színjátszótábort, az Árgyélus Gyermekszínjátszó Táborban töltött napokat is. Mostanában táncolni járok, és gyakran nálunk alszanak a barátnőim is. Nyaranta azt szeretem, ha mindig megyünk valahová. Jó dolog élményeket gyűjteni anyukámmal és apukámmal közösen. Az azért mindennél jobb.

(komaromonline.sk – Janković Nóra, fotók Majer Jázmin archívuma)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook