komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

A Komáromi Járás Városai és Falvainak Társulása Keszegh Bélát választotta meg elnökének

dav

2019/2/7

A Komáromi Városi Hivatal dísztermében február 5-én megtartotta 6. közgyűlését a Komáromi Járás Városai és Falvainak Társulása (ZMOOK).

Stubendek László ünnepélyes megnyitója után, a közgyűlés az érdemi munkát az új elnök, alelnökök, valamint a vizsgaló bizottságság tagjainak megválasztásával kezdte, mivel a társulás egyes tisztségét betöltő tagok két évre szóló mandátuma lejárt.

 

 

A jelenlévők egyöntetű szavazással a ZMOOK elnökének Keszegh Bélát, az alelnöki tisztségekbe pedig Horváth Árpádot és Jobbágy Józsefet választották meg. Miután a frissen megválasztott elnök átvette az ülés vezetését, megválasztották a Társulás Tanácsának új tagjait:
Horváth Árpád – Gúta
Jobbágy József – Szentpéter
Földes Csaba – Csicsó
Domin István – Izsa
Závodský Peter – Gyalla
Szalay Rozália – Kolozsnéma
Gönczölová Gabriela – Ifjúságfalva
Molnár Zoltán – Naszvad

 

 

Tekintettel arra, hogy május 22-23-án tartja Pozsonyban 30. rendes évi közgyűlését a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása Pozsonyban, egyhangú döntéssel delegálták a résztvevőket: Farkas Károly – Komáromfüss, Mayer Ferenc – Lakszakállas, Zsitva Norbert – Perbete, Tóthová Rozália – Pat és Molnár Zoltán – Naszvad.
Ezt követően kiértékelték a társulás elmúlt évi gazdálkodását, és Kolozsnéma képviselőjének tartózkodása mellett jóváhagyták a 2018-as költségvetési beszámolót, valamint a 2019. tagdíjak összegét.

 

 

 

Végezetül a közgyűlés résztvevői hat intézmény képviselőjének prezentációját hallgathatták meg. Többekközött a Szlovákiai Agrárkamara elnöke, Patasi Ilona ismertette a kamara működését és programját, a ZF Slovakia a komáromi gyárának vezetője Ing. Škula Peter pedig a tervezett munkahelyteremtések létesítésének üteméről tájékoztatta a jelenlévőket. Továbbá Mária Poláčková a Munkahivatal- és Denisa Kováčová a Szociális biztosító igazgatónője tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit a legújabb törvényi kötelességeikről.

(komaromonline.sk-JN)

 

Hozzászólások

hozzászólás