komaromonline.sk
HÍREK
Felújították az 1763-as földrengés után épült komáromi városháza tornyát – VIDEO
  •   

Az ősz folyamán új külsőt kapott a komáromi huszár lakhelye, a városháza tornya. A potyogó vakolat- és épületdarabok veszélyessé váltak, ezért is volt szükséges a javítás.

fotó/kvh

Két hónapja indult el a felújítás a városháza felső részén, amely a torony mellett a homlokzat tetején húzódó díszítést is érinti. Mindkét részen már olyan károsodások voltak, amelyek miatt kisebb darabok zuhantak le az utcára.

fotó/kvh

A felújítást a magaslati munkákra szakosodott Csizmadia Tibor kivitelezte, aki sokszor hajmeresztő akrobata mutatványok közepette végezte el a javításokat.

fotó/kvh

Városháza és a főtér – Mácza Mihály történész összeállítása alapján:

Komárom főtere, a mai Klapka György tér a 17. század második felében alakult ki, miután az Újvár építésével kapcsolatban lerombolták a korábbi főteret az Öregvár közelében, az ott álló városházával együtt. A mai főtér lényegében a középkori várost övező vizesárok mélyebb részén fennmaradt kis tó helyén alakult ki. A tó feltöltése után helyén piactér alakult ki. E tér északi szélénél már a 17. század végén állt egy ház, amelyet városi tanácsházának használtak. 1725-ben átalakították és cseréppel fedték be.

kép/archívum

kép/archívum

kép/archívum

Az 1763. évi földrengés romba döntötte. 1766-ban épült újjá, majd 1767-ben felépült rézzel fedett tűztornya is, amelynek csúcsára a Habsburg Birodalom jelképe, a pléhből készült kétfejű sas került. Az 1848. szeptember 17-i tűzvész után ismét fel kellett újítani épületét, amely azonban már kicsinek bizonyult, s 1875-ben kétemeletes, új tűztoronnyal ellátott városházává alakították át. Erre emlékeztet a torony alján feltüntetett évszám.

foo/kvh

Az épület mindmáig városházaként szolgál. 1998 szilveszterétől tornyának ablakában 10 és 16 óra között kétóránként megjelenik egy 1848/49-es huszár alakja és felhangzik a Klapka-induló, amelyet Egressy Béni a helyőrség karnagyaként komponált 1849 augusztusában a várvédők utolsó győztes csatájának emlékére.

VIDEÓ – A városháza története Dráfi Mátyás kalauzolásával:

(komaromonline.sk, forrás: komaromi.varosi.hivatal)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

komaromonline.sk

Like Us On Facebook