ERZSÉBET-HÍD-FESZTIVÁL – részletes műsor
A határon átnyúló kapcsolatok és a „Komárom egy város” érzésének erősítése, továbbá a korosztályok és művészeti ágak sokszínűségének bemutatása céljából az Endresz Csoport Egyesület (Magyarország) Erzsébet híd Fesztivál címmel együttműködve CSEMADOK város/járási szervezetével (Szlovákia), és az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulással (Szlovákia) 2016. május 27-29. (péntek-vasárnap) megrendezi Észak-Komárom és Dél-Komárom kulturális seregszemléjét.
Komárom, Erzsébet híd – északi hídfő, Szent István szobornál, 2016. május 27-29.
A tervek szerint a két városrész 36 kulturális egyesülete, csoportja, előadója lép fel, 8-al több, mint tavaly. Ez indokolja, hogy idén márhárom naposra bővül a fesztivál, mely minden nap 16.00 órakor kezdődik a két városrészt összekötő Erzsébet híd északi hídfőjénél, a belvárosi Nádor út elején, a Szent István szobornál. A rendezvény különlegessége, hogy minden előadó ingyen lép fel, így a rendezvénya látogatók számára ingyenes. Kitűnő előadók gondolják úgy, hogy ellenszolgáltatás nélkül, mint művész lokálpatrióták mutatják meg magukat, művészetüket Komárom közönségének. Nagy lehetőség a bemutatkozásra azoknak az előadóknak is, akik még pályájuk elején járnak és számukra a fellépéshez szükséges infrastruktúra nem áll rendelkezésükre.
Nagy hangsúlyt fektettünk a fiatalok és nyugdíjas csoportok megszólítására és bevonására, sikerrel. A nemzetiségi paletta is tovább bővül, még tavaly csak egy szlovák nyelvű előadás szerepelt, most több, és bemutatkozik egy cigány hagyományőrző együttes is. Ezzel együtt szeretnénk tovább erősíteni a magyar közösségek nemzeti azonosságtudatát, összetartozását, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységét. Ez azonban – ahogy már említésre került – nem zárja ki szlovák és cigány anyanyelvűek részvételét is a rendezvényen.
Nem változtatunk azon, hogy a kiírás szerint kizárólag észak- és dél-komáromi fellépők vehetnek részt, ugyanakkor a visszajelzésekből és megkeresésekből adódóan már most világosan látszik, hatalmas az igény a rendezvény járási szintű kiterjesztésére a határ mind a két oldalán – néptánc csoportokat, hagyományőrzőket nem tudtunk fogadni az alapkoncepció, illetve az időkorlátok miatt. Erre a kihívásra a jövőben választ kell adnunk!
A rendezvény védnöke: dr. Molnár Attila (Dél-Komárom) és Stubendek László (Észak-Komárom) polgármestere
- május 27. péntek :
Klapka György férfi dalkör (Csallóközi és vidám dalok), „Cakana” szlovák női dalkör (szlovák népdalok), Délibáb Színház (Ottalvós buli – szerkesztett színpadi játék kortárs magyar gyermekversekből), MóKamara (könnyűzene, filmzene), Szabó Gyula okleveles népdalénekes, Aylen’s Fall (akusztikus rock), Nova Rites Zenekar (Rock’n’roll), Fehér Virágok együttes (rock, nemzeti rock), Elit Osztag együttes (punk), Dr. Blazej (popzene), DEM Rádió (lemezlovasok, rádió)
- május 28. szombat :
Musical színház/Dramaták – Dramaticky krúzok Gymnázia L. J. Suleka prie MO MS Komárno (színház, előadóművészet) ZsUMBA ZUMBA (zumba fitness), Benes Ildikó és Pőthe István (slágerek, nosztalgia dalok), Tolma Baranta (harcművészet), Jancsik Dóra és Molnár Zoltán (társastánc), Bak-Elit & Norys (Rap/ Hip-Hop), Régenment együttes (eklektikus rock), Rebith (rock, blues) Kerecseny(blues, folk, rock, metal) Egyéb Veszély (magyar blues és rock), Ölveczky András (pop,rock), Pécsi Virág Veronika – ének, Slovenski rebeli – folklórom motivovany súbor (folklór), Horváthné Hosszú Marika (könnyűzene, operett)
- május 29. vasárnap :
Mészáros Adrienn (opera, operett), Khale Lulugyi együttes (cigány autentikus népzene), M-art társulat (rock, nemzeti rock), Vox Femina Kórusegyesület, Neverending Sorry (rock), Városi Művelődési Központ és Jókai Mór Alapiskola Gaudium Vegyeskara és Hangszeres Kamaraegyüttese, LekvárosFunk (funky),Proksa Zoltán (musical, operett), Wolf Street Trio (örökzöldek, világslágerek) Lokomotiv Revival Band ( LGT slágerek), Vida Róbert (könnyűzene)
A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
Endresz Csoport Egyesület (Dél-Komárom), Egy Jobb Komáromért Polgári Társulás (Észak-Komárom), CSEMADOK városi/járási szervezete
(komarom.hu)