komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Elmarad az idei Gyerkőcfesztivál – későbbi időpontban tartják meg

MEGOSZTÁS:

A Villa Camarum Polgári Társulás, mely idén hatodik alkalommal tölti be a nagysikerű Komálom Gyerkőcfesztivál főszervezői teendőit, ezúton értesíti a gyerkőcnap látogatóit, hogy az idén 2020. május 31-re (tehát a szokásokhoz híven, május utolsó vasárnapjára) tervezett VI. Komálom Gyerkőcfesztivál nem kerül megrendezésére – áll a Villa Camarum sajtóhírében.

A társszervezőkkel egyeztetve arra az egyöntetű döntésre jutottunk, hogy bár a rendezvényig még bő két hónap van, nem mellőzhetjük a tényt, hogy az új koronavírus terjedése és annak megfékezése jelen helyzetben gyakorlatilag kiszámíthatatlan. Úgy érezzük, felelős döntést hoztunk, bízva abban, hogy a járvány gyorsan elvonul a hatékony intézkedéseknek és a társadalmi felelősség-vállalásnak köszönhetően.

A rendezvényt – a jelenlegi terveink szerint – egy későbbi időpontban megtartjuk. Azzal kapcsolatban még korai lenne állást foglalni, hogy más nagyrendezvénnyel karöltve, vagy önálló rendezvényként szervezzük-e meg a Komálom Gyerkőcfesztivált, de annyi bizonyos, hogy az új időpontról idejekorán értesítjük Önöket a regionális és az országos média felületein, valamint a szociális hálón.

Ezúton arról is tájékoztatjuk Önöket, hogy a Villa Camarum Polgári Társulás, a Helios Fotóklub és a Nec Arte Nec Marte Polgári Társulás által fenntartott és működtetett Zichy-pont Közösségi Központ rendezvényei is visszavonásig elmaradnak.

Jelenleg arra buzdítjuk azokat, akiknek a rendezvényeink fontosak, alkalmazkodjanak a kialakult helyzethez, tudatosítva azt, hogy most mi vagyunk a pajzs, mely elsősorban a szüleinket és a nagyszüleinket védelmezi. Ezért fontos, hogy a kihívásokhoz felelősen és fegyelmezetten álljunk! Mindenkitől megfontolt döntéseket kérve kívánunk jó egészséget!

(Hanusz Szilvia, a VI. Komálom Gyerkőcfesztivál főszervezője, a Villa Camarum Polgári Társulás alelnöke
Kiss Réka, a VI. Komálom Gyerkőcfesztivál szervezője, a Villa Camarum Polgári Társulás elnöke)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás

Copyright © 2016-2020 NEC ARTE NEC MARTE P.T. | Newsphere by AF themes.