komaromonline.sk
RÉGIÓ
Elfogadták: Dél-Komárom idei költségvetése 13 milliárd Forint
  •   

Dél-Komárom Város Képviselő-testülete január 29-én tartotta idei első rendes ülését, ahol a városvezetés ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a 2018-as költségvetést.

Dr. Molnár Attila polgármester az ülésen elmondta, a számadatok papírra vetése előtt széleskörű társadalmi egyeztetést tartottak.

A bevételi és kiadási oldal egyaránt több mint 13 milliárd Forinttal számol (cca. 43 mil. €). A büdzsé kiegyensúlyozott, hiányt nem tartalmaz. A helyi adóbevétel várhatóan közel 2,5 milliárd Forint (8,3 mil. €) körül alakul. Ez évben felújításokra közel 1 (cca. 3,3 mil. €), míg beruházásokra több mint 4 milliárd Forintot (cca. 13,3 mil. €) tervez fordítani a város. Az állami normatíva csaknem 70 millióval nőtt tavaly óta. A tartalékalapba 440 millió Forint került. A 2017-es évhez képes megduplázódott költségvetési főösszeg leginkább az elnyert több milliárd forint értékű pályázatoknak köszönhető.

A nagyberuházások között az épülő Duna-hidra valamint a Csillag erőd teljes rekonstrukciójára tért ki a polgármester részletesen, ugyanakkor elmondta azt is, hogy több pályázaton nemrég további másfél milliárdot nyert a város. Az összegből megvalósul a Jókai liget és környékének felújítása, de sor kerül a gimnázium teljes energetikai korszerűsítésére is. Az Esély Otthon elnevezésű projektnek köszönhetően 20 bérlakást újítanak fel, a Gondozási Központ pedig új mikrobuszt kap. A kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés projektben 400, míg a humán szolgáltatások fejlesztése a térségi szemléletben elnevezésű kiírásban 460 milliót nyert a város, ez utóbbiban egy Duna menti településeket tömörítő konzorcium tagjaként.

Komárom Város Önkormányzata az idei esztendőben is biztosítja a részvételt a Bursa Hungarica felsőoktatási ösztöndíj programban, átvállalja a kismamák és a diákok városi utazási költségeit, csakúgy, mint a 70 éven felüliek szemétszállítási díját. Az önkormányzatnak köszönhetően térítésmentes a rotavírus elleni oltás, és folytatódik a Kincset ér egészségügyi prevenciós program is. A város évente kétszer élelmiszerosztást tervez a nagycsaládosok részére, továbbra is folyósítja a 100.000 Forintos kelengyepénzt, az első házasok részére pedig újdonságként egyszeri 100.000 Forintos támogatást biztosít.

(dkvh)


  •   

Hozzászólások

hozzászólás

About the author

komaromonline.sk

Like Us On Facebook