komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Egyre több orvos már a Semmelweis Egészségügyi Központban rendel

A szocialista érában viszonylag kényelmesen, egy helyen lehetett Komáromban elintézni a különféle diagnosztikai vagy szakorvosi kivizsgálásokat. A rendszerváltás után azonban sem az állam, sem a megye nem igazán törődött az egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó épületek állagának megőrzésével, a városnak pedig erre nem voltak meg az anyagi erőforrásai. Az egyre rozogább ingatlanokból az orvosok igyekeztek jobb helyre költözni. Így üresedett ki a 2000′-es években a megyei többségi tulajdonban lévő, Petőfi utcai Zdravcentrum (egykori pártház) is.

Mindennek az eredménye az lett, hogy városnéző turistának érezhették magukat a betegek egy-egy komolyabb kivizsgálássorozat, vagy akár csak az évi preventív kivizsgálások abszolválása során. Némi pozitív irányú javulást a magánkézben lévő kisebb-nagyobb egészségügyi központok kialakítása hozott.

Komoly változásra azonban mostanáig várnunk kellett

Az Eötvös utcán található Szent Valéria Rendelőintézetet működtető NOE Kft. még 2017-ben megvásárolta a Zdravcentrum egészségügyi központ épületét. – „Amikor belevágtunk az épületkomplexum teljeskörű felújításába, nem gondoltuk, hogy  építkezési szakemberhiánytól az engedélyek kiadását lassító bürokratikus akadályokig mennyi problémával kell majd megbirkóznunk. Az épület a komplett rekonstrukciója során teljes mértékben akadálymentesítve lett, valamint egy fekvőbeteg szállításra alkalmas felvonóval is bővült. A felújítás során nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az infrastruktúra, a rendelők és a hozzájuk tartozó „saját “, modern várótermek minden szempontból megfeleljenek a 21. századi ember igényeinek. “– fogalmazott doc. MUDr. Czirfusz Attila CSc., a Semmelweis Egészségügyi Központ ügyvezető igazgatója.

Elsőként az ügyelet és a tüdőgyógyászat fogadta a betegeket

A korszerű egészségügyi központba elsőként, – még 2018-ban – a felnőtt orvosi ügyelet költözött át, ahol hétköznaponként délután 16 órától, hétvégente pedig reggel 7-től 22-óráig várják a szolgálatot vállaló orvosok MUDr. Jobbágyová Jana vezetésével az akut egészségi problémával küszködő pácienseket.

Ez év januárjától, a komáromiak nagy megkönnyebbülésére megnyitotta rendelőjét Malík Bábi Zsuzsanna dunaszerdahelyi doktornő, aki előtte a nyitrai Szent Szórád Tüdőkórházban szerzett sok éves szakmai tapasztalatot. Abból kifolyólag, hogy az egész országban komoly szakorvos hiány van pulmonológusokból, sokáig kérdéses volt, hogy a hosszú évtizedek óta Komáromban praktizáló Balážová Vlasta és Soós Ágnes tüdőgyógyász nyugdíjba vonulása után sikerül-e megoldani az utánpótlás kérdését. Ezzel kapcsolatban Czirfusz Attila elmondta, hogy mivel a komáromi járásban kiemelkedően magas a rászoruló betegek száma, rendkívül fontosnak tartotta, hogy ne szűnjön meg a pulmonológiai szakrendelés a városban. Külön öröm volt számára, hogy Soós Ágnes doktornő és Téglás Janette tüdőgyógyász szaknővér továbbra is hathatósan segítik a rendelő munkáját.

Szakrendelések és képalkotó diagnosztika

Az elmúlt hónapok során egyre több szakorvos – MUDr. Soós Éva bőrgyógyász, MUDr. Sebo Judit ideggyógyász, MUDr. Bóna Szilárd neurológus, MUDr. Mária Žoldošová belgyógyász, Frasch Katalin szemész, MUDr. Mária Kalinová általános orvos – tette át a központba a praxisát.

 

 

Július 1-től a közel négy évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező MUDr. Both László igazgató-szakorvos radiológiai szakrendelőjét is a Semmelweis Egészségügyi Központban találhatják a betegek.

A radiológiai centrumban az egész testre kiterjedő digitális képalkotó röntgenfelvételeken és fogászati röntgenen kívül felnőttek és gyermekek számára nyújtanak ultrahangos kivizsgálást. – „Az elterjedt hasüregi, kismedencei és egyéb szervek ultrahangos kivizsgálása mellett különböző testrészek, valamint az artériák és a vénák ultrahangos doppler vizsgálatát is végezzük kolléganőmmel MUDr. Viera Haulíkovával. Abból kiindulva, hogy Szlovákiában a leggyakoribb halálozási okok közt a szív- és érrendszer megbetegedései vannak, prioritásnak tartottuk a különböző testrészek- és az érrendszer keringésének milyenségét kimutató speciális doppler vizsgálat bevezetését. Orvosként a megelőzést tartom a legfontosabbnak. Az általunk használt mammográfiai készülék szlovákiai viszonylatban is az egyik legkorszerűbb. A digitális Hologic Selenia Dimension rendszer ugyanis egy úgyn. tomoszintézis technológiára alapul, aminek a lényege, hogy egy felvételt negyven-hatvan darab, a mell nagyságától függően, egyenként 1 milliméteres vékony rétegképre bont fel, így végeredményben egy sokkal aprólékosabb, pontosabb nagy felbontású képet ad. Ennek köszönhetően már kezdeti stádiumban sokkal nagyobb eséllyel szűrhető ki az emlőrák. “– magyarázza a Soxra radiológiai központ igazgató-szakorvosa. Majd hozzá fűzte, hogy mindhárom szlovákiai egészségbiztosítóval szerződéses viszonyban állnak. Amennyiben valaki nem rendelkezik biztosítással, esetleg beutalóval, önköltségen is elvégeztetheti bármelyik kivizsgálást.

 

 

Újabb szakorvosok költöznek a nyáron

A nyár folyamán további szakorvosok – MUDr. Anton Marek sebész, MUDr. Svetlana Hadvabová immunológus – allergológus, MUDr. Eva Konkolovská, Peter Konkolovský onkológusok, MUDr. Sebő Zsolt nőgyógyász, valamint MUDr. Kürti László általános orvos, MUDr. Jana Jobbágyová általános orvos kezdi meg a rendelést. Az orvosok és a betegek számára is nagy előnnyel jár, hogy az egészségügyi központban MUDr. Kochan Ildikó vezetésével biokémiai és hematológiai laboratórium is helyet kapott., Az intézmény belső informatikai rendszerén keresztül az orvosok rendkívül gyorsan kézhez kaphatják az RTG, ultrahang, biokémiai és hematológiai eredményeket, ami a diagnózis gyors felállításához nélkülözhetetlen. Az orvosok is össze vannak kapcsolva, így házon belül menedzselhetik a beteget, ami nagyon sok időt takaríthat meg mindenkinek.

Továbbá itt működik az ország két autovakcinákra specializálódott mikrobiológiai laboratóriumának az egyike, MUDr. Czirfusz Mónika PhD. klinikai mikrobiológus irányítása alatt.

Helyben van a gyógyszertár és az optika is

Betegen, fáradtan, nyűgösen mindenki annak örül, ha az orvoshoz közel van az optika és a gyógyszertár is, és egy kalap alatt ki tudja váltani a szemüvegét és a gyógyszereit is. „Célunk, hogy a lakosság számára minél több egészségügyi szolgáltatást tudjunk kínálni egy helyen. Az optikát Oros Csaba szakmailag elismert látszerész működteti. Gyógyszertárunkban, melynek vezetője PharmDr. Újj Renáta a gyógyszernyilvántartásban törzskönyvezett gyógyszerek komplett elérhetők. Mivel a központunkban bőrgyógyász is rendel, az általa felírt magisztraliter (patikai) készítmények elkészítését is megvárásra biztosítjuk. Mindemellett nagy választékban találhatók vitaminok, gyógyszernek nem minősülő készítmények, táplálék kiegészítők, gyógyteák, gyógyászati- és ortopédiai segédeszközök, babaápolási termékek és gyógykozmetikumok is. Minden nálunk elérhető termékhez szaktanácsadást is nyújtunk. “– részletezte Czirfusz Attila.

A gyógyszerek, és egyéb készítmények megrendelésére, információ nyújtására a 0910 997 871 telefonszámon is mód van.

További praxisokra várnak

Semmelweis Ignác Egészségközpont ügyvezető igazgatójától még megtudtuk, hogy a négy szintes épületben még további orvosok számára tudnának igény szerint kialakított rendelőket és egy kozmetikai vagy fodrász szalont biztosítani. A jövőben pedig szeretnék működtetni, esetleg kiadni a déli szárnyban elhelyezkedő büfét, éttermet, illetve a multifunkcionális konferenciatermet. Jelentkezni már most lehet.

(komaromonline.sk, JN)

Hozzászólások

hozzászólás