komaromonline.sk

egy portál Komáromról és polgárairól

Augusztusban nyit a KORTINA relaxációs központ – FOTÓK

Néhány évvel ezelőtt a II-es bástyában,  Komárom erődrendszerének egyik, lepusztult állapotban lévő része magánkézbe került. Sokáig kihasználatlanul állt, semmi mozgást nem lehetett ott észlelni, de az utóbbi hónapokban felperegtek az események. Gyors tempóval építik, szépítik illetve hozzák rendbe ezt a a történelmi gyöngyszemnek is nevezhető bástyarészt és az előtte taláható területet. 

vizualizáció

Egy pihenő-szórakoztató övezetet építünk, ami a komáromiakat fogja szolgálni és ahol ráadásul jókat lehet majd enni. KORTINA nevet fogja viselni, ami lefordítva falat, erődítményt jelent – tájékoztatta portálunkat Martina Šimonová a központ megálmodója, aki végigkalauzolta portálunkat a befejezés előtt álló komplex termeiben.

A terep 2017 februárjában

Mit jelent, hogy a relaxációs központ? Mi minden fogadja itt a kikapcsolódni vágyó vendégeket? Étterem? Szauna, esetleg valami egyéb?

A Kortina komplex több részből áll. Ha valaki minőségi ételek mellett szeret kikapcsolódni, két éttermünkben ezt megteheti. Az egyik – amit magunk közt csak alsónak nevezünk, ún. fine dining típusú, hatvan férőhelyes, és családi ünnepségek, vállalati összejövetelek helyszínéül szolgál. A felső éttermünk már reggel hét órától finom reggelivel fogadja a vendégeket, később könnyű ebédet kínálunk, amit a vendég saját maga állíthat össze, akár négy fogásból álló menüként. A felső étteremből a lakórészbe lehet jutni, itt három szállodai szobát alakítottunk ki. A lakrész mögött helyezkedik el a finn szaunából és jakuzziból álló privát fürdő. Van egy komáromi viszonylatban különlegesnek számító többfunkciós konferenciatermünk is, azt ugyanis az eredeti átjáróból alakítottuk ki és üvegtetővel fedtük be. Itt profi hang- és képátvitelt biztosítottunk, tehát szakmai összejöveteleken, képzéseken kívül lakodalmak, koncertek szervezésére filmvetítésekre vagy éppen sportközvetítésekre is kiválóan alkalmas a terem. Aki nem az étkezés, sport vagy filmnézés mellett szeretne kikapcsolódni, annak a hangulatos szivarozótermet és borospincét ajánljuk. Végezetül pedig a vendégek a játszótérrel kibővített külső fedett teraszon is pihenhetnek.

 

Miben más a Kortina, mint a város többi étterme? Mi adja az egyediségét? Ismert már a nyitva tartás?

Egyediségét már maga az adja, hogy történelmi helyszínen alakítottuk ki és ezt a történelmi jellegét igyekeztünk megtartani. Annak megítélését pedig, hogy mi másban tér el a város többi éttermétől, a kedves vendégekre bíznám! A tervek szerint 7-től 22 óráig tartunk nyitva, de ez a látogatók igényei szerint még változhat.

Lesz valamilyen különlegessége az étteremnek? Elárulna egy specialitásukat?

A hagyományos ételek mellett több ízletes meglepetés várja a vendégeket, de inkább azt mondanám, hogy hagyományos ételeket kínálunk innovatív módon elkészítve. Főszakácsunk korábban külföldön, Európa több városában dolgozott. Túl sokáig nem kellett őt győzködnünk, szívesen jött haza családjával, és örül, hogy régiónk polgárainak főzhet csúcsminőségű ételeket.

Igaz, hogy lesz szivarozóterem is?

Igen, igaz, és több ötletünk van, miként tudnának baráti párok is kikapcsolódni. Amíg a hölgyek a privát fürdőben pihennek, addig a férfiak egy finom ital mellett élvezhetik a szivarozás, a pipázás-nyújtotta örömöket, és mindezek után elfogyaszthatnak egy finom vacsorát közösen.

A relaxációs központ inkább gyerekes családokat, vagy fiatalokat szeretne megszólítani?

Bízom benne, hogy valamennyi korosztályt meg tudjuk szólítani, a gyerekektől kezdve a tinédzsereken keresztül a szülői, nagyszülői generációig. A legkisebbeket tágas játszótér, szökőkút fogadja, a tinédzserek kényelmes babzsákokon relaxálódhatnak a zöldben, természetesen wifi-hozzáféréssel.

Az étlapok, tájékoztató szövegek több nyelven is fel lesznek tüntetve?

A weblapunkon három vagy négynyelvű tájékoztatást olvashatnak és az étlapok is többnyelvűek. A szlovákon és a magyaron kívül németül és angolul tájékozódhatnak a látogatók.

Terveznek esetleg élőzenés programokat, vagy nyáron kis udvari koncerteket?

Igen, ilyen rendezvényeket is szeretnénk beiktatni.

Megoldott a parkolás?

A komplexum része egy udvar, ahol autó és bicikliparkolót alakítottunk ki, sőt, gondoltunk az elektromos meghajtású járművek tulajdonosaira is, akik ittlétük alatt feltölthetik járgányukat.

Mikor nyitják meg a nyilvánosságnak?

Ha minden jól megy, akkor augusztus közepén szeretnénk nyitni és utána sok szeretettel várunk minden érdeklődőt, kikapcsolódni vágyót.

(komaromonline.sk)

Hozzászólások

hozzászólás