MEGOSZTÁS:

DÉL-KOMÁROM Városháza dísztermében került sor arra a szakmai egyeztető tanácskozásra, melynek keretében hivatalosan is megtörtént a várhatóan 2019 végére elkészülő új Duna-híd magyarországi munkaterületének átadása.

forrás/ujhidadu.hu

A nyertes ajánlatot a Hídépítő Zrt. és a Mészáros és Mészáros Kft. alkotta H-M DUNAHÍD Konzorcium adta a hídra. A kivitelezés nettó összege közel 28 milliárd forint.

Molnár Attila Dél-Komárom polgármestere hangsúlyozta, „a híd olyan mértékű fellendülést hozhat a város életében, amelyet jelenleg még el sem tudunk képzelni. A következő évek, évtizedek minden bizonnyal az északi szomszédunk felé mutató gazdasági, turisztikai és társadalmi kapcsolatok erősödéséről fognak szólni a hídnak köszönhetően.“

A tervezett híd a komáromi vasúti összekötő hídtól 170 méterre nyugatra épül meg, elkerülve mindkét Komárom belvárosát. Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1-es autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés.

forrás/komarom.hu

További jelentősége, hogy a két város közt meglévő közúti hídon, az Erzsébet-hídon 22 tonnás súlykorlátozás van érvényben, emiatt a két ország közti teherforgalom csak nagy kerülővel, Vámosszabadi (Medve) illetve Esztergom felé kerülve tudja keresztezni a Dunát. Az új híd teherbírása ezt a problémát megoldja.

A 600 m hosszú hídon kétszer egy sávos főút vezet majd át, valamint kerékpárutat és gyalogos járdát is kialakítanak. A belterület közelsége miatt közvilágítást, az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak.

forrás/ujhidadu.hu

A hídszerkezet egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren található. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 m.

A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Szlovák Közútkezelő Társaság beruházásban valósul meg, uniós, szlovák és hazai forrás felhasználásával.

(komaromonline.sk, forrás: del.komaromi.varosi.hivatal)

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

hozzászólás