Amikor a tanító házhoz viszi a leckét …

Ahol távoktatás csak úgy oldható meg, ha a tanító házhoz viszi a leckét

A Szlovák Köztársaság Központi Válságstábjának a lakosság védelmében meghozott döntése alapján március 16-tól bezártak az oktatási- és nevelési intézmények. A rendelet értelmében azonban a tanítás nem szünetelhet, elektronikus, online, vagy digitális formában folytatni kell. Mélyvízbe dobott pedagógusok viszonylag gyorsan alkalmazkodtak az új helyzethez, és elkezdték az új tananyagok átvételét. Nem könnyű, hiszen egyik napról a másikra kell új, saját tapasztalatok alapján kidolgozott oktatási módszertan szerint tanítaniuk. Nem könnyű, de némi rutinnal, kreativitással és a szülők segítségével megoldható. Az általános és a középiskolákban.

A speciális iskolákban viszont nem. A diagnózis alapján a komáromi magyar tannyelvű Speciális Iskola 102 diákja három fő csoportba sorolható: könnyű-, közepes értelmi sérült és értelmi sérült autista. Minden tanulóval a számára kidolgozott, egyénre szabott oktatási-nevelési-fejlesztési programot követve foglalkoznak az iskola gyógypedagógusai, ugyanis hiába van papírforma szerint minden tanuló egy diagnóziscsoportban, ha a valóságban nincs két azonos hátránnyal küszködő diák.

– A hozzánk járó gyerekek 70%-a szociálisan hátrányos helyzetű családból származik. Sokuknál nemhogy internet, de még színes ceruza sincs otthon – mondja elkeseredetten Mgr. Nagy Beáta, az iskola igazgatónője. – Tantestületünk tagjai hetente kétszer bejárnak az iskolába, és külön-külön összeállítják minden diákunk számára a feladatlapokat, fénymásoljuk a tankönyvekből a szükséges oldalakat. Otthonra nem adjuk nekik oda, mert megesett, hogy azzal gyújtottak be, a kisebb testvérek széttépték, és a feladat elkészítéséhez szükséges színes ceruzákkal, íróeszközökkel, munkafüzetekkel együtt mindenkihez személyesen elvisszük a lányommal, aki szintén iskolánk gyógypedagógusa. Mivel az iskola fenntartója a Nyitra Megyei Önkormányzat, a komáromi szociális osztály terepmunkásai nem tudnak segíteni nekünk a „postázásban”. Fárasztó, de egyben fantasztikus érzés megélni, hogy sokan mennyire megörülnek nekünk. Mire végig járjuk azokat a családokat, akik nem tudnak részt venni a távoktatásban, a tapasztaltaktól sírni tudnék. Némelyik felső tagozatos diáklányunknak olyan sorsa van, hogy Móricz Árvácskája egy hercegnő hozzájuk képest. Nekik az iskola egyfajta menedék volt. Most ez számukra megszűnt. A harcsási higiéniai viszonyokról meg inkább nem is beszélek, mert elsírom magam. Egy gyerek sem érdemli meg, hogy ilyen körülmények közt éljen! – sóhajt fel szomorúan.

A távoktatás a megszokott oktatási rendtől eltérően jóval nagyobb terhet ró a szülőkre, hiszen amellett, hogy meg kell oldaniuk a kisebb gyerekek otthoni felügyeletét, odafigyelni nehogy az online világban rossz irányba kalandozzanak el, sokszor korrepetálniuk is kell a gyermeküket. A sajátos nevelési igényű tanulókat viszont jóval nehezebb otthoni keretek közt fejleszteni, még akkor is, ha a szülő naprakész és folyamatosan együttműködik a pedagógusokkal. „Vannak családok, akik mindent megtesznek gyermekük fejlesztéséért, de sajnos ők vannak kevesebben. Sok tanulónk jön olyan családból, ahol a szülők még annyira sem tudnak olvasni, mint ők. Nekik aztán hiába panaszkodunk, hogy miután elküldtük a leckét, a gyerek letiltott minket messengeren, vagy facebookon!” – részletezi gondjaikat Nagy Beáta.

A komáromi Speciális Alapiskolának jelenleg kilenc autizmus-spektrumzavarral élő diákja van, akik a kártyacserére (Picture Exchange Communication System) épülő alternatív kommunikációs módszerrel tanulnak. Az autizmusban érintett gyermekek számára azonban mindennél fontosabb a napi rutin betartása. Számukra a megszokott dolgok ismétlődése nyújt biztonságérzetet. „Panaszkodnak a szülők, hogy reggel felöltöznek a kisdiákjaink, – meséli az igazgatónő – és iskolába akarnak menni. Ők nem értik, hogy most járványmegelőzési intézkedés miatt zárva az iskola. Ők azt, hogy megváltozott a napirendjük, nem mehetnek a megszokott, ismerős közegbe, nehezen tudják feldolgozni és elfogadni. A legrosszabb azonban a bizonytalanság. Mindenkinek. Szülőknek, gyerekeknek, nekünk.”

A speciális iskolákban nem az a kérdés, hogy érdemjegyet vagy szóbeli értékelést kapnak-e majd a tanulók az év végén, hanem hogy a hosszú otthonlét után a nulláról, vagy még mélyebbről kell-e majd újrakezdeniük a diákok szakszerű oktatását, fejlesztését és szocializációját.

Mikor? Meddig?

(komaromonline, JN, a nyitóképen: Mgr. Nagy Beáta, az iskola igazgatónője)