A Vasmacska filmklubban az ember „bekapcsolódik“
Talán soha nem volt olyan nehéz, hálátlan a pedagógusi lét, mint a mai világban. Az egyik oldalról ott van a sokszor átgondolatlan, a gyereket sokszor feleslegesen megterhelő tanterv, a másik oldalon meg a szülők, akik nem csak eredményeket, de sokszor „csodákat” várnak el a tanártól. „Csodákra” azonban csak az a pedagógus képes, aki hisz önmagában, a diákban, a hivatásában, és lámpásként képes utat mutatni iskolán belül, és ha kell iskolán kívül is, mint a komáromi Selye János Gimnázium tanára, Szabó Gábor, aki immár öt éve kalauzolja a filmkultúra labirintusában a Vasmacska filmklub nézőit.
A filmkultúra népszerűsítése mindig is a szívügyed volt, hiszen már évekkel ezelőtt megalapítottad a Selye János Gimnáziumban a Lumiére filmklubot. A Vasmacska filmklub ebből nőte ki magát, vagy ellenkezőleg, a diákok érdektelensége miatt kerestél más kulturális-közösségi teret a vetítésekhez?
A kezdetekben viszonylag aktívan, nagy érdeklődés mellett működött a filmklub, havi három-négy vetítést is tartottunk. Idővel azonban az információs technológiák fejlődése, a film letöltések elterjedése megváltoztatta a fiatalok filmkultúrához való viszonyulását. Elkezdődött egyfajta mélyrepülés, amit szerte a világon a mozik is megéreztek. Megesett, hogy csak páran jöttek el, vagy éppen senki. Pusztán a látszat kedvéért azonban nem akartam fenntartani a filmklubot. Befejeztem. Nagyjából ezzel egy időben a Komáromi Jókai Színház is egyre kevesebb bérletet, jegyet tudott értékesíteni a Vasmacska stúdió előadásaira, így felmerült a színház vezetőségében a gondolat, hogy a frissen átépített helységet ki lehetne használni más, alternatív célra is, például egy filmklub működtetésére. Mivel volt már némi tapasztalatom, amikor felkértek ennek vezetésére, igent mondtam.
Akkoriban zárt be a Tatra mozi. A filmklub valójában ennek hiányát igyekezett pótolni?
Részben. A kérdés csupán az volt, hogy ebben a városban, ahol a lakosok nagyrészére jellemző a kulturális érdektelenség, egy filmklubnak van-e legitimitása?! De ez nem újkeletű probléma, emlékszem, annak idején, amikor még a Tatra mozi égisze alatt működött a filmklub, sokszor a film vetítéséhez szükséges minimális nyolc nézőt is lepkehálóval kellett begyűjteni. A Vasmacska filmklub elindítása azonban gyakorlatilag egybeesett a facebook hazai elterjedésével és legnépszerűbb időszakával. Mivel egyre több lett a felhasználója a közösségi hálózatnak, úgy gondoltam, ezen keresztül el lehet jutni a potenciális nézőkhöz. Jó döntésnek bizonyult, hiszen Komárom egyik fő problémája, hogy hiába zajlanak a városban különböző események, ha a városlakók kétharmada nem is tud róluk. Különféle próbálkozások ugyan vannak a Komárom-Révkomárom kulturális akcióinak népszerűsítésére, mint például a kom.app applikáció, de úgy látszik, hogy ezek még mindig nincsenek megfelelően összehangolva a lakosság fogyasztói szokásaival.
Ezek szerint fel voltál készülve arra, hogy nem lesz könnyű becsalogatni az embereket. Melyik volt az a film és miért, amivel a legelső vetítésen vártad a nézőket?
Fogalmam sem volt arról, hogy milyen a komáromiak filmkultúrája, milyen filmélményekre nyitottak, így arra gondoltam, hogy az olyan rég látott klasszikusokkal, mint Szabó István Mephistója – az akkor még egyetlen magyar Oscar-díjas filmalkotással – megtudom szólítani az embereket. Sok mindent tanultam azon a „történelmi” napon. Vártam a nézőket, de csak nem jöttek, vetíteni akartam a filmet, de a gép csak nem működött….kész kudarc volt. Miután túltettem magam az első nap kétségein, a későbbiekben próbálkoztam külföldi klasszikusokkal, több mindennel…hiába. A nagy áttörést Peter Bebjak Barackliget című romantikus filmdrámájának vetítése hozta meg. Míg az addigi vetítéseken tíz-tizenkét néző volt, ekkor a hetven férőhelyes nézőtérre majd százan zsúfolódtak be. A vetítés után pedig a film főszereplőjével, Mokos Attilával is találkozhatott a publikum. Ekkor jöttem rá, hogy azokra a kortárs művészfilmekre van igény, amelyek rólunk szólnak, amelyeknek a stáblistáján hazai alkotók neve is szerepel. Ám ezen alkotásoknak a száma véges, köszönhetően annak, hogy csak a kétezres évek közepe tájékától kezdték el a /cseh/szlovák filmgyártók előszeretettel alkalmazni a szlovákiai magyar színművészeket, rendezőket, díszlettervezőket. Mostanra európai kortárs rétegfilmekkel is kibővült a filmklub profilja. Egy dolog azonban biztos, bármelyik vetítésre vesz valaki jegyet, vagy olyan filmet fog látni, ahol egy ismerős hazai arc fog visszaköszönni a vászonról, vagy valamiképp az alkotás maga a felvidéki magyar kultúránkhoz fog kötődni, vagy egy európai fesztiválokat megjárt díjazott, kritikai elismerést kivívott mozival találkozik a kedves néző. Ma már benne vagyunk az ország tíz leglátogatottabb filmklubja közt.
Egyre gyakoribb, hogy a film vetítése után a nézők találkozhatnak a film alkotóival is, mint például a szeptemberi vetítéseken a 70. Cannes-i filmfesztiválon nagy sikerrel bemutatott Out c. magyar-szlovák-cseh film rendezőjével, Kristóf Györggyel, valamint a két női főszereplővel, Bandor Évával és Bárdos Judittal. Sok email és telefonhívás van a beszélgetések megszervezése mögött?
Változó. Az eddigi legnagyobb ász, Milka Vášáryová például annak ellenére, hogy éppen gyászolt, eljött – mivel a Komáromi Jókai Színház színészei közt több tanítványa is van, kíváncsi volt a munkájukra, az előadásukat is megnézte a vetítés előtt. Jelenleg Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas és a legjobb idegennyelvű film kategóriájában Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről c. filmjének levetítése áll szervezés alatt. Az már majdnem biztos, hogy a főszerepet játszó Borbély Alexandra ( nagycétényi születésű a szerk. megj.), aki a Selye János Gimnázium diákja volt, részt vesz a vetítésen és az azt követő közönségtalálkozón. De már járt itt Jaro Vojtek, Hajdú Szabolcs vagy Prikler Mátyás is.
Komárom az elmúlt két évtizedben egyetemi várossá nőte ki magát. A gimnazisták, az egyetemisták vagy a felnőtt korosztály képviselői mutatnak nagyobb érdeklődést a filmklub iránt?
Alapvetően a középkorosztályra lehet építeni, nekik még van filmes műveltségük, mozi kultúrájuk és jobban meg tudják tervezni a napjaikat. Előre betervezik, készülnek rá, míg a fiatalok mások. A gimnazisták néző száma évről-évre növekszik, kezdenek ráérezni a közösségi filmnézés ízére, hangulatára. Az egyetemistákról viszont igen lehangoló a véleményem, egyszerűen nem tudom, hogy őket mivel lehetne az érdektelenségből kimozdítani. A városi attitűd, az „elmehetnék “, de nem megyek, megfertőzte őket is. Ilyen szempontból a Tatra mozi sincs könnyű helyzetben, annak ellenére, hogy a médiákban is reklámozott, aktuális közönségfilmekkel próbálja megszólítani a nézőket.
Volt olyan diákod, akit a filmklubnak köszönhetően a pályaválasztáskor a kinematográfia felé orientálódott?
Igen. Volt, aki filmtörténetre, dramaturgiára vagy éppen rendezői szakra jelentkezett. Azok számára, akiket eleve érdekel a filmkultúra a filmklub kínálata megspórolja a keresgélést. Évente rengeteg film készül – egyre több, és ezek közül kell kiszűrni a legjobbakat. De melyek azok a kritériumok, ami alapján érdemes kiválasztani azt, amire időt szánunk? Az én programtervezői elvem az elvárható filmesztétikai színvonal mellett a megbízható rendezőkre, alkotócsapatokra vagy a fesztiváldíjakra épül. De még mindig felmerül a pascali kérdés, hogy szórakozzak, vagy Istent keressem? A jó filmek gyakorlatilag mindig Istentelenek vagy Istent keresik – vagy mindkettő egyszerre. Többnyire nehéz filmek ezek, de szerintem csak arra a kultúrára érdemes időt szánni, ami valamilyen módon kapcsolatban van az örökkévalósággal, és kérdések formájában – még utána is sokáig ott rezonál az emberben – az ezzel való kapcsolat képtelensége, hiánya vagy a reménye. A Vasmacska filmklubban az ember nem kikapcsolódik, hanem „bekapcsolódik“.
(komaromonline.sk – Janković Nóra)
